A teruletvedelmi zaszloaljak tervezett felepitese - Vitacikk

Day 1,003, 05:10 Published in Hungary Hungary by Nemzetorseg



A saját újságomban már elkezdtem a témát: Hogyan harcol okosan egy civil?. Azért ott, mert azt többen olvassák.

EDIT: Kicsit alakulnak az elképzelések. Tehát, ha valaki a területvédelmi zászlóaljba jelentkezik, nem jelenti azt, hogy nem számolunk vele a harcnál! De aki nem tud fix időpontba jönni, az jobb, ha oda jelentkezik. Tehát, pl. a 2. Zászlóaljban van, akkor mindig a kijelölt települési ponton "alszik", amikor csatázni jön, akkor eljön onnan, üt amennyit tud, majd ha kilépett, visszamegy oda és ott marad. Csak arra kell figyelni, ha megváltozik a célterület, ne felejtsen el átcuccolni. Így az 1/6 zászlóaljat inkább szétosztanám. Fontos lenne a vezetők jelentkezése. Ez az elején viszonylag sok levelezést jelent, de ahogy összerázódik a csapat, egyre kevesebb a munka.


EDIT2: Kis tanácskozás után úgy döntöttünk, hogy a területek fenyegetettsége miatt először a 3. "Szeged", a 4. "Győr" ,és az 5. "Debrecen" Nemzetőr zászlóaljakat töltjük fel, tehát ezekbe lehet jelentkezni. Mindegyik zászlóalj kap egy saját orgot és ide vezényeljük a jelentkező vezetőket. Egy "kézikönyvet" még ma összeállítok a részükre. Főleg levelezés, szervezeés, osztás lesz a feladatuk. Az elején melós lesz a dolog, de ahogy összerázódik a csapat, egyre egyszerűbb és rövidebb lesz a munka.

Edit3 Mivel jár a területvédelmi zászlóaljak vezetése?

Először is a vezetők megkapják a saját orgjuk jelszavát. A toborzással közvetlenül nem kell foglalkozniuk, de ha valaki jelentkezik, fel kell venniük a listára, meg kell kérdezniük, milyen fegyvere van, ha az nem kielégítő, el kell küldeni a hadtáphoz.

Utána ellenőrizni kell, valóban oda és úgy települt-e le, ahogy kell. Először csak egy koordináta lesz, de későbbiekben kicsit bonyolultabb alakzatokat is tervezünk. Aki nem jó helyen van, vagy egyáltalán nem települt, annak levelet kell írni.
Olyan nagyon sűrűn azért nem fogunk áttelepülgetni, de az elején ez elég sok levelezéssel járhat, főleg, mivel javarészt tájékozatlan kezdőkről lesz szó. Ha nagyon zöld valaki, a kiképzőkhöz kell küldeni.

Az elején a "nagyvezetők" is besegítenek a munkába, érdemes elente csak átolvasni a levelezést, és abból tanulni. Mondjuk nem annyira szörnyen bonyolult a feladat. Minden zászlóalj kap majd pár fegyvert és egy kis pénzt. Abból a parancsnokok óvatosan maguk is felfegyverezhetik a katonáikat.

Későbbiekben, ha meg van a létszám, Shoutban és levélben kell értesíteni a legénységet, ha valami átrendeződés, vagy áttelepülés van. Mivel van egy eszköz, ami 75 levelet egy gombnyomásra el tud küldeni, ez nem olyan borzasztóan nehéz feladat. Legalább hetenete egyszer ellenőrizni kell a felszerelést levélben, vagy a harmező infó funkciójával.

Esetleg ha valakinek kérdése van, meg kell próbálni válaszolni rá, ha nem megy, akkor lehet okosabbhoz irányítani. Ha vannak aktív tagok is, meg kell szervezni a közös jelenlétet a tervszerű hadműveletekben. Azaz, ha nncs okosabb irányító, a saját zlj aktív tagjait el kell tudni vezérleni a harcmezőn.


Ebben a cikkben az elképzeléseimet vázolom. Sokan kérdezik, hogy lehet jelentkezni, sokan már jelentkeztek is, de pont az az embert tűnt el, aki az adatok feldolgozását bevállalta. Amíg előkerül, jobb híján itt elkezdjük a szervezkedés. Aki valamelyik zászlóaljba be kívánja magát sorolni, az egyszerűen kommenteljen ide. Ha vezetői posztot is szívesen ellátna, írja meg, mennyi időt tudna rászánni naponta és nagyjából mikor ér rá. Természetesen, az elnevezések nem véglegesek, de szerintem mindenki kötődik valamennyire az RL lakhelyéhez, ezért nagyobb lehet a motiváció egy ahhoz köthető alakulatba való csatlakozásra. Az sem szentírás, hogy a 2-8 zászlóalj csak "pihenhet", mindegyik kialakíthat saját harcoló alakulatot. A Nemzetőrség amennyiben a források megengedik fegyvert, kaját fog adni.

Minimális követelmény szint nincs egyik alakulatban sem, azaz mindenki tagja lehet, aki tud magyarul. Ha igény érkezik, egy 9. "Idegenlégiós " zászlóaljat is felállíthatunk. Mivel az egész még csak koncepció, semmi nincs kőbe vésve, nyugodtan jöhet minden ötlet.

Borembukkk, a nemzetőrség megbízott parancsnoka


Tehát a tervezett felépítés:

1. Nemzetőr zászlóalj
Feladat: Ez a csapat lenne a nemzetőrség "krémje", a harcoló elitalakulat. Azok lennének a tagjai, akik több körön át tudnak harcolni, azaz aktívan csatáznak.
Települési körzet: A feladatából fakadóan nem rendelkezik alapvető települési körzettel és célkoordinátákkal.
Létszám: Nincs megkötve
Felépítés: A század parancsnokok, helyettesek vállalják az ügyeleti szolgálatot is a chaten, így az adott időtartamon belül állandóan lenne valamiféle irányítás és lenne egy összeszokott csapat, amelyik eredményesen tudna harcolni.

1. száza😛 Akik szinte egész nap ráérnek
MorbiusSire - http://www.erepublik.com/en/citizen/profile/1526748
2. száza😛 a hajnali műszak, 5-9 óra között
3. száza😛 a nappalosok: 9-18 óra között
Hocci - http://www.erepublik.com/en/citizen/profile/1918980
psyho95 - http://www.erepublik.com/en/citizen/profile/2615614
4. száza😛 esti műszak: 18-24 óra között
Zoldhangya - http://www.erepublik.com/en/citizen/profile/2865221
marci1h - http://www.erepublik.com/en/citizen/profile/3418701
HaliLaliPapi1977 - http://www.erepublik.com/en/citizen/profile/3508823
Judge72 - http://www.erepublik.com/en/citizen/profile/3318056
Kis Herceg - http://www.erepublik.com/en/citizen/profile/2891914
5. száza😛 éjszakások: 24-05 óra között
6. száza😛 változó időpont
sheperd - http://www.erepublik.com/en/citizen/profile/1309010
gyika - http://www.erepublik.com/en/citizen/profile/1407763
Juhar - http://www.erepublik.com/en/citizen/profile/1308760
riteee - http://www.erepublik.com/en/citizen/profile/1313849
Atomkapitany - http://www.erepublik.com/en/citizen/profile/2840971

2. "Budapest" Nemzetőr zászlóalj
Feladat: Megkeresni, felfegyverezni és letelepíteni a passzív játékosállományt. Igény esetén megoldani az áttelepülést.
Települési körzet: Budapest (Central-Hungary) kórháza (14,0😎
Létszám: 75 fő + 2-5 tiszt
Felépítés: a feladat jellege miatt nem szükséges további századokra bontani, de ha igény van rá, meg lehet csinálni.
parancsnok: Borembukkk - http://www.erepublik.com/en/citizen/profile/2242212
1-4 fő helyettes
75 katona
mcdanos - http://www.erepublik.com/en/citizen/profile/2568560


3. "Szeged" Nemzetőr zászlóalj

Szervezet: 3. Nemzetor Zaszloalj
Feladat: Megkeresni, felfegyverezni és letelepíteni a passzív játékosállományt. Igény esetén megoldani az áttelepülést.
Települési körzet: Szeged (Southern Great Plain) Főváros 15,09
http://www.erepublik.com/en/battlefield/114
http://www.erepublik.com/hu/battlefield/114
Létszám: 75 fő + 2-5 tiszt
Felépítés: a feladat jellege miatt nem szükséges további századokra bontani, de ha igény van rá, meg lehet csinálni.
Parancsnok: harcos33 - http://www.erepublik.com/en/citizen/profile/3278685
1-4 fő helyettes
75 katona
Jan Joby - http://www.erepublik.com/en/citizen/profile/2854324


4. "Győr" Nemzetőr zászlóalj

Szervezet 4. Nemzetor Zaszloalj
Feladat: Megkeresni, felfegyverezni és letelepíteni a passzív játékosállományt. Igény esetén megoldani az áttelepülést.
Települési körzet: Győr (Western Transdanubia) kórháza 16,06
http://www.erepublik.com/en/battlefield/108
http://www.erepublik.com/hu/battlefield/108
Létszám: 75 fő + 2-5 tiszt
Felépítés: a feladat jellege miatt nem szükséges további századokra bontani, de ha igény van rá, meg lehet csinálni.
1 fő parancsnok
1-4 fő helyettes
75 katona

5. "Debrecen" Nemzetőr zászlóalj

Szervezet: 5. Nemzetor Zaszloalj
Feladat: Megkeresni, felfegyverezni és letelepíteni a passzív játékosállományt. Igény esetén megoldani az áttelepülést.
Települési körzet: Debrecen (Northern Great Plain) kórháza 15,13
http://www.erepublik.com/en/battlefield/113
http://www.erepublik.com/hu/battlefield/113
Létszám: 75 fő + 2-5 tiszt
Felépítés: a feladat jellege miatt nem szükséges további századokra bontani, de ha igény van rá, meg lehet csinálni.
1 fő parancsnok
1-4 fő helyettes
75 katona

6. "Pécs" Nemzetőr zászlóalj
Feladat: Megkeresni, felfegyverezni és letelepíteni a passzív játékosállományt. Igény esetén megoldani az áttelepülést.
Települési körzet: Pécs (Southern Transdanubia) kórháza
Létszám: 75 fő + 2-5 tiszt
Felépítés: a feladat jellege miatt nem szükséges további századokra bontani, de ha igény van rá, meg lehet csinálni.
1 fő parancsnok
1-4 fő helyettes
75 katona

7. "Miskolc" Nemzetőr zászlóalj
Feladat: Megkeresni, felfegyverezni és letelepíteni a passzív játékosállományt. Igény esetén megoldani az áttelepülést.
Települési körzet: Miskolc (Northern Hungary) kórháza
Létszám: 75 fő + 2-5 tiszt
Felépítés: a feladat jellege miatt nem szükséges további századokra bontani, de ha igény van rá, meg lehet csinálni.
1 fő parancsnok
1-4 fő helyettes
75 katona

8. "Fehérvár" Nemzetőr zászlóalj

Feladat: Megkeresni, felfegyverezni és letelepíteni a passzív játékosállományt. Igény esetén megoldani az áttelepülést.
Települési körzet: Fehérvár (Central Transdanubia) kórháza
Létszám: 75 fő + 2-5 tiszt
Felépítés: a feladat jellege miatt nem szükséges további századokra bontani, de ha igény van rá, meg lehet csinálni.
1 fő parancsnok
1-4 fő helyettes
75 katona

9. "Külhoni" Nemzetőr zászlóalj

Feladat: Megkeresni, felfegyverezni és letelepíteni a passzív játékosállományt. Igény esetén megoldani az áttelepülést.
Települési körzet: nincs
Létszám: 75 fő + 2-5 tiszt
Felépítés: a feladat jellege miatt nem szükséges további századokra bontani, de ha igény van rá, meg lehet csinálni.
1 fő parancsnok
1-4 fő helyettes
75 katona
Orosz terület
Amiron - http://www.erepublik.com/en/citizen/profile/2547652
Nemmondommeg - http://www.erepublik.com/en/citizen/profile/2863902

10. Irreguláris Nemzetőr zászlóalj
Feladat: Összefogni a Nemzetőrség irányítása alá tartozó irreguláris alakulatokat
Települési körzet: nincs
Létszám: változó
Felépítés: Az irreguláris alakulatok a saját felépítésük szerint csatlakozhatnak ide. Sok gyakorlati jelentőség jelenleg nincs, de a keveredés elkerülése végett ide lesznek beosztva. Később lehet, hogy egyes Irreg alakulatok a területvédelemhez lennének beosztva, ha azt kérik, itt pedig inkább a specializált egységek lennének, mint pl. légierő, veteránok, stb.