Az '56-os események három szemszögből

Day 2,531, 07:21 Published in Hungary Hungary by adrianzen

A vidék forradalma 1956 címmel jelentetett meg tanulmánykötetet a Történelmi Ismeretterjesztő Társulat Egyesület. A kötet szerzői közül hárman, Marshall Adrienn, Éhmann Gábor és Galambos István ismertették kutatási eredményeiket a Rádió Orienten, október 23-hoz kapcsolódva: Tabódy István, huszárból lett pap életpályáját, valamint Csolnok és Várpalota eseményeit.

A 20. századi magyar történelem egyik legjelentősebb eseményét ünnepeljük október 23-án, azonban ha az előzményeket keressük, akkor egészen 1945-ig kell visszanyúlnunk. Ahogy azt a Rádió Orient vendégei elmondták, ekkor még a társadalom nagy része bízott abban, hogy létre fog jönni egy békeszerződés, melynek értelmében a szovjet csapatok ki fognak vonulni hazánkból. Ez nem történt meg, és az egyre gyarapodó bírói ítélet nélküli elhurcolások, internálások és a fokozódó terror azonban nyilvánvalóvá tette a diktatúrát.

Jelenleg is a kutatások egyik központi kérdése, hogy pontosan mi is váltotta ki az 1956-os eseményeket, az azonban jól látható, hogy ekkorra az elégedetlenség elérte határát, miközben az emberek erőteljesen reménykedtek – főként az Ausztriából való kivonulás után – abban, hogy hazánkat is elhagyják a szovjet csapatok.

Marshall Adrienn rámutatott, hogy 1954-ben tíz olyan bányatábor működött, ahol köztörvényesek és politikailag elítéltek egyaránt dolgoztak, ezek közül működött az egyik Csolnokon. Az elítéltek száma többször is jelentősen változott, 1955-ben például 55.000 főt tartottak fogva, a forradalom idejére pedig számuk 18.000-re csökkent. Ez annak is köszönhető, hogy bár voltak táborok, melyek 1953 után is tovább működtek, egy részüket bezárták. Csolnokra főként a munkaszolgálatos katonákat helyezték, de sok politikai elítélt is került a településre, jó páran közülük életfogytiglanra, vagy több mint 10 évre ítélve. Egyre fokozódó elégedetlenségük vezetett ahhoz az éhségsztrájkhoz, mely az 1956-os nyári felülvizsgálatok után robbant ki. A bányában maradtak, és Nagy Imrével akartak tárgyalni, s végül Budapestről október 29-én érkeztek meg az ügyészek, akik hosszas felülvizsgálatok után feltételesen szabadon bocsátották a bányaszolgálatosokat. A tábort magát végül felszámolták, és '56 után lakásokat alakítottak ki a barakkok helyén, a '70-es években pedig ezeket is felszámolták, s most csak romok találhatóak a helyén.

A bányászbrigád Pilisszentivánon jött létre, s tagjai közt csolnoki elítéltek is voltak. Október 28-ai megalakulásuk után indultak Budapestre, és csatlakoztak a Széna téri forradalmárokhoz. 1957-ben öt főt ítéltek halálra, majd végeztek ki közülük, a többiek pedig 2-től 10 évig tartó börtönbüntetésben részesültek.

Galambos István felidézte, hogy a a szovjet hadsereg a legnagyobb vidéki veszteségét Várpalotán szenvedte el, amikor 13 katonájuk is meghalt. A helyiek 1956. október 26-án kezdték meg a pártház ostromát, majd pedig barikádokat építettek, hogy ne engedjenek át több szovjet katonát a városon. A röplapozások, sztrájkok később is tovább folytatódtak, a munkástanácsokat végül 1957 elején törték meg, vezetőiket internálták vagy börtönbe zárták, majd kezdetét vették a nagy bányászperek. 1958-59-ben is folytak még eljárások, a katonai ügyészség egy halálos ítéletet mondott ki, melyet végre is hajtottak.

Mint azt Éhmann Gábortól megtudhattuk, Tabódy István élettörténetét már a puszta tény is érdekessé teszi, hogy huszártisztből lett pap, de életpályája során három komoly börtönbüntetést is kénytelen volt elszenvedni. Ebből az elsőre a Rákosi diktatúra során, 1947 és 1953 között került sor, amikor is néhány megszólalása, és a Magyar Szabadságpártban betöltött szerepe épp elég ok volt az internáláshoz. Szabadulása után pap lett, majd bekerült a budapesti szemináriumba, ahonnan 1955-ben kiutasították. A forradalom első napjaiban nem vehetett részt, mivel éppen lelkigyakorlatos elzártságban voltak, ám ennek lezárulása után kórházlátogatásokba kezdett, és Mindszenty Józsefnél is tett egy rövid látogatást. November 4-én az Állami Egyházügyi Hivatal védelmére kérték fel, ám a hajnalban beérkező szovjet csapatok ezt meghiúsították, mégis 1957-ben ezt az el nem követett tettet rótták fel neki, amiért 7 hónapos börtönbüntetésre ítélték.

Később ő lett a szeminárium egyik vezetője. Amikor többedmagával nem jelent meg a békepapi gyűlésen végleg kitiltották a szemináriumból. Ekkor titkos szervezet kiépítésébe kezdett, de az egyházrendszer 1961-es üldözésekor az országos letartóztatási hullám áldozatául esett, és megkapta leghosszabb, 12 éves börtönbüntetését... A rendszerváltás után aztán semmisnek mondták ítéleteit, kíntüntetéseket kapott, és vezérőrnaggyá is kinevezték. Vallásos szemléletéhez hűen, a keresztényi megbocsátást gyakorolva ezek után sem bántott senkit azok közül, akik korábban elárulták őt.