Join the new world

Üdvözletem!

Bármennyire is pangásnak tűnt ez a hónap mégse volt az: a külügy malomkerekei csöndben őröltek a háttérben. Országunk megítélése igen fontos volt ebben a hónapban is: nem győzöm hangsúlyozni, hogy vékony jégen táncol az egész világ diplomáciája. Elejtett szavakból, szándékos pletykákból, érezhető feszültségekből, titkos szobák megbeszéléseiből lehet következtetni rá, hogy eVilágunk mozgásban van. Ki erre, ki arra próbálja mozdítani, de ami bizonyos az az, hogy a kontinensek remélhetőleg csak fals jelét, de egyértelműen jelét adják a vándorlásnak indulásnak. Azért remélhetőleg, mivel országunk geopolitikai helyzetéből kiidulva sajnos azt kell mondanunk, hogy a lehető legrosszabb helyen lakunk egy képzeletbeli jövőt kivetítve. Így diplomáciánk jelenlegi célja az volt, hogy megpróbáljuk a status quo-t fenntartani és a javítható alkatrészek cseréjével elősegíteni az összetartozásunk élményét.



Konvergens vagy destruktív szegély

Hónap elején általában külföldi megbízottak tömkelege lobbizik a hatalmi szerveknél támugatásuk megszerzésének reményében a szövetségi választásokon. Nos ebben a hónapban nem így történt. Remélhetőleg a decemberi csökkent aktivitásnak köszönhetően és nem a ki akar a süllyedő hajónak a kapitánya lenni elv alapján, de mindösszesen egy jelölt volt a főtitkári posztra. Innentől kezdve nem is volt kérdéses, hogy ki nyeri meg a választásokat, ami mindösszesen formalitás lett ily módon.
A hónap során kezdett kikristályosodni, hogy bizony főtitkárunk személye és személyisége kissé problematikus. A RL román gyökerekkel rendelkező, az Egyesült Királyság által delegált Satan vesszőfutásának kezdetét még csak olyan enyhe tünetekkel jelezte, hogy volt hazáját rendzseresen leb***megozta, valamint kifejtette véleményét a zsidóságról, miszerint az csak égetve jó. El lett nézve: azonban amikor ülést hívott össze és minden jelenlévő ország képviselőjébe ott kötött bele, ahol éppen fogást talált leesett mindenki számára, hogy részeges őrjöngésbe csöppentünk bele. Pár óra hangos kiabálással tarkított hejehuja után azonban nem aludni tért, hanem jogköreit kihasználva megívta a szövetségbe tagként Argentínát. Ez minden TWO cahrtában foglalt szabállyal ellentétes volt, így másnapra azonnal összehívtuk a rendkívüli gyűlést és leváltottuk. Sajnos az előző hónap tapasztalatát nem használtuk fel és nem lett ugyanebben a pillanatban eltávolítva a játékon belüli posztjáról is, így maradt neki annyi ideje, hogy még pár napi ivás közbeni röhörészéssel újabb országokat invitáljon a szövetségbe, illetve alapító tagoknak a kizárására tegyen javaslatot. Elődjének az utánzójaként neki is eszébe jutott az országok státuszának a megváltoztatása is, igy került sor a sokaknál biztosítékot kicsapó Erdély Románia feliratnak a beillesztése, valamint a szövetség zászlajának megváltoztatása előbb a román nemzeti lobogóra, majd egy szélsőjobboldali szerb-román katonai alakulat címerére.
Érett viselkedésről tanúságot téve ezt is elnéztük, elviseltük: cselekvési lehetőség hiányában nem is tehettünk mást.

A turáni testvériség szellemében megpróbáltunk és hosszú tárgyalások során kialkudtunk egy kölcsönös katonai megsegítési szerződést Törökországtól. Ezzel a lépésünkkel nem mindenki értett egyet, de diplomáciai úton sikeresen megnyugtattuk az aggályoskodó külföldi hangokat. Ezt azért teszem a konvergens kategóriába, mert bizony ezzel a lépésünkkel egy jelenleg semleges státuszban lévő országgal újitottuk fel kapcsolatainkat és ezzel indirekte mi is jelét adtuk annak, hogy a kontinensek mozgásának nem csak tanúi, hanem alakítói is vagyunk. Jövőnk szempontjából ez szerintem jelentős előrelépés volt.



Divergens vagy konstruktív szegély

A török közeledési szándékunkkal szorosan összefüggő tárgyalássorozat volt az ukránokkal való egyezkedésünk is. Hosszú órák megbeszélésnek eredményeként egy olyan szerződést sikerült kialkudnunk, amilyen feltételeket szerintem soha többet nem fogunk kicsikarni belőlük: 300k CC letétet, 3 régió átadását beszéltünk meg, cserébe pedig immár garantált béke honolhatott volna országaink között. Ezt kihasználva segíthettük volna a fennmaradásért élet halál harcot vívó szlovén vagy fehérororosz szövetségeseinket, mondjuk egy nyugodtnak tudott háttérország biztonságából egy direkt frontvonal megnyitásával is.

Konstruktív számomra az a tény is, habár kissé viccesnek is mondhatni, hogy Szlovéniával MPP-t kötött a sanyarú helyzetük láttán a másik két alapító tagállam Spanyolország és Lengyelország is, félretéve az eddig kialakult sértődéseket, súrlódásokat. Viccesnek viszont azért tartom, mert ez egyébként is előírás lenne a TWO charta szellemisége által.



Szubdukciós zóna

Nos, amit én külpolitikailag eredménynek könyveltem el az sajnos a hónap végére a visszájára fordult. Ugyan a törökök saját szakállukra megelőlegezték nekünk az MPP-t, de mindezt annak a tudatában, hogy a meg nem támadási szerződésünk a kongresszus jóváhagyására vár, és tudva azt, hogy a feltételek számunkra elfogadhatóak, kedvezőek, nem kételkedtek annak elfogadásában.
Ahogy ők, úgy én sem kételkedtem ebben, de sajnos hideg zuhanyként ért, hogy többszöri kísérletezés során nagy nehezen összehívott és még mindig nem reprezentatív többséget képviselő tisztelt ház nemes egyszerűséggel minden indoklás, további kiegészítés igénylése nélkül leszavazta a számunkra minden szempontból előnyös szerződést. Sajnos azt kell mondanom, hogy a gyanúm szerint úgy, hogy az ünnepi inaktivitásra hivatkozva nem is tájékozódott megfelelően annak részleteiről.
Az eredmény így a visszájára fordult: török kapcsolatainkban immár nem a jó fiú szerepét töltjük be és a későbbiekben nem lesz megelőlegezve a bizalom az irányunkban, az érintett fél minden jóindulata ellenére se: náluk is van politikai élet.
Részben ez az eredménytelenségbe fulladó keverésnek is lett az az eredménye, hogy a két érintett országból az ukránoknál ellenzéki erők kerültek hatalomra, míg a törököknél éppenhogycsak nyert a jelenlegi hatalmat képviselő irányzat. Ennek tudatában viszont azt kell mondanom, hogy igencsak borúlátó vagyok az elkövetkező ugyanilyen feltételű együttműködésünkkel kapcsolatban.

Végezetül pedig szeretném megköszönni Karaj odaadó munkáját, amit úgy végzett, hogy semmi kötelessége nem is lett volna rá, mégis szívvel-lélekkel odatette magát.

Maradok tisztelettel: