A zsoldrendszerről

Day 2,152, 10:59 Published in Hungary Hungary by FKgP


Az elmúlt napokban ismét fellángolt a vita a zsoldrendszerről, ennek kapcsán szeretnék pár gondolatot megosztani, amivel talán előrébb visszük az ügyet. Vagy ha nem, akkor meg kitöltöm kissé a sajtó hézagait.

Sokfajta zsoldrendszer volt az elmúlt években, ezek közül a legtisztább talán az elmúlt hónapokban működő volt. Ennek lényege, hogy a hasznos, vagyis jó helyen és jó időben bevitt sebzéseket honorálja az állam, minden egyéb bürokratikus sallang nélkül, kizárólag a hasznosságot figyelembe véve.

Ez a rendszer azonban felhígulni látszik, elveszítve lényegét, egyre több bürokratikus szabály viszi távolabb valódi céljától, hogy a mindannyiunk által befizetett adó egy része a legtisztább formában kerüljön újraosztásra azok közt akik legtöbbet teszik a fontos csaták megnyeréséért.

(Tegyük hozzá, ennek a rendszernek is van egy komoly gyenge pontja, miszerint külön böngészőkiegészítő használatát igényli, a jelenlegi változtatások szempontjából azonban ebben nem történne változás. A CO rendszer mint alternatíva sajnos szintén magában hordozza gyengeségeit, hogy úgy mondjam, a pénzek útja kissé átláthatatlan és alkalmat adhat a visszaélésekre.)

Az első visszalépés a tiszta hasznosságalapú zsoldból a 10 fős limit bevezetése volt, mely lényegében kizárta a kisebb századokat a rendszerből, függetlenül attól hogy tagjaik mennyi áldozatot is hoztak a köz érdekében.
Most egy újabb lépéssel a nagy századok, vagy legalábbis azok tagjainak jelentős része kerülnének hasonló sorsra. Eszerint csak azok maradhatnának a zsoldrendszerben ahol a tagok legalább fele regisztráltan bevisz hetente 175 killt valamilyen kredites csatákban, akkor is ha azok éppen a leghaszontalanabb helyen és időben történnek.

Miért is gond ez? Először is kizárja a rendszerből azokat az alacsonyabb divíziós játékosokat akik fejlődésük érdekében nem harcolnak minden nap. A dolog pikantériája hogy a kormány új támogatási programja is pont erre ösztönzi őket.
Kizár továbbá mindenkit akik nem harcolnak rendszeresen. Ők azok például, akik nem ütögetnek a hetekig tartó tréningharcokban, csak akkor teszik oda magukat amikor a hazának a legnagyobb szüksége van rá. Mint például az elmúlt hetek punnyadása után ezekben a napokban. Most lenne igazán szükség az ő sebzésükre, erre a hála az általános zsoldból való kitiltásuk lenne?

Megértem természetesen karaj22-t, aki hosszú ideje működteti a zsoldrendszer regisztrációs oldalát (köszönet ezért neki, komoly munkája van benne) és talán szeretné jobban a saját elképzelései szerint alakítani, de mondják, minden szentnek is maga felé hajlik a keze. Be kellene azonban látni, a közösség, az ország szempontjából nem éppen ez az irány a leghasznosabb.

Mi, dózsások, többször felemeltük szavunkat a tiszta, hasznosságalapú rendszer megváltoztatása ellen. Nem azért tettük ezt mert az érdekeink kívánták volna, hanem mert így láttuk jónak és igazságosnak, és bántotta igazságérzetünket amikor bárkit, aki hasznos tagja volt a közösségnek, kizártak belőle bármilyen bürokratikus okra hivatkozva.

Felemeltük szavunkat (talán a nagyobb századok közül egyedüliként), amikor a kis századokat kizárták. Emlékeztetőül: http://www.erepublik.com/en/article/-2298447/1/20 (kommentek közt is kifejtve)
„Szerintem minden századnak, amelyik a HM parancsa szerint üt, joga van kérni a felvételét a zsoldrendszerbe” (kvasztics)
Ezt vallottuk akkor is, és ezt valljuk most is.

Nehogy azt higgye tehát bárki hogy ez rólunk szól. Bántotta az igazságérzetünket amikor a kicsikkel kibabráltak, és hangot is adtunk ennek. És most sem hallgatok.

Századomnak ígérhetem, a Dózsa tagjai nem fognak ütéstámogatás nélkül maradni, ha az állam megvonja a zsoldot (ami eddig is csak részben fedezte azt amit hasznossági elven kiosztottunk), ki fogok dolgozni egy olyan rendszert ami támogatni fogja az aktivitást, a kormány elveihez igazodva úgy, hogy ne tegyen komoly különbséget hasznos és haszontalan sebzés között.


Tisztelettel: Tankred Orfeusz, Dózsa kommander, az I. osztályú Lgabor Hősi Érdemrend büszke tulajdonosa


Melléklet:
A Dózsa tételes elszámolást vezet minden forintnyi kapott zsoldról, napra és személyre lebontva, megkapja mindenki aki megszerezte, megtalálható honlapunkon, de bele lehet nézni itt is.


Utóirat:
Az elnök által ígért levelet amiben tájékoztatni fog az új rendszerrel járó adminisztrációról (amit állítólag már hetekkel ezelőtt megkapott a többi század vezetője), már egy hete várom. Ígérem, amikor a kormány fog majd tőlünk kérni valamit, legalább egy nappal hamarabb válaszolok.