Interjú igyuszko720-szal, a Légió katonájával
Bosko Balaban
A második karaktered használod. Multi miatt banolták az előzőt. Hogyan történt az egész?
Behozták a divíziókat de úgy éreztem ez még nem az még nem elég ez a kari újat kezdek az hátha jobb lesz.Ezért töröltetni akartam régi karimat de csak BAN lett amit utólag nem bánok. Mert a múltam megmaradt egy lapként az eTörténetben.
Mielőtt az újjászületésed utáni időkről beszélnél, mesélj az első karidról, amivel elég izgalmas életet élhettél!
Az első karim 2008-2009ben született 8-9 éves lehettem RL
🙂Nem tudtam mit kell csinálni csak véletlen valahogy Román ÁPom lett és hisztiztem hogy magyar akarok lenni ennyi rémlik
🙂.
De a valódi első karim (GyulaImre) a második első eÉletemben jelentős részt elvett a SZEM irányítása talán 5ször voltam párt elnök
🙂Itt szeretném kiemelni Ungolimt ,Nomakurt és Tomeczeket és kiemelnék századokat ahol voltam ez idő alatt
🙂
MATASZ(itt is Ungolimt emelném ki)
HUNYADI
Légió(itt tengetem még mindig e napjaimat.)
illetve bele kóstoltam a kormánymunkába is.
Ha már megemlítetted, hogy ilyen fiatal voltál rl korod szerint, megkérdezem, mit gondoltál tibix98-ról, aki az Indohungarian’s Alliance katonájaként a magyar sajtót gazdagította “kiváló” írásaival?
Nem nagyon ismertem, de még mindig nagyon fiatal vagyok tehát rossz kifejezés hogy voltam. RL 13 éves vagyok egész pontosan
🙂
Régen írták a cikkeim alá hogy Tibixmaxxxx igazából ennyi kapcsolatom volt a nagy Tibix mesterrel
🙂.
Láttam hogy cikkeiben nyelvileg helytelenül és sok helyes írás hibával ír. Okos ember a másik hibáiból tanul, így tettem én is. Már kétszer átolvasom mit írok kivéve csetten ahol nagyon sok szófosásom van az élet nagy dolgairól, tehát az még egy picit “Tibixes” volt.
A SZEM top5-ös párt is volt. Nekem nem tűnt komoly pártnak. Mégis minek volt köszönhető a sikere? Te mennyire voltál részese a párt tevékenységének?
Sajnos én már a pártnak nem éltem meg a fény korát elkéstem.Sokszoros párt elnök voltam és fellendíteni próbáltam de sajnos nem sikerült
🙁De köszönöm a pártnak az időt amit ott tölthettem.
És most már a Légiót öregítem
🙂
A Légió mivel érdemelte ki, hogy náluk maradtál? Az ellátmány, a közösség milyen?
Az ellátmány jó bár lehetne több is ,szeretem a segílyt
🙂A közösség isteni, Légiósnak lenni egy élmény, imádom. Éljen a Légió!Mindenkinek ajánlóm, csak isteníteni tudom.
A kicsiknek külön különítmény is van . És 3000 erő alatt részt vehetsz a TEATÁR programban is
És a párt is kiváló természetesen.
Milyen kormány munkákat végeztél és milyen belülről látni egy kormány működését?
A hadügybe csak egy cseppnyit kóstoltam bele viszont ez a meló tényleg fel spanolt.
A külügyben nagykövet voltam megismertem jó pár embert. És beszélgettem az elnökkel a külügy miniszterrel stb….
A GM-ben főként zsoldot osztottam ez egy picit monoton volt. Viszont a központi kormány szobában a bohóckodás nagyon jó volt
😛
És ha még ide lehet sorolni voltam konga is ez szintén nagyon tetszett.
A kongáról azt mondják, nem sok értelme van, de viszont időnként érdekes balhék vannak, főleg a rendkívüli kongaülések tudnak izgalmasak lenni. A te kongaciklusod milyen volt?
Még a MalvinHun kongánál volt.Aki légiós így védtem az elnököt(királyt) teljes mell szélleséggel
🙂
Volt még arra is példa hogy impicset akartak be adni de végül meggondolta magát a srác.De úgy gondolom ki kapcsolja az embert.És jó hogy van..
A királyság intézményét egyesek élesen támadták, mások kigúnyolták. Voltak akiket nem zavart. Te milyen ötletnek tartottad ezt?
Régebben foglalkoztatott a kérdés hogy milyen eÁllam formák vannak. ,Én jó ötletnek tartottam bár sok értelme nem lett volna max hogy felpezsdíti a sajtót, de ezzel is sok színűbb lett volna a játék.
Az első bh megszerzése számodra emlékezetesre sikerült. Hogyan szerezted meg?
Be másolnám az akkori cikkemet róla:
“Sziasztok!
Szeretnék egy kicsit dicsekedni hogy meglett az első BH-m
🙂Ez a Bh nem csak azért különleges számomra mert első hanem azért is mert egy TP medált is hozott magával.
Már egy pár napja gyűjtögettem a csokit na meg a bazookát. Illetve a q6 tankokban sem volt hiány
🙂Észrevettem hogy Marmarost supportorják és rá készültem a nagy ütésre rögtön az elején egyedül tejesen megfordítottam a csatát majd anyám elzavart aludni
😃
nos úgy látom hogy a kicsiknek most jobban megéri BHzni!
Comments
első
második
és köszi az interjút
nem is tudtam hogy ilyen 13 éves hírességek is vannak
😃
De most már tudod, és nem halsz meg hülyén 🙂
Tibixmaxxxx v
😃
Csetten baszki, csetten ? : D
Btw, Bosko baszki, ha már RL újságíró vagy, legalább javítsd ki a nyelvtani hibákat.
Bosko, te RL újságíró vagy?
Kitalálom: index.hu
csetten ősi magyar szó
Persze, Árpád hozta be. Ki csattan, ki csetten.
Amilyen a kérdező, olyan a válaszadó...
Okos
azért remélem a pinát is kezded lassan hajkurászni
A Daily Muff'in-t mindenképp 😛
voted!
Az ifjúság 😃
egy kérdés
mitöl lesz valaki aki 13 éves és gyuszi érdemesebb alany egy inetrjura mint pld egy 21 éves Béla ?
😃
Nem tudom, mond meg te 😃
hacsek és sajó című rémes performanszok világát idézte ez a valami.
\o/ Éljen GyulaImre! \o/
Éljek én 😃
" Már kétszer átolvasom mit írok" - ja, nekem se ártana néha! XD
Gyuszimaxxx : ) és oroszlánmaxxxx > : 3