Ambient on/off
Join eRepublik

Cikluszárás - Január

33 Day 1,538, 11:55 Hungary Social interactions and entertainment Social interactions and entertainment


Kedves olvasók,

Elérkezett a ciklus vége, így megpróbálom összesíteni mik történtek ebben a hónapban a külügy terén. Az elnökválasztást Levesezredes nyerte, a hónapot végig kitöltötte, és a külügyminisztériumot én vezettem.

A külügyi lapszemlék január hónapban péntekenként jelentek meg, melyben a fordítócsapat munkáit, illetve egyéb külügyi témájú cikkeket ajánlottam figyelmetekbe. Terveztem játékot erre a hónapra, de mivel igen mozgalmas volt, így ez elmaradt... talán februárban sikerül

A hónap elején az osztrákokkal állapodtunk meg, és megkaptuk ciklus végéig Burgenlandot - ha megbírtuk volna tartani - és a bolgárokat is sikerült visszaszorítani eredeti területeikre.
A törökök helyzete is igen nagy figyelmet okozott számunkra, hiszen az ONE szövetség kapujából sodrótak az EDENhez. Ott azonban a bolgárok elégedetlenkedése, és népszavazási kezdeményezése fogadta, melynek végeredménye az volt, hogy nem szeretnék, ha a törökök az EDENbe tartoznának. A török csatlakozást a bolgárok meg is vétózták.

Indonézia és Malajzia területcseréi közben, leesett az indonéz MPP, azóta ezt már újra kötöttük, a malájokkal viszont nem újítottuk meg az MPPt. További új MPPket kötöttünk Egyiptommal és Egyesült Arab Emirátusokkal.


A szlovének aktívan használták a diplomáciát, megállapodtak az olaszokkal (bővebben itt) és Svájccal is megegyeztek (bővebben itt).

A lengyelek megkerestek minket az ő bevándorlási terveztükkel, melyet a kongresszusnak is bemutattam és kértem, hogy szavazzanak róla, hogy csatlakozzunk -e az egyezményhez, ezt a csatlakozást leszavazták. A lengyelek azonban kicsit nyitottak és lazítottak a bevándorláson, így valamennyire könnyebb állampolgárságot kapni náluk. Erről a közlöny korábbi számában olvashattok itt.

Új követek is érkeztek a külügyminisztériumba:

kismolnar - Kanada
sleemm - Macedónia
avalokitesvara - Szerbia
bngy6000 - Albánia
nemethmartin - Ausztria
poritomi - Németország
miklos nemeth szabo
Abdul Hakim9 - Egyiptom

A nagykövetek is viszonylag szépen dolgoztak. Az új jelentési módszer, mondhatni bevált, hiszen többen jelentettek, mint az előző hónapban, aminek nagyon örültem. Úgy gondoltam, hogy a nagykövetek, akik adtak le jelentést, vagy egyéb információt hoztak, azok a javadalmazási rendszeren felül kapnának egy készenléti díjat is (100HUF), hiszen szolgálatban voltak. Így a fizetések a következőképp alakultak, melyet megtekinthettek itt .

Fordítócsapat aktívan dolgozott a hónapban, több adományt is kapott, ezúton is köszönjük Alex Tailor89nek, Ralf Shawnak, és Gregus Hedviknek valamint vasmegyenek, aki több cikk ajánlásával is segítette a munkát. Ezeknek az adományoknak köszönhetően a csapat még mindig az államtól független tud működni anyagilag, hiszen a fordítók kapnak fizetést a fordításokért. A csapathoz egyre több új tag érkezik és egyre inkább elismerik a lakosok munkásságukat.
Bízom benne, hogy a következő hónapban is hatékonyan működik majd a csapat, és tervezem a csapat tevékenységének körét szélesíteni is.

Továbbra is reklámozom a felmérést, melyet itt érhettek el, aki még nem látta Ezen űrlapon keresztül lehet jelentkezni a külügyhöz munkára.

A külügyi lapszemlék a hónapban péntekenként jelentek meg, úgy tervezem, hogy ez februárban is így lesz. Ahogy eddig külügyi témájú cikkeket mutatok be majd, illetve a fordítócsapat munkáira is itt hívom fel a figyelmet.

Ezzel zárnám a ciklust, köszönöm a hónapot mindenkinek! A január igen nehéz hónap volt, még sok teendő vár ránk februárban!!






Köszönöm, hogy olvastátok!





Külügyi Linktár:

ONE szövetség újságja
Terra szövetség újságja
Eden szövetség újságja
Indonéz külügy
Irán külügy
Szerb külügy
Lengyel Külügy
Szlovén külügy
Litván külügy
Macedon külügy
Német külügy
Bolgár külügy

 
Report comments
 
Alexandross
36
Alexandross Day 1,538, 12:02

Oroszlánmaxxx!

 
ZoltanB
38
ZoltanB Day 1,538, 12:02

Hümm nos köszi a munkádat!

akartam mást is irni de inkább nem teszem.

 
Sleemm
27
Sleemm Day 1,538, 12:03

Az én képem jobb! : D

Amúgy vote : )

 
Ernst von Jacob
39
Ernst von Jacob Day 1,538, 12:04

egy arulonak aki a hazaja ellen harcol ne koszonjunk mar semmit...

 
ZoltanB
38
ZoltanB Day 1,538, 12:10

Ernst éppen az ilyen részletekre gondoltam mikor azt mondtam h nem irok mást : D
Az árulásról pedig nem is tudok.

 
ZoltanB
38
ZoltanB Day 1,538, 12:11

Ott volt, dolgozott, csinált valamit. Az,hogy nem úgy sikerült minden ahogy tervezte már mellékes.
Csinált valamit.

 
Hercegno
38
Hercegno Day 1,538, 12:15

Nos, én harcoltam az országunk ellen? : O
Vagy a külügyminisztérium harcolt az ország ellen?
Avagy miről van szó?

 
Shalas95
35
Shalas95 Day 1,538, 12:20

Hátrább, hátrább, nincs itt semmi látnivaló!

 
Ernst von Jacob
39
Ernst von Jacob Day 1,538, 12:22

Gregusrol

 
Hercegno
38
Hercegno Day 1,538, 12:26

: O Gregus adományozott a csapatnak pénzt. Azért mert sokaknak nem szimpatikus, a pénze attól még HUF és a csapatnak jól jön minden apró.
Vagy ez most olyan judási 30 ezüstpénz volt?
Nem ismerem az előzményeket, így nem tudom kiket kéne "utálnom" hogy a közvélemény elfogadja a tetteim....

 
Grof Jude
39
Grof Jude Day 1,538, 12:26

köszönjük a sok munkát és szívecskéket is

 
Ernst von Jacob
39
Ernst von Jacob Day 1,538, 12:33

ne haragudj mar meg de azert legyen annyi onerzet hogy nem egy TERRA harcostol fogadsz el penzt aki a sajat hazaja ellen harcol...

 
SzamurajHUN
29
SzamurajHUN Day 1,538, 12:33

Vote!

 
Hercegno
38
Hercegno Day 1,538, 12:39

Ernst, a pénz az pénz... Nekem az a célom, hogy a csapatot fenntartsam, és ha ezt a terra, vagy az eden támogatja, nekem az is jó, mert magyar katonákhoz meg a pénz, akik a hazájukért dolgoznak.

Ez olyan, mint amikor poénból a bolgárokhoz és más tedenes országok osztásánál állunk sorba és kapunk tankot. - Szerintem -

Én nem látok ebben kivetni valót, nekem a tedenesek nem ellenségek, hanem játékos-társak : )

 
ZoltanB
38
ZoltanB Day 1,538, 12:41

gyááá!

Akkor már értem miért olyan a szövetségen belüli helyzetünk, amilyen : D

 
Ernst von Jacob
39
Ernst von Jacob Day 1,538, 12:41

Hercegno ne haragudj de ha valaki dolgozik erepen az csinalja ingyen vagy sehogy legalabbis az en idomben ez volt a modi.

 
Hercegno
38
Hercegno Day 1,538, 12:43

A szövetségen belüli helyzetünket nagyban meghatározza, az hogy a magyarok milyen lelkesedéssel harcolnak az ONE-s csatákban : )

 
Hercegno
38
Hercegno Day 1,538, 12:50

Háááát ernst, nézd meg az emberek hangulatjeleit mikor megnézik az alertet : ) és mikor csinálnak vmit és nem kapnak semmi extrát.
Én ingyen dolgozom... de sok kezdő játékos van a csapatban, akiknek szeretnék lehetőséget adni, hogy megszeressék a játékot és célt találjanak és könnyebb legyen az elején és legyen pénzük is!

 
HUpakolas
30
HUpakolas Day 1,538, 12:59

mikrobit sunáznám

 
Eheslo
34
Eheslo Day 1,538, 13:20

Csicskák jelentenek a csicskaságról.
Kimaradt a bukott rác bolgár MPP, a szlovén békea horvátokkal, a WTD RW és a vétónk one általi leszarása.
Ezek nem a külügyre tartoznak, vagy ha igen, akkor csak a lelkes nyalás erejéig.....

 
Hercegno
38
Hercegno Day 1,538, 13:23

Az szerintem előző, decemberi cikluszárásban (a vétónk) szerepelt. a wtd rw kimaradt, mert azt hadügynek gondoltam...elnézést.

 
Ernst von Jacob
39
Ernst von Jacob Day 1,538, 13:26

Ha egy kezdonek mar az elejen csak a penz okoz lelkesedest akkor regen rossz, mi lesz belole ket ev mulva?Allami munkaert nem szabad fizetni azt valaki vagy onkent csinalja vagy sehogy.

 
Hercegno
38
Hercegno Day 1,538, 13:35

Ez nem állami munka. De ha komolyan érdekel a csapat, szívesen informállak bővebben róla! Illetve, ha kezdőként szerinted nem örül senki a plusz bevételnek... érdekes.. és nem csak a pénz okoz örömet nekik, tökre örülnek a suboknak és a voteoknak : ) Aranyos, mert az ő sikerüknek én is örülök : )
Amúgy az államtól eddig semmiféle juttatást nem kaptunk, független tudjuk magunk fent tartani, köszönhetően a terra bérencnek és a többi adományozónak, ha jól fogalmaztam : )

 
romanian spy
42
romanian spy Day 1,538, 13:58

a fordítócsapat remek ötlet. kellemes színfoltjává lettek ezek a cikkek az emagyar sajtónak, köszönet Hercegnő és Bosko.

 
praetorianus74
43
praetorianus74 Day 1,538, 13:59

Hercegnő!

Ne törődj az itteni kritikákkal! Csak azokéval, akik nálad/ nálatok többet tesz le az asztalra.
Nem tudom értékelni a munkátokat, mivel nincsen összehasonlító alapom. De a picsogó nagypofájú kibiceknek is adott a bizonyítás lehetősége. Az, pedig hogy kezdőket is bevontok a külügy munkájába, mindenképpen dícsérendő. A sok kritikusnak azt kellene szem előtt tartani, hogy lehet, hogy majd közülük kerül ki valaki, aki Hercegnőnél jobban látja majd el a feladatát.
Ha a követek motiválása érdekében huffra, kajára, q5; q6 tankra van szükségetek, írjál rám pm, és segítek nektek.

 
ZoltanB
38
ZoltanB Day 1,538, 14:10

így van!

 
Hercegno
38
Hercegno Day 1,538, 14:22

Nem kell aggódni miattam, én szeretem a negatív kritikát is, sőt : ) Csak néha nem értem... butus lyány vagyok no, nehíz a főfogásom : D Ezé kéretik lassan írni, me nem óvasok gyorsan : D

És ha megszorul a csapat, fogok kiabálni : )

 
Gregus Hedvik
40
Gregus Hedvik Day 1,538, 15:16

Ernst < 3

 
Ernst von Jacob
39
Ernst von Jacob Day 1,538, 21:27

Tavaly februartol augusztusig szinte csak en meg hocci forditottunk cikkeket megsem kertunk ertuk semmit.Es a mostani csapattal ellentetben mi csak olyat forditottunk amit erdemes nem minden ketsoros boszmeseget az incirol.

 
Zoli
45
Zoli Day 1,538, 22:35

cirkuszzaras - januar

 
Hercegno
38
Hercegno Day 1,539, 01:59

Ernst itt nem arról van szó, hogy kérik, hanem én adok. Az embereknek jól jön a kis apró, de leírtam már, hogy miért is kapnak pénzt, csak jelzem, hogy nem ők kérték, hanem ezt mi így találtuk ki.
Ha nem tetszenek a cikkek, amiket fordítunk, lehet ajánlani is, hogy pl te miket javasolsz, tapasztaltabb vagy mint én a nemzetközi sajtó terén, és minden segítségnek örülök!

 
Tomeczek
34
Tomeczek Day 1,539, 03:43

Voted.

 
Eheslo
34
Eheslo Day 1,539, 12:21

A fordításokkal nincs baj. a jut rá lé, hát kapjanak érte.
De nem helyettesítik a külügyi munkát és a tájékoztatást.
A cikkek linkelgetése sem.