[Malwin Hun] Villámkampánynyitó

Day 2,143, 01:00 Published in Hungary Hungary by Malwin Hun
Üdvözletem Minden eMagyar Állampolgárnak!

Eljött 2013 októberének elnökválasztása. Pártunk vezetése egy tanácskozás után arra a döntésre jutott, hogy ebben a ciklusban egyik jelölt sem felel meg azoknak a kritériumoknak, hogy a Magyar Légió Párt teljes mellszélességgel kiállhasson mellé, ezért úgy döntöttünk, hogy személyemben saját jelöltet indítunk.

Először is szeretném leszögezni, hogy a múltkori ciklusomból tanulva ezúttal mellőzöm a királyság témákörét. Ez a kérdés addig nem tisztázható egyértelműen, amíg az adminok nem fontolják meg az általam és már mások által is felvetett államforma kérdéskörét.

A ciklusra vonatkozó terveink egyik sarokköve a következő: a zsoldrendszert a jelenlegi formájában megtartjuk, mivel az eddigi megoldások közül a mostani rendszer felel meg talán leginkább a súlyozottsággal kapcsolatos elvárásainknak.

Gazdaság:
Az államvagyon pénzpiacon forgatással történő növelését az eddigi formában folytatjuk. (Ez mondjuk szerintem mindegyik jelölt esetében alap…) Adórendszerben valószínűleg szükség lesz változtatásokra, de ez egy olyan kérdés, ami elég nehezen látható át pontosan, többek között az utóbbi időben egy sűrűbb küldetések miatt. Mint a kongresszus alakuló ülésén is felmerült, megfontolandó a jövőben az étel áfájának csökkentése, de ehhez látni kell, hogy az utóbbi hetek küldetéssűrűsége mennyire tekinthető irányadónak a jövőre nézve. A munkaadó (work tax) jelenlegi szintje (bár sokaknak biztosan nem tetszik) egyelőre mindenképp marad, igazodva a költségvetési szükségletekhez (valamint a nemzetközi tendenciához).

Külügy:
Mindenképp szükséges az erélyesebb képviselet szövetségi szinten. Ennek kifejtése reményeim szerint holnap várható.

Hadügy:
Orosz és ukrán eltörlés állandósítása. Egyéb tervekről szintén holnap tájékoztatom a közvéleményt.

A szociális és az oktatási minisztériumok működése szerintem jelenlegi formájában megfelel az elvárásoknak, esetleg a szociális minisztérium esetében várhatóak változtatások kissé a korábbi rendszer irányába, bár ez még a jövő zenéje...

Kommunikáció:
Napi szintű tájékoztatás az aktuális eseményekről a kommunikációs minisztériumon keresztül. Elnöki szinten Magyar Közlöny átlagban 5 naponta, kivéve rendkívüli események esetén, akkor értelemszerűen “extra” közlönyök.

Röviden ennyi lenne beharangozónak, holnap, holnapután még jelentkezek részletekkel, valamint kormánynévsorral.

Előre eMagyarországért! Előre az eMagyar Birodalomért!

Üdvözlettel:
Malwin Hun