Apokalipszis Napi Útmutató

Day 1,092, 16:49 Published in Hungary Hungary by eMagyar Kormany


Tisztelt eMagyar Polgárok, Hazafiak!

Ma olyat éltünk át, amit szerintem és mások szerint sem várt senki. Nem hittük, hogy ez valaha bekövetkezhet, nem fordult meg a fejünkben sem, hogy eMagyarország valaha is eltűnthet az Új Világ térképéről. Nem bukást mondok, hiszen nem elbuktunk, hanem veszítettünk, veszítettünk az egyenlőtlen erők csatájában, de tettük ezt becsülettel és végsőkig való kitartással.
Két olyan dolgot éltünk át, amit már hónapok óta nem. Harcolnunk kellett szeretett eHazánkért, míg végül ugyan csak napokra, de elveszettük azt, viszont megláttuk az erőt is a közösség mögött, megláttuk, hogy mire vagyunk képesek még mindig, ha akarjuk.

Azzal, hogy eOrszágunk egy kis időre eltűnt az Új Világ térképéről nem veszett el semmi, ha szabad ilyet mondanom új lehetőségek kapujában állunk. A megszűnt nyitott háborúkkal a területeink visszavívása után nem leszünk többé fenyegetve kelet és dél felől, Románia és Horvátország irányából.

Apokalipszis napi útmutató:

Első körben töltsd le a VanDelHosman által készített és fejlesztett Magyar Cégadatbázist, ami segít megkeresni a magyar cégeket. Mostantól fogva mind a munkakereső oldalon, mind a vásárlásnál kis magyar zászló jelzi a cég név mellett, hogy magyar cégnél dolgozol, vagy magyar cégtől vásárolsz. Ezek után kiválaszthatsz magyar cégeket, ahol kérünk benneteket, hogy magas wellnessel dolgozzatok, vagy választhatsz egy román céget is, ahol pedig alacsony wellnessel (például leütés után) a gazdasági hadviselés egy praktikus formájával teheted veszteségessé a román cégeket teljes fizetés mellett. A script Firefox böngészővel és annak Greasemonkey kiegészítőjével működik.
Letöltési és telepítési útmutatóját itt találod

Ha ezzel meg vagy, figyeld a Hadügyi Közlönyt, hogy megtudd éppen hol van szükség a sebzésedre. A románok elég nagy öngólt rúgtak az elfoglalásunkal, hiszen a 7 ezer fős magyarság, a Phoenix második hatalma ezzel a határaikon belül került, így üthet az elfoglalt orosz területeken indított felkelésekben és az eddigiek alapján úgy néz ki, hogy a megfogyatkozott román tartalékok nem tudnak mit kezdeni ezzel az erővel. Az orosz RW-kkel párhuzamosan több magyar területen is felkelés indult. Az oroszok megígérték, hogy a segítségünkért cserébe ők épp ugyan így fognak küzdeni a mi területeink visszavívásáért.
Románia nem is olyan rég gold ezreket költött az orosz területek elfoglalására és a román gazdaság az egyik motorját bukná el most, ha sikerülne visszavívni az Urált.


Kérlek gyere fel chatre, ne hulljon szét a közösség : segítséget kérhetsz bármikor a #erep , az #menedek, az #kotelhuzas vagy a #ellenallas szobákban.

Sok szerencsét kívánok

Ismeretlen Katona


________________________________________ _____________________________________

Közérdekű információk:

eMagyar hivatalos chat
Kezdők kattintsanak ide a mentorszobához!
Ha kezdő vagy, jelöld barátnak ezt az orgot, hogy mentort kaphass! (Add as a friend)
Toborzási videók, terjesztésre
Erepublikhu.info
eMagyar Nemzeti Bank
Magyar Fejlesztési Bank
Linkgyűjtemény

Közlönyök:

Magyar Közlöny
Hadügyi Közlöny
Külügyi Közlöny
Gazdasági Közlöny
Kongresszusi Közlöny
Oktatási Közlöny
Egyetemi Közlöny
Szociális Hírek
IM Közlöny (Informatikai Minisztérium)
Voice of eHungary