A tankipar helyzete hazánkban

Day 1,979, 01:32 • Published in Hungary Hungary • by Mandalaa



A témánk ezúttal az emagyar tankiparról szól, nevezetesen a különböző minőségi osztályok önköltségei alakulását és a piacon várható profit lehetőségeket vesszük sorra. Úgy általában lesújtó a helyzet, és nehéz megmondani mibe érdemes fektetni pénzünket a jövőben, hiszen a még ködös „gazdaság kiegyensúlyozására” tett fejlesztői terveket sem ismerjük.



Munkabér: 10,91 huf; Alapanyag: 0,03

Minőségi osztályonként így alakul az előállítás költsége, ha alkalmazottal is számolunk. Lineárisan emelkedik q6 szintig, majd meredeken megugrik a q7-nél. Ennek az a magyarázata, hogy a q7 tank nyersanyag igénye több mint háromszorosa a q6-hoz képest, míg q1-q6 között egyenletesen emelkedik a nyersanyag igény.
Ebből következően a bérek változásárára kevésbé, viszont a nyersanyag árára annál inkább érzékeny a q7 tank. Ahhoz, hogy egyetlen q7 gyárat nyersanyaggal lássunk el, 8 db q5 minőségű kitermelő egységre van szükség. Ez nem kevés.



Manapság nem olyan fényes a helyzet a realizálható profitok tekintetében. A q1-q6 gyárak esetében a rakéta üzemek képviselnek valamekkora vásárló erőt.



A q7 tanknál elvileg a legmagasabb minőséggel együtt járó 200% tűzerő hivatott fenntartani egyfajta keresletet, azonban a gerillaharc még előnyösebb tulajdonságai miatt a q7 piac még nehezebb helyzetbe került, mint eddig.
Így az a furcsa helyzet állt be, hogy a méregdrága q7-es gyártípus még menedzseri munkával is veszteséges, ha piacról vesszük az alapanyagot, míg az alsóbb osztályokban képződhet valamekkora profit a rakéta gyáraknak köszönhetően.



Ha piacról vesszük az alapanyagot, akkor sem tudunk nyereségesek lenni, amennyiben megspóroljuk a munkabért.


Nyersanyag: 0,02 változatlan bér mellett

Ha valakinek van ideje és szemfüles, akkor elcsíphet 0,02-es ajánlatokat a piacokon. A diagram szerint, így már azért lehetséges némi profitra szert tenni q3 felett.


Általában véve eddig úgy gondolkodtam, hogyha valaki hosszabb távra tervezi a játékát, akkor célszerű az önellátás megteremtésének az irányába haladni. Ez annyit jelent, hogy a harcunkhoz szükséges forrásokat egyszer csak mi magunk állítjuk elő.
Konkrétabban az ételgyár(ak)ból csak akkora szintet építünk ki, amely fedezni tudja a napi szükségleteinket. Magasabb szintet kiépíteni legfeljebb csak a profit miatt lehet érdemes. Ezzel szemben a fegyvergyár(ak)ból a lehetőségeinkhez mérten a minél magasabb minőségi szintre törekszünk, hogy növelhessük a sebzésünket, a katonai rendfokozatunkat.
A gerillaharc bevezetése a jelenlegi szabályival együtt, mérlegelve a tankipar helyzetét is, már elgondolkoztat eme fejlesztési stratégia helyességéről.


Tisztelettel:
Mandalaa
Mandala Ferdis