[3/5]Szubjektív e-történelem

Day 1,487, 11:53 Published in Hungary Hungary by 655321
[102]/[1487] – [Középidő]

az előző részből
Pár röpke hónap alatt olyan gyorsan levonul e-Magyarország aranykora, hogy a többségnek nincs is ideje észrevenni, mennyire unalmas a játék.


14. Kampec elnökségének lezárultával véget ért e-Magyarország aranykora, amit az ébredés és a politikai maszturbáció korszaka követett. Sokaknak ekkor esett le, hogy az eRepublik nyíltvégű játék, vagyis nem lehet megnyerni és soha nincs vége. Ekkorra tehető az is, hogy a legtöbben elveszítették belső motivációjukat, így a mindenkori vezetőnek már sokkal nehezebb dolga volt, mert nemcsak célt kellett immár kijelölnie, hanem motiválnia is kellett a közösséget. Kellett volna, tehetjük hozzá, hiszen motiválni a régi iskolán nevelkedett vezetők közül szinte senki nem tudott. Egészen unalmas elnökök és elnökségek követték egymást (Falban, Imre Norbert, Kolozs, bár Kolozs idején volt azért némi élet), a céltalanság és tanácstalanság emblematikus eseményévé pedig a burgenlandi polgárháború vált, amiben a csetpolitikai csatározásokra izgulókon kívül meglehetősen kevesen vettek részt, utólag mégis a jól szervezettnek tűnő e-magyar közösség szétesésének jeleként állíthatja be az okoskodó történelemmondó.



15. Ebben az időszakban jobban kikristályosodtak a politikai törésvonalak, és látszólag világosabbá vált, hogy ki mit akar másként csinálni. A régi kontroll-komplexusos csethuszár gárda (az Eheslo által meghonosított kifejezéssel: az Alja elit) gyakorlatilag egy komplex Civilizationként képzelte el a játékot, ahol a vezető számára az a legnagyobb kihívás, hogy megszervezze, a parasztjai, gyalogjai, kémjei, telepesei, tankjai és nehéztüzérsége mikor milyen mezőre lépjenek. Ez a szemlélet egészen addig volt sikeres, amíg a parasztok, gyalogok, tankok sat. belső késztetést éreztek arra, hogy akként lépjenek, ahogy azt tőlük elvárják. Ennek zsugorodásával arányosan értékelődött fel a való élet beidegződéseire építő célok (ld. a Felvidék vagy Erdély meghódítása), és a kommunikáció szerepe. Ez utóbbi élharcosa a Weisz Manfred Huba köré épült Szolidaritás Párt volt, mely csapat az aranykorban legfeljebb az örök ellenzékiségével hívta fel magára a figyelmet (drith és Huba, például, az e-világtörténelem messze legkedvezőbb feltételek mellett megkötött terület visszaadását is elutasította, amikor az e-oroszok úgy kapták vissza az Urált, hogy az összes ottani bányát alapítási áron felvásárolták).

16. Sokan érezhették úgy, hogy a nagy hódítások lezárulásával, az egyéni célok előtérbe kerülésével végre eljött azok ideje, akik mindig is a szélesebb tömegek bevonását, az alternatív játékcélokat és a hatékony tömegkommunikációt hirdették. Ellenzéki kerekasztalok, meg egyéb hasonló gömbölyű nyalánkságok születtek, és többszöri nekifutásra megszületett az áttörés: 2009 novemberében Termetes Samut választották meg elnöknek. Hic Rhodus, hic salta – bizony, a Termetes Samuéhoz hasonló ugrást a nagy semmibe senki más nem mutatott be az e-magyar politika történelmében. Ehhez képest Akitlosz 2011 őszi leégése is csak kínos kis puki a vasárnap délelőtti gyerekzsúron, mert tőle eleve nem várt senki semmit. Amikor a kommunikációt és a népek bevonását zászlajára tűző Termetes Samu pár nap után úgy támadta meg a szövetséges e-Ausztriát, hogy a kormányszoba csethuszárain kívül mindenki csak pislogni tudott, megbukott az e-magyar politikai alternatíva mítosza. Innentől kezdve a politikai árkok legfeljebb személyek, és nem ideológiák vagy eszmék között húzódnak.

17. Bizonyos alternatív csoportok azért túlélték a nagy politikai összeomlást, így pl. máig is működik a Tankred Orfeusz által gründolt Kisgazdapárt, vagy a II. eMKKP, melynek eredeti alapítói pacus és Clericbaz voltak, de később a nincsen-juccer-Zsizsik-HUpakolas vonal határozta meg az arculatát. E két hobbipártban közös, hogy a politikát politizálás nélkül kívánták megoldani, vagyis a fasza gyerekség illúzióján túlmutató más politikai alternatívát nem kínáltak.

NGO

18. A nagy ébredés idején születtek érdekes kezdeményezések; létrejött az UVVA és a NMA, meg voltak toborzási kísérletek is, mindenféle nagymagyar, manga, napiszar és egyéb minőségi oldalakon. Utóbbiaknak köszönhetően nem zuhant látványosan az ország lakossága, az UVVA meg egészen sok embert lázba hozott (Pinkontom, például, napi rendszerességgel ekézte őket), jelentős közösségszervező erővel bírt. A korszak két tiszavirág életű hódítása, a Felvidék elfoglalása Kolozs elnökségének végén (Central Slovakia was conquered by Admin in the war against Hungary), valamint Erdély elfoglalása 2010 legelején (amit nagyon hamar feladtak, mert egy admini határkorrekció után támadás indult Heilongjiang ellen) nem kis részben az NMA-nak köszönhető.



19. Mégis, a korszak legkiemelkedőbb polgári kezdeményezés Shaok nevéhez fűződik, aki az inaktivitás szimbólumává vált Oliverray elnöksége alatt, 2010. márciusában azt a kormányt lopta meg, melynek ő maga is oszlopos tagja volt. Tettének állítólagos oka a közélet megtisztítása lett volna , de végül csak annyit ért el, hogy Mikrobi több cikket is kiadhatott, melyben saját fontosságát ecsetelte. Ebben az időben egyébként is megszaporodtak a megrövidítési magánakciók, bár ezek indítéka rendszerint nem derült ki.

Zsugorodás

20. Az egykori rettegett e-Magyarország mérete közben egyre kisebbre zsugorodott. Még 2009 őszén elveszítette Észak-amerikai nyersanyagrégióit (melyek gazdasági értéke elhanyagolható volt), majd a felvidéki kaland mellékhatásaként elszálltak a Nyugat-európai provinciák is. Heilongjiang, az egyetlen gazdasági értéket képviselő maradt csak meg a gyarmatokból, melyre egy idő után mindenki, mint eredeti régióra tekintett, pont, mint az e-románok Podóliára egy évvel korábban. 2009 legnagyobb csatáját Kjúsúban vívta az ország, ahova ezernél is többen utaztak ki, hogy megakadályozzák az e-amerikaiak Heilongjiang irányába való terjeszkedését. Bár a csata e-magyar győzelemmel zárult, az amerikaiak mégis megjelentek Ázsiában, mert a Kjúsút ellenőrző e-Japán elnöke valójában amerikai volt, és bár mindenféle ultimátumokkal igyekezte elfedni, már rég eldöntötte, hogy átengedi az e-USÁ-t..

21. Hello Kitty védelmén túl, úgy tűnt, a legnagyobb katonai kihívást a hatalmasra nőtt e-Lengyelország kordában tartása jelenti, valamint a horvátok folyamatos nyugatra való kitörési kísérleteinek a visszanyesegetése. Utóbbit teljes mértékben, előbbit csak részben sikerült megvalósítani. Harcok folytak német, francia és szlovén RW-kben (Szlovéniát éppen az erdélyi kaland alatt foglalták el az e-horvátok, minek nyomán még Free Slovenia orgot is alapított valamelyik kisgazda), lezajlott a másik klasszikus utazgatós összecsapás az ellenfelek és az e-magyarok–e-szerbek között Észak-Brazília vasmezőin, és Észak-nyugat Horvátország (NWC) után megjelent egy újabb gumicsont az e-magyar hadügy tányérján: az e-lengyel megszállás alatt álló Rhone-Alpok régió. A fékeket alkalmazó e-lengyel tankok házgyáraihoz itt termelték ki a fékeket alkalmazó e-lengyel fatelepek a nyersanyagot, amiből az e-magyar stratégák arra következtettek, hogy számukra is hasonló gazdasági hasznokat rejt a régió. Mulatságos (Oliverray, ill. a helyette gombot nyomogató össze-vissza betámadott mindenkit, saját szövetségeseket is blokkolva, amikor a Rhone-Alpokra ácsingózott), és nevetséges (Rhual akkora havi bérleti díjat ígért az e-franciáknak a régióért, amit nem is ők ellenőriztek, és esélyük sem volt egyedül visszaszerezni, amennyi pénzt fél év alatt, ha megtermeltek az ottani cégek) kísérletek egyaránt születtek a meghódítására. Végül Rhual sikerrel járt, viszont néhány nappal később bevezették az új játékverziót, és az új szabályok nullára csökkentették a Rhone-alpesi régió gazdasági értékét.

22. A korszak további érdekessége, hogy egy darabig e-Magyarország és e-Szerbia hadban állt egymással, mert a Liaoning megszerzéséhez szükséges ázsiai területcseréket így volt a legegyszerűbb lebonyolítani, ennek ellenére senkinek sem volt kedve eredeti területen támadást indítani a két ország valamelyike ellen. A vasrégió megszerzésével e-Szerbia vált az eRep legerősebb országává, és ezt a pozícióját azóta sem adta át másnak, ami a korábbi, pár hónapos királyságokhoz képest óriási és megdönthetetlennek tűnő rekord.

folyt. köv.

Más. Egy kis kvíz.
Eredmények: ITT