Magyar kozony

És mikor a háború megközelíté hazánkat, és az ellen ágyúi egyre hangosabban dübörögnek szent földünkön, egy büszke magyar a csatafrontról megírá e lelkesítő beszédet, ápolva nemzetünkben a lelket és az összefogást, ami most, ezekben a nehéz időkben szükségeltetik. Csatlakozzatok és szavaljátok/olvassátok eme költeményt, majd 160 évvel a derék ijfaink után menjünk mi is a csatatérre, és harcoljunk, védjük meg az országunkat!

"CSATADAL


Trombita harsog, dob pereg,
Kész a csatára a sereg.
Előre!
Süvít a golyó, cseng a kard,
Ez lelkesíti a magyart.
Előre!

Föl a zászlóval magasra,
Egész világ hadd láthassa.
Előre!
Hadd lássák és hadd olvassák,
Rajta szent szó van: szabadság.
Előre!

Aki magyar, aki vitéz,
Az ellenséggel szembenéz.
Előre!
Mindjárt vitéz, mihelyt magyar;
Ő s az isten egyet akar.
Előre!

Véres a föld lábam alatt,
Lelőtték a pajtásomat,
Előre!
Én se' leszek rosszabb nála,
Berohanok a halálba,
Előre!

Ha lehull a két kezünk is,
Ha mindnyájan itt veszünk is,
Előre!
Hogyha el kell veszni, nosza,
Mi vesszünk el, ne a haza,
Előre!

Debrecen, 1848. december 8."

Nem csak ma, nem csak holnap.

Nem addig, amíg megunjuk. Ezt nem lehet itt hagyni, a MAGYAR földet, harcolj értünk, értetek, a dicsőségünket nem lehet eldobni holmi viták miatt.
Történt, ami megtörtént, de most emeljük fel fejünket, és büszkén dobjuk oda testünket az ellenfél elé. Hogy ha el kell veszni, nosza. Mi vesszünk el, ne a haza!

Emígyen védjük ehazát, most és mindörökké.