238
Itt mindenki tank csak én vagyok helikopter?
A Csirkeisten kegyéből a csirke szolgák lereszelt csőrükben kivonszolva a tyúklétra alól, néhány szakadt vázlatot terítettek elénk, mely az új gazdasági és háborús modulba enged némi betekintést.

A két modul egyidejű bevezetése nyilvánvalóvá teszi, hogy olyan új termékek bevezetése várható, melyek az új háborús modul beindulásához szükségesek.
A második vázlat 4 haderőnem felállását sejteti: gyalogság, páncélosok, légierő, speciális egységek. A négy kategória immáron taktikai lehetőségeket is kínál az egymáshoz való viszonyuk alapján, amire a következő a tippem: a páncélosok előnyben vannak a gyalogsággal szemben, a gyalogság a légierővel szemben, a légierő pedig a páncélosok ellen. A maszkos csókák pedig vélhetően a 3 kategória átlagát fogják adni.
Az már tudható, hogy lesz PvP modul, de megmarad a mostani falépítő, lebontogató kőműves kaláka is. A kérdés ezek után az, hogy a haderőnemeknek a kőműves munkában is lesz e szerepe, vagy csak a PvP-ben.
Azt gondolom, hogy csak a PvP-ben, vagyis megveszed a helikoptert, mész PvP-zni, aztán attól függően, hogy az ellenfél tankot vagy géppityut hurcol előnyben vagy hátrányban leszel vele szemben. Meglepne, ha a haderőnemek taktikai viszonyát a harctéri csatákra is bevezetnék, bárigazából az tenné csak érdekessé a csatákat.
Érdekes kérdés, hogy a PvP és a harctéri csaták milyen viszonyban lesznek egymással. Véleményem szerint vagy semmilyenben azon kívül hogy mondjuk aki PvP-zik az nem üthet falat, vagy pedigazt tartom még elképzelhetőnek, hogy a PvP-n legyőzött már nem férhet hozzá a falhoz sem zöld, sem piros oldalon. RW-k esetében ez mondjuk érdekesebb lenne.
Az ábrákon a különböző típusú termékek szerintem csak a minőségi kategóriákat jelölik, vagyis csak dizájn elemek. Látszik, hogy a fegyver, a moving (reméljük átalakított működési mechanizmussal) megmarad és nyilván a kaja is. Véleményem szerint azonban a Gift ki fog kerülni és valami más veszi át a helyét. Talán a speciális egységek által használt nem bemutatott eszköz.
Üdv,
Feherlo

dibs on the jet
Ez mi?
Vote és érdekes...és vajon Apach helik lesznek vagy Migek:-)
Kommandós akarok lenni O_O
Hohhó! Kíváncsian várom! Csirke rulez!
A PvP szerintem a fal mellett lesz, és a párharc egyenlege adódik hozzá vagy vonódik le a falból - és valaki egy csatában vagy csak falazhat, vagy csak PvP-zhet.
A vizi haderő érdekesen hiányzik, noha a csókák között mintha lenne haditengerészeti sapka is.
A maszkos bácsi akkor lenne igazán érdekes, ha mondjuk terrorista lenne (nem, nem székely!) és az RW-ket színesítenék vele.
Légierő most is van!hoááá
nem te rotflcopter vagy...
csak jöjjön már valami ami izgalmat hoz
A helikopterből 5 féle van a képen Q1től-Q5ig, úgyhogy nyilván cégek fogják gyártani. Az lenne az érdekes, ha a manu-conts-land mintára lenne a 3 fegyvernem, hogy amelyikben ütsz abban fejlődsz és lehetne minden csatában fegyvernemenként fal, a háromból kettőt kéne hozni a győzelemhez.
Quick! "A PvP szerintem a fal mellett lesz, és a párharc egyenlege adódik hozzá vagy vonódik le a falból - és valaki egy csatában vagy csak falazhat, vagy csak PvP-zhet."
Nem ellentmondásos egy picit? PvP eredmény a falat bontja vagy építi, de csak PvP vagy építés? Hogy is van ez?
Az adminos cikk meg csak gyors reagálás volt a képregényemre:
<a href="http://www.erepublik.com/en/article/2-v-avagy-r-gen-s-most-1042439/1/20" target="_blank">http://www.erepublik.com/en/article/2-v-[..]/1/20</a>
Itt meg az EI fordítása: <a href="http://www.erepublik.com/en/article/-erepublik-insider-az-j-gazdas-gi-s-h-bor-s-modul-v-zlata-1042526/1/20#comments" target="_blank">http://www.erepublik.com/en/article/-ere[..]ments</a>
Húú, eWoW!
fúúúúj! ! !
Silin véleményét osztom, miszerint a harcban is lehet majd specializálódni, nem csak a gyártásban. Én úgy gondolom, hogy az egyes specializációknak különböző típisú harcokban lenne előnye. Pl az a bizonyos álarcos RW-ben lenne erős. A helikopteres meg támadásban lenne jó, a páncélos védekezésben. Így eleve a lakosság specializációja is befolyásolná, hogy kit milyen harcokkal lehetne megfogni (RW-vel, vagy inkább támadással) és lehet hogy jobb egy régiót feladni, mert máshol meg támadásban nyerünk helyette másikat és majd később azt az elveszett régiót is könyebben vissza szerezzük támadással.
Persze ez mind csak találgatás, és annak ugye nem sok értelme.
jaj, ez olyan mybrute "a la erepublik"
Ó de naívak vagytok..
Betettek pár rajzot, és várják az ilyen és ehhez hasonló írásokat, kommentket, hátha ihletet kapnak belőle.
hát ezaz sztem a grafikus gyerek éppen kiment sz*rni és közbe firkantott valamit mert a román gyros megfeküdte a hasát neki.
Pár dolgon azért elmorfondíroztam. Ugye a harci járművel elvileg fogyaszthatnak olajat is, de azt hogy? A gyártásnál beleteszik?
És egy puskáról még csak-csak el lehet adni, hogy egyszer használatos, na de egy tankról vagy helikopterről?
És rebesgettek új nyersanyagokat is, az hogyan illeszthető bele ebbe a képbe?
én már várom az újításokat.remélem igy sokkal izgalmasabb és látványosabb lesz számomra,egyszerű játékos számára
És ezt mikorra tervezik?
Ko papir ollo...