Botrány: A magyar elnök a románoknak játszotta át az országot!
Lisztes
Aljaelit.
Tegnap ismét álruhába bújtam, és egy titkos összejövetelen vettem részt, ahol sok aljasságra fény derült. Természetesen magam is úgy tettem, mintha egy húron pendülnék hazánk elárulóival, de csak azért, hogy jobban el tudjak vegyülni közöttük. Az akció sikeres volt, és sok-sok fénykép készült a botrányról.
Elsőként harangozo-t (ő is beépített ember) láthatjuk (balra), amint jelez nekem, hogy még két sör, és g-A-k (jobbra) teljesen kiüti magát, és hozzájuthatunk végre pár információhoz. g-A-k egy román kém Pakisztánban, így mondanom sem kell, milyen fontos adatok vannak a birtokában.
Zoli (balra) épp a román elnök, Buru (jobbra) jelszavát kémleli, valamint miniatűr fényképezőgépével (a képen nem látható) a legutóbbi pm-jeiről készít fotókat. Az üzenetek között van pl.: a román védelmi tartalék jelszava is, amit a román gazdasági miniszter küldött el pm-ben Burunak. Sajnos mire Zoli géphez jutott, hogy kipróbálja a jelszót, egy román játékos már feltörte az orgot, és kipakolta a tartalmát.
Itt éppen Fragreget és Bukktolgyet utálom, csak ez nem látszik a képen. Hiába nah, unták már a maláj kosztot. Ők is kémkedni voltak, csak szarul csinálták.
Itt megörökítettem amint torma99 (balra) leleplezi Fragreget és Bukktolgyet, és csúnyán néz rájuk. Mikrobi (jobbra) épp készül megmutatni nekem a legújabb titkos fotókat, amiken többek között a 22k elrablója a zsák pénzzel, valamint a Védelmi Tartalék új jelszava is látható.
Lisztes csak rajkodik.
Az első komoly kapás: Feherlofia Koppany keze világít. Teljesen nyilvánvaló, hogy a sok-sok aranyportól, ami a kezéhez tapadt. Az első megdönthetetlen bizonyíték a 16000 spanyol arany valódi helyéről.
S. Timi (jobbra) épp a román elnökkel Buruval (balra) épít ki kapcsolatot. Szerencsére a gonosz tervet is sikerült megtudnom: Miután S. Timi kirabolja az emagyar kormany orgot, Romániába emigrál, és Buru felesége lesz a román ecsalád program keretében, és együtt költik el a majd' egy goldra rúgó zsákmányt.
A székely titkosszolgálat akcióban: Gyika (balra) épp az ördögi román tervet hallgatja ki, melyben többek között eMagyarország tönkretételéről is szó van: A magyar állampolgársággal rendelkező románok a Szolidaritás Párt jelöltjére fognak szavazni a választásokon.
A legpikánsabb fotó: Charlie50 (jobbra), emagyar elnök egy Fehér Lóért (középen) eladja eMagyarországot a román elnöknek, Burunak (balra).
A tranzakció végeztével Charlie50 (balra) egy sört is kapott a fehér négylábú mellé grátiszként. Buru (jobbra) sátáni kacajjal pecsételi le a szerződést. Nem sejti persze, hogy egy döglődő országot kapott...
További képek a tranzakcióról:
"Köszönöm szépen, akkor a lovad és a söröd nekem adod, én meg cserébe az országomat bocsátom rendelkezésedre"
"Remek üzletet kötöttünk"
Ez a kép azután készült, miután Charlie50 (balra) 1 év Lanára való golddal fizetett azért, hogy hallgassak. Lúzer.
Heidar (balra) épp megcsodálja Torma99 (jobbra) izmos vállait. Ez igazából nem tartozik a tegnap esti eseményfolyamhoz szorosan, de gondoltam jobb, ha mindenki tudja, miféle szerzet ez a Heidar... 😃
Ez meg itt a mocskosemhápés különítmény, S. Timi és Lisztes.
Itt pedig a nagy csapat.
Ígérem, legközelebb is álruhát öltök, amint tehetem, és beszámolok az aljaelit legfrissebb mocskairól. Sajnos aljaKolozs nem jött el, így jó pár lopásra nem derült fény.
Üdv.: Lisztes
p.s.: Valaki adja be az impícset, nekem már elfogytak erre a hónapra a javaslataim. 🙂
Comments
A képek megnőnek ha rákattintotok. 😉
"A legpikánsabb fotó: Charlie50, emagyar elnök egy Fehér Lóért (középen) eladja eMagyarországot a román elnöknek, Burunak (balra)."
Hehehe! Éljen!
jó képek lettek 😃
"Miután S. Timi kirabolja az emagyar kormany orgot, Romániába emigrál, és Buru felesége lesz a román ecsalád program keretében, és együtt költik el a majd' egy goldra rúgó zsákmányt."
LOL!
Köszi a képeket.
Kár, hogy nem tudtam ottlenni 🙁
Fordítsd le, mások is kíváncsiak az eseményre!
http://www.erepublik.com/en/newspaper/note-book-185302/1" target="_blank">http://www.erepublik.com/en/newspaper/no[..]302/1
LOLOLOLOL 🙂
mindig is sejtettem, hogy mindent a románok irányítanak
lol
jó lett!
feherlo, I want your beard back.
Lisztes csak simán raj 😃😃😃😃
"Ez a kép azután készült, miután Charlie50 (balra) 1 év Lanára való golddal fizetett azért, hogy hallgassak. Lúzer." XD
Mindenki azt mondogatta este, hogy First Lady leszek.
Nem gondoltam, hogy ilyen hamar lebukom... nem eMagyarhonban! xD
mocskosemhápés különítmény XDxDXD 😃😃
magyar roman edzoharcot beszeltek meg.
"A magyar állampolgársággal rendelkező románok a Szolidaritás Párt jelöltjére fognak szavazni a választásokon." Csak azt ne!
nalaja charlie50 alteregója
Súlyosan beteg vagy te is lisztes, votemax megy rá 8db!😃
Súlyosan beteg vagy te is lisztes, votemax megy rá 8db!😃
wazzzeee, lisztesnek kényszeres zubbonyt gyorsan 😃
egy kis hozzáadott érték 😉 = Lisztes USA !!!!!!!!!
LOL
\o/ gyika 🙂
Beteg vagy 🙂
Akarom mondani, meg szerencse, hogy van egy ilyen eles szemu kemelharitonk 🙂
Alja elit...
Azt a 4. sört már nem kellett volna.... 😃
Zoli pont úgy néz ki a csoportképen mint a kis Rogán.
alig bújtatott valamilyen kampány
RainbowX - nem te vagy az elso aki ezt mondja 😛
Nagyon jó lett! 😃
ááá!!! nagyon jó!
csak szegény amcsik vannak zavarban, az egyik cikkben azt boncolgatják (amit Mikrobi be is linkelt), hogy mit beszéltek meg, ami annyira titkos, hogy inkább IRL beszélték meg... 😃
Még mindig nincs lefordítva?😐
pedig akkor az amcsik megnyugodnának, hogy nem ők vannak veszélyben, hanem mi 🙂
Zoli nem úgy néz ki mint Rogán A., hanem ő maga Rogán A. 😃 😃
Beépítettek egy igazi politikust közénk, hogy ellesse a taktikát. Csak nézzétek meg IRL a választást, majd rájöttök 😃😃
100 gol😛
http://www.erepublik.com/en/article/100-gold-1297707/1/20" target="_blank">http://www.erepublik.com/en/article/100-[..]/1/20
Sikerült az előfizetőid számát növelni?
hmm hmm... az eNémet titkosszolgálatot fel sem sikerült derítened 😉
A legjobb "A székely titkosszolgálat akcióban: Gyika (balra) épp az ördögi román tervet hallgatja ki, melyben többek között eMagyarország tönkretételéről is szó van: A magyar állampolgársággal rendelkező románok a Szolidaritás Párt jelöltjére fognak szavazni a választásokon."
😃
Great ! 🙂
most ez komoly!!!!!????
magyarországot eladták a románoknak!!!!!!
ezt most hogy , hát ez csak egy játék😃!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Lisztes, elgurultak a bogyók? Megérte előfizetni az újságra. 🙂
mai, da' urati sunteti 😛
Átadnám a karakteremet másnak. Akit érdekel írjon!
Jó kis cikk...kötélre mindenkivel aki benne volt... 😃