[NyoNyi4Prezi] Kampánydal: ,,Egy életérzést öntöttünk dalba''

Day 2,721, 10:46 Published in Hungary Hungary by NyoNyi






Halimali Drágáim!







Több hónapnyi munka után nyugodtan kijelenthetem, hogy erőfeszítéseink sikerrel zárultak, és szeretném veletek megosztani az élményeimet, mely nekem és támogatóimnak az utazás kezdetét jelenti!







Amint megszületett az ötlet, egyből felkerestem Alfred K. Schuffelzolowitz-et valamint a Birodalmi Filharmonikusokat, hogy segítenének-e. Mint a művészeket általában, Alfred-et sem volt könnyű meggyőzni, de végül beadta a derekát.







Megpróbáltatásaink itt persze nem értek véget, ez csak a kezdet volt. Ahogy készülődtünk a felvételekhez és bedugtuk a kábeleket, rájöttünk, hogy a beállítások rosszak, így kezdhettük előröl az egészet. De szerencsére olyan jeles emberek működtek közre, akik már korábban bizonyították tudásukat ezen a téren (Álom.net, Sorstalanság), és sikert sikerre halmoztak. Egy ilyen malőr nem vette el jókedvünket!







Az alkotás folyamán lehetőségem nyílt jobban megismerni Alfred-et és a Filharmonikusok többi tagját. Csodálatos érzés volt ilyen nagyszerű emberekkel együtt dolgozni, és alkotni valami maradandót.







Mikor nekikezdtünk ennek az egésznek, szerettünk volna visszatérni a gyökereinkhez és onnan energiát meríteni, hogy a mű szó szerint képenvágja a hallgatót. Örülünk neki, hogy ez sikerült, számtalan pozitív visszajelzést kaptunk neves kritikusoktól.







Amikor először meghallgattuk a teljes számot, csak pislogni tudtunk, és azt kérdezgettük egymástól hogy "Hé, tényleg mi csináltuk ezt?". Olyan érzés fogott el minket, amit csak ritkán érez az ember. Mint amikor valami olyan előtted álló akadályt hódítasz meg, amiről te fel se fogod, hogy létezik, de más embereknek tátva marad a szája.












KATTOLJ A MENŐ KÉPRE AZ INDÍTÁSHOZ!!!!
dalszöveg a videó leírásában












Mi egy életérzést öntöttünk dalba. Amit alkottunk nem fogható egyik korábbi munkánkhoz sem. Remélem ez a dal meggyőzi a magyar társadalmat, hogy irányváltásra van szükségünk, és hogy rendelkezem a megfelelő potenciállal ennek kivitelezéséhez! Így a célegyenes előtt egész érdekes jelöltek álltak össze, és bízom benne, hogy mindenki beleadja, amije van.









TÖLTSD LE MOST A LIMITÁLT KIADÁST!!!!





http://www.mediafire.com/download/7rb7rggwhn7i28t/BestBuy_digipack.rar






Prof. Habil. Dr. NyoNyi

pro-russian provocator

Universitatea Imperial, Catedra de Sociologie





JA, ÉS SZAVAZZ RÁM!





Van ám rendes programom is!!!!!!!!

http://www.erepublik.com/en/article/-nyfp-eln-kjel-lti-ninterj-nmagammal-2520332/1/20





Fizetett KARD-CIVIL-MHP hirdetés:
Suntem suge sculele romanesti. Suntem rahat cu care se confruntă oameni.
אנחנו תמיד למצוץ פין רומנית. אנחנו תמיד שונאים את ההונגרים. אנחנו אוהבים את הכסף. אנחנו תמיד לגנוב. אבל אתה תמיד תצביע עבורנו