Köszönet!

Day 472, 04:07 Published in Hungary Hungary by Imre Norbert

Kedves olvasók

Rögtön kezdeném azzal, hogy köszönetet mondok minden egyes szavazónak. Köszönöm, hogy segítettétek a kormányt. Igen komoly szervezőmunka egyik gyümölcse az ukrajnai elnökség megszerzése. Összesen 687 szavazó vett részt az ukrajnai szavazáson, melynek eredményeképp 370-317 arányban sikerült nyernem. Számtalan országból kaptunk segítséget, de tagadhatatlanul a 370 szavazó többsége magyar játékos.

Arra, ami az elmúlt egy napban történt mindig emlékezni fogunk. Többek között már felmerült a március 6 erepes hazánk nemzeti ünneppé nyilvánítása. Ha összegezni kellene, mi történt, jobban nem is tehetném, mint ahogy Feherlofia Koppany egy nemrég megjelent cikk kommentjében tette:
„Nyertünk Ukrajnában, nyertünk Indiában, nyertünk Törökországban, nyertük Franciaországban, Románia lángokba borult és ez a közös magyar összefogás teljes sikere.

Tegnap végrehajtottuk nem csak az eMagyarország, de talán az egész erepublik egyik legnagyobb szabású stratégiai akcióját.

Emlékszik még valaki mi volt Magyarország egy hónapja? Mert tegnap MI EGYÜTT megkerülhetetlen világhatalommá váltunk!”

Miért én?
Ha valakiben felmerült a kérdés, erre igen röviden lehet válaszolni. A TO szervezése alatt felmerült a kérdés, ki legyen az ukrán jelölt. Huba nagy hévvel kezdte keresni a ’megfelelő’ embert, majd ezt látva gondoltam segítek rajta. Valószínű a lehető legrosszabb hirdetést lehetett volna összeállítani abból, amivel szembesített. Nem lesz munkahelyed, nincs gazdaság Ukrajnában, nincsenek cégek, nincs árú a piacon, és szinte biztos hogy hetekig kell így élned. Kihívásnak tökéletes! 🙂

Néhányan észrevehettétek, hogy a ’megfelelő’ szót aposztróf jelek közé tettem. Nem véletlen. Egy elnöknél a jó szervezőképesség, a jó tervezőkészség, valamint a jó kommunikációs készség igen fontos. Egy-egy kampány során az elnök kormánya ugyanannyira fontos, valamint, hogy milyen célja, tervei vannak, és ezt hogy szeretné elérni. Viszont Ukrajnának hiába van elnöke jelenleg, ha nincs kongresszusa. Ezért hiába rendelkezne bárki más most ezen a poszton a fent említett képességekkel és eszközökkel, kongresszus nélkül semmit nem ér vele, így a megfelelő elnök értéke merőben csökkent.
A nagy választás utáni egymásra borulás, és gratulációs kavalkád után szembesültem a ténnyel. Kongresszus nélkül jó formán tehetetlen vagyok. Csak hogy a legfontosabb dolgokat említsem, nem tudok adókat megszavaztatni, nem tudok pénzt kiutalni az államból. Az UAH árfolyama az egekben, az államkasszában viszont hiába van közel 100.000 UAH, kiutalás nélkül használhatatlan, vagyis képtelen vagyok stabilizálni az árfolyamot. Pénz nélkül viszont cégeket üzemeltetni lehetetlen. Hiába terveztem el sok mindent, találtam ki milyen sorrendben kellene egyáltalán gazdaságot felállítani, rendbehozni, sajnos legnagyobb igyekezetem ellenére is ez szinte lehetetlennek tűnik kongresszus nélkül.

Célok?
Természetesen nem kétséges, hogy Ukrajna helyzete katasztrofális. Bármelyik nap elsöpörheti az országot Románia. Valamint a 25-ei kongresszusi választásokig nem tudom elkezdeni a gazdaság kiépítését, és a monetary stabilizálását. Mindezek ellenére mindenképp boldogak lehetünk. Az alapok megvannak egy későbbi független, virágzó Ukrajna kialakításához.

Ja igen, míg el nem felejtem. Sajnos az elnöki asztalon sehol nem találtam meg a nagy piros gombot „Atomtámadás” felirattal, így sajnos nehezebb lesz a harc Románia ellen, mint ahogy vártam. 😃

Végezetül még egyszer köszönöm mindenkinek, aki valamilyen módon segítette a TO-k véghezvitelét.

Tisztelettel
Imre Norbert
eUkrajna elnöke