Interjú Szemivel

Day 2,420, 09:22 Published in Hungary South Korea by HMS Dreadnought
Kedves Olvasóim


Úgy érzem sok szempontból intenzív hónapon vagyunk túl. Nyertünk a lottón egy gyarmatot az előző kormány által, volt sok nagy csata törökökkel és ciprusiakkal a közel-keleti pingpongban és mindeközben még egy nagy csokiégető tournament is lement.

Nekem azonban mégis más adta a hónapban a legnagyobb élményt, ez pedig a regnáló kormány tevékenysége volt. Örömmel néztem a munkájukat és annak minden aspektusát. Tetszett, hogy meggondoltak és kimértek voltak, nem költekeztek, véleményem szerint nem mutyiztak és közben a közösséget is próbálták egy kicsit jobban összekovácsolni.

Az ciklus utolsó napjaiban megkerestem szemit és megkértem, hogy adjon nekem egy interjút. Régebb óta ismerem a Csontbrigádos múltam miatt és arra gondoltam egy kicsit kivesézzük ketten az elmúlt hónap eseményeit. A cikk nem objektív, ezt előre szögezzük le. De ezt talán már a bevezetőből is kitalálhattátok.


Mikor kezdtél játszani a játékkal és mi fogott meg benne a legjobban?

2009.március 30-án reggisztráltam. Egy fórumon toboroztak s kíváncsi lettem.
Első perctől az itt játszók, közössége fogott meg. Az erepublik az első s mondhatni az egyetlen böngészős játék amiben résztveszek. Megfogott az akár vérremenő viták, a sajátnézet érvényesítése. Itt megismerhettem a határontúli magyarok nézeteit. S az itt játszó emberek tartanak még mindig játékban.


Csontbrigád ötlete honnan jött, mikor alakult és hogyan értékelnéd most?

Egy kis csoport a Szolidaritás párt századából vált ki. Nézeteltérés miatt. 2009. december 26-án alakultunk meg. A Csontbrigad név sok estén át tartó ötletelésből ered. Sok Rejtő olvasóból álltunk akkor, így a nevet is az ő műveiből kerestük.
A régiekből nem sokan maradtunk. Szabesz, Torony, Bugyi Jolan. akik még őstagok.
Mostanra egy nagyon összetartó kiscsapat alakult ki.


Utóbbi 1-2 év elnöki felhozatalából kit találtál kiemelkedőnek?

Őszintén, senkit sem szeretnék megbántani, de nálam kispisti a favorit.
S az évből a februári elnökség ami nagyon megfogott.


Mikor született meg az ötlet, hogy kipróbálnád magad elnökként?

Elnökségre már nagyon régen gondolok, de van egy aprócska hiányosságom, nem tudok angolul. Sok mindent megértek s ellevelezek, de a szövetségi tárgyalásokra nagyon kevés lett volna. Februárban összeszedtem a bátorságom, hisz tudtam munkakör váltásom lesz ahol nem fogok tudni erepezni. Akiket akkor felkértem a kormányba tudták e hiányosságomat, de ugye nem nyertem. A júniusi indulás ötletét a szabadságom adta s tette lehetővé.

Amikor megszületett az ötlet, hogy elnök szeretnél lenni, volt már valami fő irányelv a fejedben, aminek a mentén végig szeretted volna csinálni a ciklust?

Márciusban nagyon volt célom, most júniusra nem mondhatnám. Román MPP-t már nem akartam, de a szerbek mellett szerettem volna maradni. S mindenképp csatározós hónapot akartam egy aktív kormánnyal. USA elleni AS-ben gondolkodtam.
Aktív oktmint, szocmint szerettem volna.


Változott ebben valami akkor amikor megválasztottunk elnöknek?

Minden megváltozott. Belecsöppentünk a török hadjáratba. Az oktmin, szocmin miniszter nem vette át a hivatalát s az oktmin csak félgőzzel tudott menni.

Tűztetek ki konkrét célokat a csapatoddal a cilklusra, vagy napi szinten ment a problémamegoldás?

Cél adott volt, megmaradni amíg csak lehet az arab félszigeten s ott megtartani a bónuszainkat. S ehhez napi szinten 18-20 órában fenn voltunk az erepen.

Beszéljünk egy kicsit pénzügyekről. Személyes véleményem, hogy a játék nagyon hasonlít az IRL politikára és úgy lett finomhangolva, hogy a korrupciót segíti és szinte 0 esély van a tolvajok kézrekerítésére. Gondolok itt a donate log eltörlésére, CO átláthatatlanságára, stb.

Véleményem szerint nagyon korrekt hónapot zártatok kincstári szempontból és remélem egyrészt irányadó lesz sok kormány számára, másrészt megjegyzik az emberek, hogy mennyi mindent el tudtatok érni pluszos hónappal. Aztán majd amikor megint lesz egy kormány, ami szétkopasztja a kincstárat az egyik oldalon, a másik oldalon meg semmit nem mutat fel talán majd eszébe jut a népnek a ciklusod és felvonja a szemöldökét.
Akit érdekel, az itt megtekintheti a GM cikluszáró/elszámoló cikkét.

Volt olyan a ciklus alatt, hogy nagyon kellett volna a pénz, de végül megálljt parancsoltatok a költekezésnek?


No igen, majd' csak ez volt. Főleg az bónuszok feladásakor. De úgy éreztük, hogy nincs annyi pénz amivel a ciprusnak harcoló tankokat ellensúlyozni tudnánk.

Volt olyan terület a ciklus alatt ahol felmerült egy probléma, vagy változtatni akartál valamin és volt rá ötleted, de nem jutott rá idő, pénz vagy ember?

Ilyen nem volt, ami felmerült, azt mindig meg tudtuk oldani. Hiányérzetem nem maradt.

Összességében elégedett vagy a ciklusoddal?

Összességében igen. Az MU verseny, bejutottunk a top10-be. S olyat kaptam a harcos játékosoktól, amiben mikor nekikezdtünk nem bíztam, visszaadták a hitemet, hogy még képesek vagyunk összefogni.



Ezúton szeretném megköszönni szeminek, hogy lehetőséget adott a cikk létrejöttére. Továbbá szeretném neki és csapata minden tagjának megköszönni a munkáját, szerintem kiemelkedő hónap volt.
Akit érdekel a kormány búcsúcikke az itt elolvashatja az MK leköszönő cikkét.

Üdvözlettel,
Golika


Shout

Interjú a leköszönő Elnökasszonnyal, Szemivel
www.erepublik.com/en/article/2413933