126
Esettanulmány - Vezetőink figyelmébe
Jópáran tudnak róla. Jópáran szervezik. Csendben, titokban. Akik beavatottak, tudják miről beszélek. Azért, hogy elkerüljük a "PEACE fail" cikkeket, szeretném leirni a történelemben egyszer már megtörtént, hasonló dolgot.
A harmadik világháborúba a portugálok nem nagyon akartak beszállni, holott az USA ellen tekintélyes nyitott mpp-áradattal rendelkeztek. Azonban, egyrészt az ország kis népessége, másrészt a spanyol mpp miatt nem akarták megtámadni az USÁt.
Volt spanyol mpp-jük (a két ország kapcsolatát ápolandó), ami mindaddig élt is (emlékeim szerint), ameddig a spanyolok meg nem támadták a franciákat, hogy blokkolják őket, ezzel akadályozva kanadai előrenyomulásukat.
A portugálok ugyanakkor szerepeltek az oroszok nyitott mpp-iben az USA ellen. Amikor azok megtámadták az USÁt, megnyilt az USA mpp arzenálja is, köztük a spanyol mpp-vel.
Nos, lehet, hogy én rosszul emlékszem, lehet, hogy nem figyeltem jól, de ez a megmozdulás nem eredményezte a spanyol-portugál mpp megszűnését, ahhoz a fent emlitett franciák elleni támadás kellett a spanyolok részéről.
Kérem azokat, akik bármilyen információval rendelkeznek a spanyol-portugál mpp pontos megszűnéséhez kapcsolható eseményt illetően, biggyesszenek a cikk alá egy kommentet. Respekt a srácoknak, akik szervezkednek, de nagyon nem hiányzik a pofára esés. Azt hiszem, ez a helyzet nagyon hasonló a mostanihoz. Még egyszer mondom, lehet, hogy én emlékszek rosszul. De legalább emlékszek
Aki nem értette a cikket, attól elnézést, ennél többet nem árulhatok el a dologról... Nemsokára kiderül, mire irtam mindezt.
Tehát kérem az illetékeseket, bányásszák elő a történelemkönyveket, beszéljenek portugálokkal, adminokkal, a Józsi bácsival, stb. A lényeg: menjünk biztosra, vagy inkább ne is csináljunk semmit.
Üdv.: lisztes

1
remélem megéri ravaszkodni...
Sok sikert akármit is akartok kihozni .
Amúgy gondolom mivel oroszokat támadta usa aktivált pár MPP-t ott.
De amikor oroszok visszatámadtk csak oroszokat érintette az a harc az MPP-iket nem. Azaz az oroszok MPP-i közül egyik országnak sem törlődött semmi MPP-je csak azért mert oroszok betámadták Usát MPP-vel.
Ha adott ország támad akkor csak az az ország von magára MPP-ket és töröl ki sajátjai közül a támadott ország MPP-i közül.
Na kicsit nyakatekert lett de szerintem így van ( bár se protugálal se adminnal nem egyeztettem ).
Spanyolország megszűnése miatt törlődtek az MPP-k
Szerintem nem tudom. Pedig anno mintha tudtam volna.
Tényleg: ilyesmit csak emlékezetből lehet tudni?
Nem lehet API segítségével kivarázsolni a renccerbőől?
A portugálok miután megtámadták az USA-t, ill. a spanyolok a franciákat automatiksuan hadba léptek egymással (mpp kaput). Az első 2-3 támadás után még lelkesen békéket kötöttek, de aztán rájöttek, h felesleges és maradtak hadban.
Miután SPO megszűnt, természetesen minden háború bezáródott. Azóta is béke van, passz h az MPPt miért nem újították meg - szerintem elfelejtették...
A spanyolok puszta barátságból, nem blokkolták a portugálokat ahogy azok is inkább betámadták az usa mpp-t ahelyett, h SPOt blokkolták volna.
lisztes: szedjed le a cikket, én is töröltem. Kérésre:D
rlazol, én a korábbi eseményekre gondoltam.
ebben most nem volt tuti
Ebben tényleg nem... Mi lesz itt ha lisztes nem tudja a tutit?:o
Egy újabb vote!
én úgy emlékszem, hogy amikor a portugálok megtámadták georgiát, a spanyol-portugál MPP minden probléma nélkül törlődött, és megnyílt a portugál-spanyol háború. A spanyolokkal békét kötöttek, de a további amerika elleni támadások miatt újra megnyílt a háború, ezt eljátszották még kétszer, aztán inkább hagyták.
megtekinthető itt: <a href="http://www.erepublik.com/en/Portugal/country-administration/12" target="_blank">http://www.erepublik.com/en/Portugal/cou[..]n/12</a>
georgiát július 24-én támadták meg, a spanyolok már korábban, július 21-én elkezdték blokkolgatni a franciákat, többek közt emiatt volt szükség a portugálok beszállására. ha jól emlékszem, a portugáloknak eleinte még szándékosan nem volt MPP-jük a franciákkal, eléggé elítélendő módon nem akarták, hogy a spanyolok franciaország elleni támadásai miatt törlődjön a portugál-spanyol MPP.
kicsit átnéztem.. a 12-es country administration oldalon van négy hónapja egy francia-portugál MPP, majd felette egy kicsivel szintén négy hónapja portugál-spanyol béke. sajnos a pontos dátumot nem mutatja, nem tudni, mennyi idő van pontosan a kettő között.. de ha július 21-én már volt francia-portugál MPP, akkor a spanyol-portugál háború már akkor megnyílt.
Ezzel a cikkel elárultad mi a terv, elég csak megnézni mely országok kikkel kötöttek mpp-t, és mik a szóba jöhető célpontot, máris világos a terv egy kívülálló számára is...
Armande: de ez nem változtat azon a dolgon, hogy az oroszok beszállásával nem nyilt meg a portugál-spanyol, illetve nem tűnt el a portugál-spanyol mpp.
Hú, ez olyan izgi, vajon mi lesz?
Remélem hamarosan megtudom
Remélem, okos dolgon töritek a fejeteket.
Bár nagyon jó, hogy titkolóztok a nép előtt, de majd amikor rátok kell szavazni, akkor azt is csak titokban kérjétek.