Levél Vacsárcsiból Harbinba

Day 847, 06:27 • Published in Hungary Hungary • by gyika
Kedves fijjam, Gyika!


Sajnálatval vettük tudomásul, hogy az ünnepekre nem lesz hazaérkezeted. Polák-horvát kétjóbarát, miánnuk nem láttuk Gyikát. A méreg majd szétvetett, mikó meggyütt a hír, miszerint szlovén tesvéreink a vég poklának árnyékába kerüttek, s neked, fijjam, maradni kellett őköt védeni. Szidtuk münk itt mindenkit, a labanc parasztot, ki az országát az elleninknek jáccotta, a hadvezéreinket, kik - úgy tűnt- rendesen pufára estek vót attól, ami történt, s cak neztek, mint akit orrba kapott a lengőajtó. Hangos vót a kárinkodás, úgy mint nálatok es. Osztán másnapra már megnyugottunk egy cseppet, láttuk, minden azétt nem veszett oda, sosztán mikó tennap a szomszédok obégatásának hangját sodorta a szél átol a hegyen, végre megkönnyebbülten sóhajtottuk ki magunkot. Osztán mikó a rádió bémonta, hogy azétt meen odaátol a vernyogás, met a csürkék miánn nem tutták a falat béütni, amelyik falhoz a csürkék engették őköt oda, akkor fijjam nagyon megkacagtuk münk őköt.


(Gyüttek a székelyek, szép számba.)

Szó mi szó, a baj nem lehetett akkora, hogy az ünnepet otthon tőccsük. A szekert elészettük, az ehes lónak zabot attunk, sa szemellenzőit leszettük ( úgyse néz az csak egyiránba), s béfogtuk a szeker elé. Osztán gyítené, általmentünk Kézdire megcsodállani Gábor Áron rézágyúját. Beza, Gyika fijjam, az utolsó ágyúját sikeresen visszaszereltük Nagyoláfaluból, de jó vót látni felvirágozva, székely emberekvel körbevéve, székely himnuszval megénekelve, őseink elmékivel megtisztelve. Szüvem oly bódogon dobogott, mint már régen nem. S osztán hazafele es, mikó imitt-amott megláttuk az ászlonkot a házakon, hivatalokon, fijjam, az emberbe kezd visszatérni a hit, hogy van még remény egy szép jövőbe, leszen még gyümölcse a közös akarásnak.


("...sede fééé van viráááágozva...&quot😉

Snálatok hogysmerre? Lessz-e végre ahajt es össszefogás? Leszen-é vezér, ki a népit vezesse, urak, kik a közért dógoznának? Gyün-é egy új Mátyás, egy Hunyadi, Kossuth, Szécsenyi? Met aztot mindenki láthassa, Dózsánk van, Gábor Áronunk es, sok legén, ki megfogja a kapa nyelit, ha dógozni, s a fegyver végit, ha harcolni kell. Csak legyen ki vezet, s kinek drágább a népe, mint a zsebe, a hírneve, kiben nagyobb az alázat, mint a hatalom akarása.


(fijjad, kicsi Gyika pingálta, hogy kűgyük el neked.)

Az ünnep öröme a szüvembe kőtözködött, emberek, ne hagyjátok, hogy a hétköznapok ékergessék onnét!
Én a kokárdámot a lajbimon felejtem, hogy minden reggel eszembe jutassa, ki vagyok, mét vagyok, mét születtem erre a világra.

Szeretetvel,

Apád.