Ambient on/off
Join eRepublik

Mi fog történni Podoliával?

91 Day 668, 05:43 Hungary
Dnipro-t eddig azért tartottuk, hogy ha valami oknál kifolyólag a románok el tudnák venni Podoliát Ukrajnától, akkor legyen egy szomszédos régiónk amely bázisául szolgál egy katonai intervenciónak. Erre szükség is volt júliusban, amikor Smif egy merész húzással a PEACE kanadai inváziója alatt sikeresen elvette Podoliát az ukránoktól.

Az ekkor aktivált MPP-ket, mint ismeretes egy sikeres kongresszusi TO-val zárták le, majd a már mindenki számára ismert szerződés megkötése után elhagyták a román kongresszust. Természetesen a román kongresszusi képviselők a lemondásuk előtt annyi ukrán citizenshipet szórtak ki a román sereg tagjainak amennyit csak tudtak.

A megkötött szerződés a 739. napig ad védettséget Ukrajnának, akikkel az EDEN elkezdte szépen megkötögetni az MPP-ket. A szerződés lejárta után a románok minden gond nélkül TO-zni fogják Ukrajnát, mind a kongresszust, mind az elnökséget, létrehozzák az ukrán-román háborút, és átjátsszák Podoliát Romániának. Minderre a románoknak a szerződés lejártáig még rengeteg idejük van, bőven van lehetőségük a megfelelő akcióterv kidolgozására, mely biztosítani fogja számukra, hogy az Ukrán MPP-k aktívak maradjanak és ők se kerüljenek veszélybe - ugye emlékszünk még a moldáv terület cserékre? - Dnipro visszaadásával pedig elveszítjük a beavatkozási lehetőségünket, a románok pedig immáron MPP védetten fogják zárni az utunkat Kárpátaljánál Ukrajnával.


A kongresszusi ülésen még arról volt szó, hogy akkor adjuk vissza Dniprot, amennyiben végleg lezárulnak a kormány tárgyalások az ügyben, hogy tudjuk e Dniprot a Podoliával szintén határos Polisiára cserélni. A terület csere megállapodás létrejöttéről én nem tudok és arról sem, hogy a tárgyalások végleg megrekedtek, ellenben a Dnipro RW elindult.


Egy hozzáfűzés ahhoz miért fontos, hogy a high régiók országon belül legyenek, sokan nem tartják ezt fontosnak, azt mondják úgyis lehet exportálni vagy donételni. Az országon belüli high régiók röviden összefoglalva a következő előnyökkel járnak:

- Egy top ország gazdaságát hosszútávon donételésel fenntartani az agyrém, nem véletlenül akarták a románok minél hamarabb megteremteni az export lehetőséget Ukrajnával
- Income tax adóbevétel az itthon dolgozó munkásokból!
- Export lehetőség
- Nem megy ki Gold az országból az importáló országokba
- Az itthon dolgozó lakosság nagyobb ütőerőt biztosít



Üdvözlettel,


Feherlo

KARD


 
Report comments
 
Ombudsman
27
Ombudsman Day 668, 05:45

You are making a big mistake for letting go Dnipro. Romania will surely PTO Ukraine(after the treaty expires ofcourse) and they will just retake Podolia without problems.

 
tamaske
38
tamaske Day 668, 05:47

yes its obvious, however the current government of hugary is not aware of this.

 
Kaszasgyerek
27
Kaszasgyerek Day 668, 05:54

Sumákló!

 
Negritis
26
Negritis Day 668, 05:54

our current congress is a bunch of ....

 
Radar.2
30
Radar.2 Day 668, 05:54

Poor Feherlofifi. You have so many problems on your had ((:

Preparing to run for President?

 
charlie50
34
charlie50 Day 668, 06:00

Donatelni? Minek? A román nemzeti bank majd kirak egy RON-t ezer aranyért, az ukrán bank meg megveszi, mindig, ahányszor csak összejön ezer arany.

Ukrajnát már rég el kellett volna törölni, teljesen várható volt, hogy ez lesz, csak hát ugye az a fene nagy barátság, ami köztünk volt hónapok óta megakadályozott minket...

 
Kovacskoko
26
Kovacskoko Day 668, 06:02

charlie50: nyersanyagról van szó, nem pénzről...

 
Varga and Varga Companies
Or
Varga and Varga Companies Day 668, 06:03

Sajnálom hogy ezek nem hangzottak el kongresz vita alatt. Ha ezeket tudom valószinűleg nem nyújtottam volna be ezt a javaslatot. Remélem ki tudunk még jönni jól a dologból. Kicsit rosszul érzem magam a dolog miatt .

Peterbond

 
Ysuol
28
Ysuol Day 668, 06:04

Hát azért űznek csúfot belőlünk, mert hagyjuk.
Mindegy...

 
Dunedan
26
Dunedan Day 668, 06:06

Ja, egyébként volt egy olyan törvény javaslat, amit a kongresz elfogadot, hogy teljesen kivonulunk. Grat a kongresznek hozzá.

 
Kravecki
32
Kravecki Day 668, 06:08

Le a kongresszussal! Vezessünk be diktatúrát!

 
Legyolo&Co
Or
Legyolo&Co Day 668, 06:08

Varga&Varga, mar bocsi, de en nem vagyok kongressz, nem chatelek, neha olvasok ujsagot, es minimum hetek ota pontosan tisztaban vagyok ezzel a dologgal...
ha ti ott a nagy parlamentben olyan dolgokrol dontotok, amikhez lovesetek sincs, akkor probaljatok meg nem donteni. meg korrektebb ha lemondotok ahanyan vagytok, aztan imadkozzunk hogy a helyetekre tapasztaltabb/naprakeszebb emberek kerulnek...
vK.

 
Balazs87
25
Balazs87 Day 668, 06:15

Legyolo&Co: ugyan ezt akartam szép kis kongressz lehet.

 
vladb
36
vladb Day 668, 06:17

lol
Feherlo's life (as many hungarian community members) evolves around what eRomania will do ,did or does .
Get a elife.

 
Balazs87
25
Balazs87 Day 668, 06:21

"Get a elife." omg

 
Varga and Varga Companies
Or
Varga and Varga Companies Day 668, 06:27

Legyol:
Már bocs de egyáltalán nem volt ilyen tiszta a dolog. Őszintén szólva volt egy ötlet amit felvetettem és mindenki támogatta. Elsőnek emagyarország elnöke. Szóval nem gondoltam hogy akkora nagy marhaság lenne. Egész vita alatt nem igen volt aki ellenezte volna a dolgot.
A cél az volt hogyha annyira akarják vigyék Dniprot mert haszna nincs, de akkor mi se fektetünk feleslegesen Ukrajnába sem energiát sem semmit.
Ha románia betámadná akkor pedig bukná az MPP-ket és mi is ellentámadhatnánk és elvehetnénk tőlük. Ebbe belekalkuláltam hogy talán az ukrán elnök is észbekap ekkor és segít területcserével egyből podolia mellé kerülni.
Polisiai területcsere és embargo is benne volt a feltételek között de mindkettő megbukott. Második azért mert a szerződés köztük és románia között ezt tiltja ( ez volt az eredeti javaslatom ). Az első meg azért mert csak eredeti területért cserébe adták volna Polisiát. A kormány azt mondta itt rekedtek meg a tárgyalások. Ezért lett a jelenlegi javaslat.

Sajnos az elképzelésemből többet azóta cáfoltak de ott akkor nem és ezért én úgy godoltam hogy as helyes döntést hozom. Azóta már nem vagyok benne biztos .

 
Varga and Varga Companies
Or
Varga and Varga Companies Day 668, 06:33

Hogy pontos legyek nem az a gond hogy Románia meg tudja szerezni Podoliát hanem hogy úgy tudja megszerezni hogy közbe Ukrán MPP-kkel védi körbe. Én úgy gondoltam erre nincs lehetősége de azóta már cáfoltak ebben.
pl: Mldáv területcserék példájával.

 
Domus Mercatoria
Or
Domus Mercatoria Day 668, 06:40

Ne keverjük már gizikét a gőzekével. Az OGY hozott egy határozatot, hogy eMagyarország leveszi a kezét eUkrajnáról. Slussz.
A kormány meg saját hatáskörében cselekszik. Tudom, hogy kétbites agyú kollégáknak mindenről az abcúg kongressz jut eszébe, de ha nagy nehezen sikerül, gondoljanak bele:
a) kié a többség a kongresszusban?
b) ki nyomja a gombot?

 
Totalsiker kft
Or
Totalsiker kft Day 668, 06:48

DNIPRO Zöld!!!

 
charlie50
34
charlie50 Day 668, 06:54

Gasparus, RW-t lehet indítani magánkezdeményezésben is (mint tudjuk), ott pedig a piros gomb megnyomásával a lakosság kifejezheti azon óhaját, hogy visszakerüljön (valószínüleg össze is jött volna). Szóval hiába döntene úgy az elnök, hogy nem adja vissza, biztos akadt volna valami szabadsághős, aki elindítja az RW-t és nem biztos, hogy a magyar lakosság megvédte volna, sokan inkább hagynák Ukrajnát, hadd tanuljon a saját hibájából (mert a jótanácsokra szemmel láthatóan nem hallgatnak). Amúgy ha megtartanánk Dnipro-t, mi lenne a nagy haditerv? Ha romik elfoglalják Podoliát, visszafoglaljuk, majd megint odaadjuk ukránoknak? Vagy megtartjuk? Azt már három hónappal ezelőtt is megtehettük volna...

 
Dunedan
26
Dunedan Day 668, 07:01

Domus, szerintem az, hogy leírták, hogy megszavazták, hogy elfogadják a kivonulás x-y arányban a kongresszus, akkor az az OGY?
<a href="http://www.erepublik.com/en/article/-kongresszus-h-tf-sszefoglal-ja-940274/1/20" target="_blank">http://www.erepublik.com/en/article/-kon[..]1/20</a>
Lehet, hogy nem írták ki, hogy a kongresz szavazta ezt, de akkor miért a kongresszusi közlönybe írják?

 
boyty
36
boyty Day 668, 07:03

Jó lenne, ha a lényegre térnénk:

1,Ukrajna hadban áll Magyarországban és elutasította a magyar elnök békeajánlatát!
2,Ukrajna szövetségeseitöbbek közt: Románia, Horvátország, Canada, Lengyelország, Svédország!

Ha a kongresszus fentiek tudatában átad az ukránoknak területet, akkor alkalmatlan a feladatára.

Mi van? Ébresztő!

 
Kampec
40
Kampec Day 668, 07:11

Az, hogy eltankolja az ország a vagyonát egy helyrehozható hiba.
Az, hogy feladunk egy stratégiailag ekkora jelentőséggel bíró régiót a kongresszus döntése nyomán, agyrém, ráadásul helyre sem hozható. Most lehet Fehérlót meg engem is utálni meg nem hinni nekünk (ugyanis Fehérlótól függetlenül én is ezt a forgatókönyvet vázoltam fel), de aztán majd ne sírjon senki akkor sem mikor Románia régi fényéhez hasonlóan kezd "tündökölni" a saját területükön üzemeltetett podoliai vas és q5 gyárakkal, plussz a sokak által áhított lengyel közeledés is teljesen utópisztikus, a románok fogják odadobni nekik az ukrán high grain-t ismét, amikor elkezdik ezt a tervet végrehajtani. Ne aggódjatok, ha azok a román hangadó emberek maradnak vezetésben akik eddig is voltak, meg fogják csinálni.

 
hanchi
24
hanchi Day 668, 07:15

ioioioi

 
Geraj
33
Geraj Day 668, 07:20

Szar ugy....

 
repalaki edomer
26
repalaki edomer Day 668, 07:20

nem vagyok egy kongressz párti döntéshozatal híve,
meg lehet nézni hogy kb 15 van jelen egy ülésen és kb 10 en szavaznak, a mostani szavazási rendszerrel talán jobb lesz, de amíg irányított majmok nyujtanak be javaslatot addig szívunk.
ja és még annyit, hogy többet voltam kongressz ülésen, mint egyes képviselők, ez pedig szánalmas.
ez is egy elhibázott beadvány, és sajnos nem ez volt az első,
nem szoktam feherlo val egyeterteni, de sajnos most nagyon helyesen szolott

 
Aryataltos
26
Aryataltos Day 668, 07:26

eMagyarországról nem úgy fog megemlékezni a történelem, hogy nagy csatákban hullott széjjel, hanem hogy tehetségtelen, hozzá nem értő emberek belsőleg, külsőleg szétzilálták.
A nép meg bégetett hozzá.

 
Geraj
33
Geraj Day 668, 07:31

Nem tudom el hinni, hogy 22 emberbol csak 5 tud elore gondolkodni.Ilyen emberek kezebe nem szabadna hatalmat adni.17 -en buszkek lehetnek magukra hogy visszaadtak draga "baratainknak" a fovarosukat, kivancsi vagyok 740 edik napon mi lesza a velemenyuk mostani dontesukrol....
Ennyi erovel akar az eredeti teruleteinket is atadhatnank romanianak, nehogy mar szenvedjenek erte.

 
Fekete Ribizli
24
Fekete Ribizli Day 668, 07:36

ja, tényleg, mi a baj? 4 óra van hátra, hadügyi közlöny átír, dnipro zöld. kész.

 
Aryataltos
26
Aryataltos Day 668, 07:36

Ne is említs ilyeneket Geraj, mert még megcsinálják.

 
Geraj
33
Geraj Day 668, 07:42

Ha meg lefizettek oket a romanok, akkor meg megertem.
De ha ingyen csinaltak...
Ilyenkor kell elgondolkozni, hogy sirjunk vagy rohogjunk...

 
Theo Bell Corp
Or
Theo Bell Corp Day 668, 07:42

Értem, hogy nagy szívás lesz,, és mi lesz ha...
De innen kaptunk tőlük szabad kezet nem? Ezennel nem tartozunk nekik semmivel, levettük róluk a kezünket.
De legalább lesz mit csinálni a karácsonyi szünetben nem?

Gabor Balazs

 
Kampec
40
Kampec Day 668, 07:43

geraj nem fizették le, egyszerűen csak nem látják vagy nem értik ezeket a stratégiai veszélyeket, hiába próbáltam ma erep csatin beszélni erről...

egyébként ilyen is ezeréve volt, hogy cimbye felhívásával értenék egyet, aki ZÖLD GOMBRA ösztökél mindenkit

 
Kampec
40
Kampec Day 668, 07:44

gabor balazs, nem lesz mit csinálni, ha románia megcsinálja azt amit feherlo leír a cikkben akkor játék vége, ahogy horvátország ellen nem sikerült eddig sikeres támadást vezetni, úgy nem fogjuk megközelíteni Podoliát sem többet.

 
Geraj
33
Geraj Day 668, 07:47

Gabor Balazs
"Ezennel nem tartozunk nekik semmivel"
Miert, eddig mivel tartoztunk nekik?Jah tenyleg, felszabaditottuk teruleteik nagy reszet+ megvedtuk oket par roman tamadassal szemben.Szegyelhetjuk magunkat!
Valaki akinek van ujsaga irjon romanoknak cikket, hogy illene megkoszoninni.

 
Peterbond
36
Peterbond Day 668, 07:49

Kampec: Ez szép és jó de ott volt szavazás elötti vitán az elnök is és a Rhual is. Ha ők támogatták az ötletet mi miért gondoltuk volna hogy az stratégiailag ellehetetlenít minket. Nem volt egy hangos ellenvélemény se, se ezekről a veszélyekről. ( pontosabban arról hogyha Románia megszerzi Podoliát ki tudja vitelezni úgy is hogy Ukrajna MPP-kkel védi a környékét így nem tudunk hozzáférni. ).

 
Peterbond
36
Peterbond Day 668, 07:51

De ha ez tényleg így van akkor szóljunk a hadügynek. Írják át a közlönyt aztán 90K falat levisszük 4 óra alatt.

 
Geraj
33
Geraj Day 668, 07:55

Peterbond ajanlom Fekete ribizli javaslatat.
"4 óra van hátra, hadügyi közlöny átír, dnipro zöld. kész."
+ hadsereg hazahivasa.

 
boyty
36
boyty Day 668, 07:56

Peterbond:
Mint a régi, szép, kádári időkben:
TSZ-fejőnő és esztergályos az országgyűlési képviselő

talán agyatlan pártkatonák helyett, gondolkodni képes képviselőket kellen jelölni és megválasztani.
plecsnivadászok:(

 
Geraj
33
Geraj Day 668, 07:56

4 ora alatt ki fogja megszavazni:P?

 
Peterbond
36
Peterbond Day 668, 08:05

boyty:

Bocsi de birom amikor egy hibából indulnak ki az emberek. Eddig aktívan részt vettem minden szavazáson, vitákon és igyekeztem minden érvet meghalgatni és úgy dönteni. Nem tartom magam agyatlan pártkatonának hisz nálunk nincs kötelező szavazás. mindenki maga dönt és többször volt hogy a KARD képviselők nem egy irányba szavaztak.
Talán az egyetlen vagyok eddig aki elgondolkodik azon hogy talán rosszul döntött és szeretné helyrehozni. Ez alapján elitélni az eddigi munkám is nem hiszem hogy korrekt a részedről. Jelen törvény esetében is megvártam a reakciókat és érveket és utána döntöttem. Akkor nem igazán láttam senkit se érvelni ellene.

a plecsnivadászok az a közel 20 képviselő aki tesz rá megjelenni a vitákon és dolgozni is azért amiért megszavazták. Én jelen voltam az összes vitán és az össze szavazáson. Egyetlen egyszer nem szavaztam és ezzel a második legaktívabb képviselő vagyok. Vezettem a jelenléti ívet hogy a választók tisztább képet kapjanak a kongresz döntéseiről. Nem egy vita 4-5 órás volt mégis végig ott voltam. Lehet jelentkezni és utánunk csinálni. Lehet jobban csinálnátok. De csak az hibázik aki dolgozik. Aki nem csinál semmit az sose ront el semmit.

 
Phaidrosz
36
Phaidrosz Day 668, 08:12

szerencsetlen ukranok, megerdemlik ha beuti oket romania

 
Tankred Orfeusz
42
Tankred Orfeusz Day 668, 08:14

Na és akkor most hol maradnak a magánakciók? A felhívások, hogy Dnipro zöld oldal?
Akkor ezek szerint ez nem olyan fontos kérdés az ellenzőknek, mint a burgenlandi piros volt? Az stratégiailag jelentősebb volt?

 
Kampec
40
Kampec Day 668, 08:17

tankred mondhatnám, hogy lemaradtam mint a 6:20-as, egyszerűen nem értem rá rápörögni a témára időben, pedig lehet kellett volna.

 
Tankred Orfeusz
42
Tankred Orfeusz Day 668, 08:20

Fehérló például eléggé rápörgött, ez már a második cikk ebben a lapban a kérdésről. Mégsem láttam ilyesmit:
<a href="http://www.erepublik.com/en/article/burgeland-rw-piros-oldal-925377/1/20" target="_blank">http://www.erepublik.com/en/article/burg[..]/1/20</a>

 
Tankred Orfeusz
42
Tankred Orfeusz Day 668, 08:20

Egyébként te is képviselő vagy, Kampec, napok óta tudnod kellett róla.

 
xstr
36
xstr Day 668, 08:22

Akinek nem tetszik a kongresszus jeloltesse magat jusson be es csinalj jobban. Ja akkor mast is kellene csinalni nem csak kommentekben okoskodni?

Kampec: nem ertem miert lenne ez az egesz a mostani kormany es kongressz felelossege. Pontosan ti tettetek nyilvanvalova hogy Minden PEACE orszagnak joga van a sajat teruleteihez es pontosan erre hivatkoznak az ukranok.

Nem ertem a PEACEt miert nem zavarja hogy az ukranok nyilvanvaloan arulok lettek. Illetve mondjuk inkabb ugy hogy a romanbarat ukran vezetes (Danylo).

Ha a romanok elfoglaljak Ukrajnat es az ukranok kerik a segitsegunket akkor rendes ukranok segitsegevel talan konnyebb lesz megverni a romanokat Ukran eredeti teruleteken. Es valoszinuleg akkor nagyobb hajlandosagot fognak mutatni egy antiTOra es allampolgarsag adasara is. Persze ha lesz eronk megszervezni.

Amugy nem csoda ha az ukranok a romanokhoz kozelednek mivel mi nem tudjuk beuzemelni a teruleten levo banyaikat. Igy legalabb addig van adobeveteluk amig el nem foglaljak oket. Utana meg vizozon.

 
Kampec
40
Kampec Day 668, 08:23

Tankred én sem tudtam részleteket, tényleg erről volt szó, hogy kapunk másik területet helyette, a javaslatra szavaztam egyébként NEM-el. Aztán ahogy végigértem a többi javaslatot is, az eMnb-s javaslatnál ragadtam le, ami szintén megért egy misét, ez pedig kimaradt a szórásból, tényleg nem volt több időm. Nincs ezen mit magyarázni, mikor tegnap este láttam, hogy már indul az rw és pirosra hív fel a hadügyi közlöny utána konstatáltam, hogy ez így mekkora szar is valójában.

 
Kampec
40
Kampec Day 668, 08:24

xstr hozzászólásod alapján nem igazán olvastad el a cikket

 
xstr
36
xstr Day 668, 08:28

de elolvastam mire gondolsz pontosan?

 
charlie50
34
charlie50 Day 668, 08:34

"
Kampec
21
Kampec 47 minutes ago

gabor balazs, nem lesz mit csinálni, ha románia megcsinálja azt amit feherlo leír a cikkben akkor játék vége, ahogy horvátország ellen nem sikerült eddig sikeres támadást vezetni, úgy nem fogjuk megközelíteni Podoliát sem többet."

Khm, jelezném, hogy sikerült egyszer 10 MPP ellen. Hogy utána miért nem sikerült 2 MPP ellen, amikor a csata lejártakor +10.000 volt a fal, azt talán az akkori elnöktől kéne megkérdezni

 
Geraj
33
Geraj Day 668, 08:40

xstr

Ukrajna !!TO!!-zva van, eden mppkel dugik tomve.Hogy jutunk el podoliaig?
Miutan nem voltak kepesek meg a bekeajanlatunkat se elfogadni meg teruleteket adunk at nekik?

 
Kampec
40
Kampec Day 668, 08:44

ezek a charlie50-hez hasonló hozzászólás olyan felesleges szócséplések... semmit nem ad hozzá a jelen topichoz, ráadásul értelmetlen összehasonlítás is, teljesen más szituáciokról van szó.

 
xstr
36
xstr Day 668, 08:44

Nem most, honapok mulva. Nyilvan Ukrajna kenyszerpalyan van addig amig le nem jar a kamuszerzodes, el nem foglaljak a romanok, utana a nep fel nem haborodik, elzavarja vagy legalabbis szervezkedik a roman bab ellen, es vegul kerik a segitsegunket egy anti-TO-hoz, ami aztan vagy sikerul vagy nem.

Na es ha a fenti listaban az osszes bejon akkor lehet beszelni hogy hogy vegyuk el Podoliat a romanoktol.

 
charlie50
34
charlie50 Day 668, 08:54

Akkor hozzáadok a témához:
Ott rohadjanak meg az ukránok, ahol vannak. Ha a PEACE tényleg akkora király, szervezzék meg Ukrajna elfoglalását. Persze, nem ma, majd amikor Románia betámadja őket. Addig meg nem árt nekik némi lecke. Ha most megtarjuk Dnipro-t, mi leszünk a szemetek (azt pedig ugye nem akarjuk), ha elveszünk egy másik területet megintcsak mi leszünk a szemetek. Ide jutottunk a sorozatos területátadásokkal.

De remélem, soha többet nem harcolunk azért, hogy egy megbízhatatlan országnak adjunk vissza területeket, amiket nagy erőfeszítések árán szerzünk vissza a romik kezéből.

Egyébként csak helyesbítésnek írtam, és tájékoztatásképpen: lehet nyerni 10 MPP ellen is, csak normálisan kell tankolni.

 
Kampec
40
Kampec Day 668, 08:59

charlie50, ott rohadjanak meg ukránoka hol vannak, egyetértek, feherlo is szarja le őket, én is. Most azonban a románoknak teszünk jót. Ha az ukránokat így is úgyis szarjuk le, és román csicskák már, akkor kinek a szemében lennénk szemetek? Ezt a részté sose értettem, amikor ilyennekkel jöttök páran, hogy szemetek leszünk a világ szemében. Burgenlanddal azok lettünk volna, a szövetségeseinks zemében igen, csak ez számít nem? Ezzel meg nem, PEACE-en belül pontosan látják, hogy Ukrajnával hogy kell msot már számolni, senki nem vetette volna szemünkre, hogy nem szabadítjuk fel Dniprot, sőt, így néznek hülyének minket, hogy ekkora szívességet teszünk a románoknak.

Csak a történelmi tények kedvéért: charlie50 a 10MPP ellen nem azért lehetett akkor nyerni, mert normálisan volt tankolva, mert nem volt, ott is utsó pillanatokban lett még NAT-ból is kivéve pénz, hogy megnyerhessük. Akkor voltak más folyamatban levő fontos harcok, a horvát szövetségesek csak részlegesen figyeltek ide és nem is tankoltak ellen így, mint itt, ahol egész ex-atlantis azon volt, hogy ne vesszen el ez az eredeti horvát terület. De ezért mondom, felesleges felhozni ilyeneket, mert akkor erről fog szólni a beszélgetés és nem a mostani témáról.

 
Tankred Orfeusz
42
Tankred Orfeusz Day 668, 09:00

Legalább egy cikket jelentessünk meg Romániában, hogy ne érezzék olyan jól magukat.
Hogy elvenni nem tudták, kegyesen koncként odadobtuk nekik, mint úr a szolgájának
Legalább ezt a tüskét nyomjuk be nekik.

 
nadasdiszno
8
nadasdiszno Day 668, 09:03

'Nem megy ki Gold az országból az importáló országokba'

és 16000?:o

 
Kaszasgyerek
27
Kaszasgyerek Day 668, 09:07

Peterbond, nem volt gáz a javaslatod sztem. Ha Burgenlandot visszaadtuk baráti országnak, akkor az ukránokkal se tehetünk másképp...ők is a barátaink. Nem is értem, hogy a kardos vezetők hirtelen miért "kardoznak" most is a döntés ellen. Stratégiai terület? Kit érdekel? Baráti ország, vissza kell adnunk a régiójukat! (Ezt természetesen nem gondolom komolyan, csak a korábbi kardos nézetből indulok ki.)

Amúgy meg ha most valóban ukrán játékosokból áll a kongressz Ukrajnában, talán lehetne kiköltözni és állampolgárságot váltani, hogy megelőzzük a bonyodalmakat. Ez egy javaslat.

 
charlie50
34
charlie50 Day 668, 09:09

Kampec és mi a biztosíték, hogy nem Ausztria lesz a következő Ukrajna? Vannak már ilyen hangok, egy hónapja még ukránok is nagy barátaink voltak. Egész egyszerűen el kéne dönteni, hogy akkor most befolyásoljuk-e a régió sorsát, vagy hagyjuk, hogy minden menjen a maga útján. Ha szeretnénk irányítani, ne adjunk vissza egy területet sem, akárki akármit mond. A mondandóm lényege az, hogy nem most kellene kapkodni, már rég meg kellett volna szüntetni Podolia miatt fennálló problémát.

Csak a történelmi tények kedvéért (és többször már nem írok erről ebben a cikkben, elnézést kérek Feherlótól, hogy az ő cikke alá írom): Mindkét csatában ki lettek facsarva a tartalékok, mindkét csatában sok MPP ellen harcoltunk, mindkét csata idején voltak más harcok máshol. Az egyetlen különbség az, hogy az meg lett nyerve. Ezt is meg lehetett volna nyerni, csak nem a csata lejártakor kellett volna kitalálni, hogy akkor adjunk nekik.

Még egyszer elnézést, Feherlo, innentől ha egyáltalán kommentelek, csak témába vágóan teszem

 
nadasdiszno
8
nadasdiszno Day 668, 09:11

kampec: azért hozzá kell tenni hogy az akkori csatába volt értelme beletankolni a NAT-ot, ebbe meg, föleg igy 6 orán keresztül, nem.
ostobaság volt, ugy tudom elképzelni, hogy 'hamár beletankoltunk 2 ezret, menjen még 500... meg még 500.. meg még 1000 meg még 1000 stbstb
eztis fölös felhozni, de muszály, fostak közlönyt irni vagy bármi:) mennyi gold maradt a hivatalos utánpotlo orgokba? 2000?

 
Kampec
40
Kampec Day 668, 09:18

charlie50, ausztriában biztos nem fog a legősibb ellenségünk high iron regiohoz jutni

charlie50: ebben igazad van, én is ezt írtam volna még be a témához furcsa hogy az egyetlen különbség, hogy egyik nyerve lett másik nem. az utolsó előtti mondatodban pedig különösképpen igazad van, de ne aggódj ezt meg is mondtam a hadügyi vezetésünknek és jelenlegi elnöknek is.

 
Kampec
40
Kampec Day 668, 09:19

"Amúgy meg ha most valóban ukrán játékosokból áll a kongressz Ukrajnában, talán lehetne kiköltözni és állampolgárságot váltani, hogy megelőzzük a bonyodalmakat. Ez egy javaslat."

kaszasgyerek, ritkán olvasok tőled értelmes hozzászólást, ez annak tekinthető ez lehetséges, hogy nem ártana. kérdés viszont, hogy találni-e ma magyarországan 500+ embert aki hajlandó ukrán állampolgárságot magára venni hónapokra azért, hogy megakadályozzon egy leendő román TO-t... sajnos nem hiszem, hogy ez megvalósítható.

 
clawy
38
clawy Day 668, 09:24

Kampec, nem talalnal ukran kepviseloket, akik megadjak, mar onnan is indul a gond.

 
Geraj
33
Geraj Day 668, 09:44

Szerintem a romanok nem is fogjak "megtamadni" az ukranokat.Egyszerubb bevenni oket az eden-be+iratni/alairatni az elnokukkel egy szerzodest arrol hogy "ONKENT kolcson" adjak podoliat havi xy osszegert.Ha ezutan megtamadjuk oket mi leszunk a gerinctelen gorenyek, akik nem hajlandoak figyelembe venni egy fuggetlen allam donteseit.Dniproval meg eleg olcson megusznank de nelkule csak meg egy horvatorszagot csinalnank magunknak.

 
Dunedan
26
Dunedan Day 668, 09:46

Sztem forduljunk magunkba, agyuk át az összes high terület. És midnenki boldog lesz.

 
LV-426
39
LV-426 Day 668, 09:52

Nah el kellett mennyek, mielőtt leírhattam volna a kommentemet a témához, és mire visszajöttem már mások is leírták amit én is akartam, de azért leírom.

Vagyis:

Teljesen mindegy, hogy Podólia a románoknál van-e, vagy az ukránoknál.

Miért?
Mert, már rég elvesztettük, mert minden termelés ma is Romániába megy, illetve az adóbevétel is, ha azt akarják akkor monetary-n keresztül a bábkormány utalhatja.

Ergó: Nekünk is fejlődnünk kell, mint a románoknak, akik most a retorika és intrika nagymesterei...
De szerintem ebben is jobbak lehetünk, csak ne essünk szét előtte.

 
LV-426
39
LV-426 Day 668, 09:58

Kampec:
"kérdés viszont, hogy találni-e ma magyarországan 500+ embert aki hajlandó ukrán állampolgárságot magára venni hónapokra azért, hogy megakadályozzon egy leendő román TO-t"

Én vállalom, ha így árthatok a románoknak, és így már csak 499 ember kell.

 
Geraj
33
Geraj Day 668, 10:06

498

 
Lee Van Cliff
24
Lee Van Cliff Day 668, 10:51

Nem nagyon akartam exponálni magam ebben a kérdésben, de egyetértek Fehérlóval. Ez így eső után köpönyeg.
Ha esetleg előbb odaadtuk volna, akkor megint más lenne a helyzet.
De így ? Inkább nem érdekel a dolog. Bizzunk abba, hogy lesz Ukrajnában Baby Boom és akkor a románok nehezebben TO-znak vagy sehogy.

 
MartyMcFly1985
24
MartyMcFly1985 Day 668, 11:17

Hol is tekinthető meg az,hogy név szerint ki hogy szavazott?

Peterbond hát igen,szar lehet mikor eljátszanak veled egy szerepet úgy,hogy nem is tudsz róla:D

 
Fekete Ribizli
24
Fekete Ribizli Day 668, 12:11

engem csak az dühít ebben az egészben, hogy a vége előtt 4 órával -80k a fal és bazmeg mindenki elásta már az egészet, hogy hagyjuk a faszba.

miért?

így jobb? kasszandrának lenni?

 
Kaszasgyerek
27
Kaszasgyerek Day 668, 12:12

"kaszasgyerek, ritkán olvasok tőled értelmes hozzászólást, ez annak tekinthető ez lehetséges, hogy nem ártana. kérdés viszont, hogy találni-e ma magyarországan 500+ embert aki hajlandó ukrán állampolgárságot magára venni hónapokra azért, hogy megakadályozzon egy leendő román TO-t... sajnos nem hiszem, hogy ez megvalósítható."

Hmmm...ez akkor most egy aprócska sértegetés és lehet reportolni, ahogy egy exelnök(nő) tenné a helyemben és teszi is folyamatosan?

Amúgy meg hol van előírva, hogy mindenféle peace mentőakcióban csak magyarok vehetnek részt? Tehát nem kell 500 emagyart mozgosítani...

 
Mogyi
31
Mogyi Day 668, 12:22

hat inkabb nem mondom meg hogy mennyit rohognek a romanok rajtunk... es mivel rohognek ki........
bravo.......

 
LV-426
39
LV-426 Day 668, 12:27

Mogyi:
Hát ezért is felesleges vergődnünk, mert ez az RW "veszett fejsze nyele", és nem azért mert vissza adjuk, hanem azért, mert hagytuk Ukrajnát TO-zni, már ott vesztettünk, ez már csak a ráadás pofon...

 
MartyMcFly1985
24
MartyMcFly1985 Day 668, 12:46

Magyarországot úgy kell felépíteni nemzetközi szinten,hogy mindig mi rohanunk először segíteni és ha kérnek valamit először adjuk oda.Nem tudtad?
Ez a mentalitás a mindenáron hatalomban maradni kívánó ember sajátja, mivel ha ezeket megteszi,akkor a hatalmát nem kérdőjelezik meg,legalábbis a felszínen nem, nemzetközi szinten. Otthon meg úgyis ő tematizálja a közbeszédet,millió eszköze van manipuláni a közvéleményt,szavazásokat, sokszor még az elnöki karaktert is,az egyes orgokról már nem is beszélve...
Odahaza meg azt lehet mondani amit akar, főleg,ha még el is hiszik neki. Dehát ahol lopni lehet,ott hazudni is,a két tulajdonság kézben jár.

Dnipro jól mutatja mennyire fontos hatalomban maradni egyeseknek. Ki is kezdte el a Dniproi RW-ket eMagyar részről? Mintha Falban elnök úrra emlékeznék,akit kik is irányítottak?...

Ki is adta be ezt a javaslatot?
Ki is akarta,hogy ez téma legyen?

Ez a kongresszus szavazás csak egy jól kitalált színjáték, nem tudom kik szavaztak az igen mellett,de nem is fontos. Ha a kongresszus rossz döntést hoz, az nem azt igazolja,hogy a kongresszus rossz dolog, hanem hogy:
1. Szándékosan félrevezették manipulálták vagy csak erőből szándékosan kártékony döntést hoztak.
2. Közösen követünk el hibát,így közös a felelősség is
3. Tájékozatlan, nem odavaló emberek képviselők,ezért pedig csakis a PÁRTOK a felelősek.

Kiváncsian várom,hogy a következő választásokon a pártok milyen felelős képviselőjelölteket támogatnak. Ez a dolgok kezdete és vége.

Szomorú,hogy nyilvánvalóan morálisan 0 embereket nem lehet kirobbantani a közbeszédből, ameddig ők úgy nem döntenek, hogy elmennek. Az ilyen emberek teljesen mindegy mit mondanak, főleg akkor, ha teljesen nyilvánvaló dolgokra próbálnak rájátszani,manipulálni a lakosságot.

 
MartyMcFly1985
24
MartyMcFly1985 Day 668, 12:52

Ja és az is érdekes,hogy a burgenlandi piros oldal nem üt Dnipro ZÖLD oldalán,keményen pluszos lenne a fal. De úgy látszik megtanultak felülemelkedni azon,hogy nem az történik amit ők akarnak és örömmel alávetik magukat a kongresszus döntésének?

ugye ezt senki nem hiszi el?:DDD

A burgenladni érveitek most is felsorakoztathatóak kb, érdekes hogy nem rohatnok eltankolni 100-1000 aranyakat a ZÖLD oldalon...

Hiányolom a PEACE cikkét is a magyar sajtóból és a PEACE seregek felsorakoztatását ZÖLD oldalon.


Ja hogy most éppen más szolgálja a politikai céljaitokat?

szánalmas

 
Kampec
40
Kampec Day 668, 12:54

martymcfly: nem tankoltunk el 1000 aranyakat burgenlandban és én a zöld oldalon ütöttem.

 
LV-426
39
LV-426 Day 668, 12:59

MartyMcFly1985:
"Ja és az is érdekes,hogy a burgenlandi piros oldal nem üt Dnipro ZÖLD oldalán,keményen pluszos lenne a fal. De úgy látszik megtanultak felülemelkedni azon,hogy nem az történik amit ők akarnak és örömmel alávetik magukat a kongresszus döntésének?"

Ja, ezen én is röhögök, most ők szajkózzák a kongresszus mindenhatóságát...

De szerencsére azért nem idegesít Dnipro, mert ahogy már írtam, Podolia már rég elveszett, ezen ez az RW se változtathat, se pro se kontra.

 
MartyMcFly1985
24
MartyMcFly1985 Day 668, 13:16

Engem sem idegesít, van ennél 100x fontosabb kérdés is,ezer sebből vérzik az államigazgatás,szavazás, irányítás és a sereg is. És nem ezek az emberek lesznek rá alkalmasak,hogy ezen változtassanak, mivel ez a mostani állapot is az ő munkájuk eredménye... Egy dolgot képesek voltak megszervezni úgy,hogy működjön legalább (más kérdés,hogy mennyire pazarló rendszer...) a sereget, de minden más csak toldozva foldozva volt. Ami jól működhetett az a politikától mentes terület,ahol csak attól függ,hogy sikeres-e valami,hogy foglalkozik-e vele valaki, pl oktatás.

Eleve minden képviselőt tájékoztatni kellene a kormánynak minden fontos kérdéskörben, olyan kérdésekről is amik nem publikusak és nem a chaten OGY alatt... A napirendi pontokról meg külön tájékoztatást kellene adnia, vagy nevezzük inkább a kormány álláspontjának ismertetésének és ANNAK részletes indoklását is!

Ezen felül természetesen illene a pártokon belül is a fontos kérdéskörökről folyamatos tájékoztatást adni,a párt nézőpontjából is. Mindjárt értelme lenne a pártoknak is. Na persze,ha egy pártban folyamatos viták mennek ezekről a kérdésekről a szélesebb tagságot is értesítve a fejleményekről, 1ember elküldi 5-10 embernek módszerrel és fórumon is; akkor már nem olyan biztos,hogy lehet 1000-2000 fős pártokat csinálni,mert ennél sokkal színesebb az emberi fantázia és az általa teremtett célok.

Természetesen a javaslatok benyújtóinak is részletes tájékoztatást kellene, de min. illene küldeniük a képviselőknek,ha nem saját javaslat csak a pártja kérte, akkor a benyújtó pártnak.

Dehát sikerült eddig mindig mindenkit elzavarni,aki ezen változtatni akart volna,fejleszteni ezt a modul.Veletek sajnos nem lehet. Az meg ugye elképzelhetetlen,hogy nélkületek itt bármi is legyen:D

 
Idur
26
Idur Day 668, 13:44

Isten neki fakereszt, elcsesztük.

 
Akitlosz
28
Akitlosz Day 668, 16:30

Megoldás a játék pörgösebbé tételére! RW-t mindenhová!

<a href="http://www.erepublik.com/en/article/-tletek-amelyek-rdekesebb-tehetik-a-j-t-kot--944261/1/20" target="_blank">http://www.erepublik.com/en/article/-tle[..]/1/20</a>

 
Akitlosz
28
Akitlosz Day 668, 16:51

"Na és akkor most hol maradnak a magánakciók? A felhívások, hogy Dnipro zöld oldal?
Akkor ezek szerint ez nem olyan fontos kérdés az ellenzőknek, mint a burgenlandi piros volt? Az stratégiailag jelentősebb volt?"

1. Talán alaposabban is figyelhetnéd a sajtót. Cimbye cikkét törölték, de az általad hiányolt felhívás megvolt. Nézd meg Cimbye avatarját! Zöld oldal!

2. A Zöld oldal, ahogy a nevében is benne van, a zöld oldalon üt. Ehhez nincs szüksége újabb és újabb és újabb felhívásokra.

3. Igen. Burgenland jelentősebb régió stratégiailag.
Kinek mi a startégiája, csupán ettől függ.

4. Egyszer mi már levertünk egy hasonló lázadást Dnipróban.
Azóta azonban megerősödtek a vörösök.

Szóval amit tudunk, megteszünk.

Amúgy meg ha nem vetted volna észre éppen az a társaság is jajgat most Dnipro visszaadása ellen, amelyik a burgenlandi lázadást szervezte.

Kicsit következetlen társaság, illetve - így mondom szépen - ők más stratégiát követnek.

mint a

Zöld oldal

 
Akitlosz
28
Akitlosz Day 668, 17:10

Mindig ez az Ausztria.

Gyengébbek kedvéért: nem lehet egy apró bábállamot egyenrangú komoly szövetségesnek tekinteni. Mondjuk 1000 lakó alatti állammal nem lehet komoly szövetségesként számolni. Az ilyen államokat ráadásul idegen ekalandorok vezetik, akiknek semmi közük az adott országhoz és úgyis el fogják veszíteni a hatalmukat, ha az adott ország RL lakói egyszer elkezdenek játszani a játékban.

Ausztriában ez még nem történt meg, addig pedig nevetséges az összes 430 lakóval rendelkező, akikből 130 az aktív játékos, - brazilok, oroszok, horvátok, amerikaiak, stb. - mint egyenrangú értékes szövetségesként tekinteni.

Amúgy Svájcot is azért akarják most visszaadni a "svájciaknak"
- Emlékeztek Burgenland átjátszása mellett az volt az egyik érv, hogy téning RW-zni majd Svájcban is lehet? -
svájciak amúgy nincsenek a játékban, csak kb. mint az osztrákok, hogy ott is pár kalandor - magyarok is - egy bábállamot hozhasson létre, amiből Magyarországnak semmi haszna sem lesz.

Az nem jó Magyarországnak, ha összességében már több száz magyar játékos más országot választ a játékban hazájának. nem Magyarországon dolgoznak, nem itt adóznak, nem Magyarországért küzdenek.

Hagyni kellene tehát ezt az Ausztria a szövetséges dumát, mert komolytalan.


 
Kampec
40
Kampec Day 668, 00:51

"Ja, ezen én is röhögök, most ők szajkózzák a kongresszus mindenhatóságát... " ha nem tűnne fel most is a kongresszus döntése ELLEN beszélünk.

 
Armanych
34
Armanych Day 669, 03:58

Hungarian friends!
We need your help to fight with proromanian lobby in congress.
I hope our anti-PEACE government gone away and we will be true allies again.

Magyar barátaim!
Szükségünk van a segítségére, hogy harcolni proromanian lobbi a Kongresszusban.
Remélem békeellenes kormány elment, és mi igaz szövetségesei újra.

 
Dorton
26
Dorton Day 669, 08:45

A gond az, hogy mindkét döntés rossz:
1: visszaadjuk Dniprot, ekkor majd egyszer eRománia szépen ráteszi a kezét Podoliára

2: nem adjuk vissza, eUkránokhoz megy a román propagandagépezet, hogy az imperialista eHungary meg a PEACE és gonosz meg fúj, és akkor megint inkább eRománia felé húznak...

meglátásom szerint a jó döntés v-hogy úgy hangzott volna, hogy visszaadjuk, amint lejárt a román-ukrán szerződés, és egy ideiglenes területcsere a szomszédba, hogy világos legyen a románok szándéka, aztán záros határidővel azt is visszaadni...

vagy: átadni podoliát a románoknak, aztán elfoglalni, megtartani és visszaadni dniprot az ukránoknak és akkor mindenki boldog

 
Cholera City
22
Cholera City Day 669, 23:27

Na tessék mikor meg fikázom a kormányt az alkalmatlansága miatt akkor lekommentezik a fejem,hogy hülye vagyok hozzá pofa be Tessék egy újabb érv mellettem.Köszönöm......

 
hunpolgar
26
hunpolgar Day 670, 01:41

Érdekes Mindenki mossa kezeit!

Ki volt aki nagy harcosa és pártfogója a kis porfingsemmit sem érő országoknak???
No?
Ki?

KARD és Kampec és Fehérgold, jah nem, LÓ!A gold az nem fehér, mármint a spanyol a többit nem tudom!
És mert mit mondanak az eVilágban és ne legyünk románia jajjj!
Mit mondanak majd a PEACE-ben? Megfednek Minket!Kitesznek Minket 17000-es sereggel és a legjobb szövinkkel Indókkal!

Persze Ti megmondtátok már régen, felvázoltátok már régen Kampec!
Amennyi jót tettél, le is amortizáltad kb. egyenlő arányban!

Ennyi!
Hintsétek még az igét, merjünk kis Xarfarkuak lenni!
És mutogassatok másokra!

 
Balynt
23
Balynt Day 670, 01:51

Eléggé g*ci módon játszanak a románok, már nem azért mondom, de állandóan manipulálni mindenki congress-ét beépített emberekkel... Mi csináltunk valaha is ilyet?

 
mihail.cazacu
33
mihail.cazacu Day 670, 05:11

Hi everybody! I'm the Romanian Ambassador to Ukraine. You can thank me for the current developments there.

Please allow me to twist the dagger in the wound: we are committed to making Ukraine a prime example of why it's an excellent idea to leave PEACE. Therefore some people's dreams about the Romanians invading Ukraine will never happen.

Guess what? Now the Russians have learned if they play their cards right they'll get Caucasus and WSR for free. You've tricked them into buying Urals but that won't happen again. And if my next mission to Russia goes as well as that in Ukraine you may even be asked to return the money for Urals

Get ready for heaps of fun!