Éljen a Köztársaság!
kroovy
Magamat konzervatívnak tartom, és most már azt is ki kell emelnem, hogy köztársaságpárti vagyok. Önmagában a köztársaságba vetett hitem nem elég, hogy harcoljak a királyság ellen és buzdítsak erre másokat is, ezért szeretném két gondolatsor által megkérdőjelezni a királyság legitimitását.
Konzervatívként hiszek abban, hogy a társadalom vagy nemzet egy organizmus, mely élni akar. Nem tehetünk olyat, hogy egy intézményt, mely az idők során folyamatosan épült ki, ami a tradíciókra és hagyományra épül, csak úgy felszólítsuk, hogy ölje meg magát. Mint konzervatív, hiszek a tradíció megőrzésében, melyből közösségek táplálkoznak időről időre. Ezt egy mesterséges elemmel nem válthatjuk fel, nem cserélhetjük ki, mert az nem a közösség része. Magyarország a köztársaság intézményében született meg és fejlődik is azóta.
A köztársaság, azaz intézmény, mely Magyarország tradícióját jelenti, amit nem szakíthatunk meg egy mesterséges elemmel. A köztársaságunk Magyarországgal együtt szervesen nőtt képződmény, amelyet nem lehet és nem szabad életidegen elképzelésekkel minden további nélkül átalakítani. Hiszek a változásban, de csak akkor, ha a változás egyben folyamatosságot jelent. Az alkotmányos monarchia egy olyan változás, mely nem jelenti tradícióink folyamatosságát, inkább annak megszakítását.
A mellett, hogy egy meglévőt fejlődést szakítunk meg, egy olyan intézményt akarunk létrehozni, mellyel szemben nem alakult ki az idők során a tekintélytisztelet. Nem lehet olyan személyt vagy kreált karaktert szolgálni hűségben, mely egyik napról a másikra került államfői székbe, mely felé nem alakult ki az a tisztelet, melyre a megfelelő kormányzás és társadalmi rend érdekében szükség lenne. A királyság intézménye nem rendelkezik a magyar közösség hűségével, tekintélytiszteletével.
Edmund Burke nem értett egyet a francia forradalommal, mert egy olyan változást eredményezett, ami nem veszi figyelembe a történelem és tradíciók által teremtett állami intézményeket. Nálunk hasonló esemény megy végbe. Igaz nem a királyságot váltaná fel a köztársaság, hanem fordítva, de ugyan úgy egy meglévő intézményt akarnak megölni.
A második legitimitást megkérdőjelező gondolatsor az előzőnél gyakorlatiasabb érv. Félre értések elkerülése nélkül szeretném tisztázni, hogy az antidemokratikus működés vagy folyamat nem a szavazás során volt, hanem a kormányzásban, tehát a szavazás önmagában demokratikus volt, ha kizárólag azt a pár másodperces folyamatot nézzük. Bár a szavazás elvileg demokratikus mégis érvénytelen. A parlamentben jelenlévő pártok azért vannak, hogy képviseljék Magyarország egyes társadalmi csoportjait, rétegeit. Ahhoz, hogy egy ilyen horderejű változás végbemenjen a konzervatív alapelvek figyelembevétele nélkül – amit véleményem szerint egy jobbközép párt sem tehetne meg -, szükség van minden párt támogatására. Ez olyan változás, melyhez az egész nemzetre szükség van, de 3 párt nem jelenti az egész társadalmat.
A szavazáson öt pártból négy vett részt, ebből 3 szavazta meg a királyságot, a Polgári Platform a nem mellett döntött és egy párt pedig nem vett részt technikai okok miatt. A királyság ellen szavazó Polgári Platform, illetve egy párt képviselete hiánya miatt a szavazás érvénytelen, így egy megalakuló királyság léte is illegitim.
Arról nem is szólva, hogy a szavazás előtt a pontos részletekről nem lettek megfelelően tájékoztatva a pártok, tehát információ hiányában döntöttek erről, majd egy nappal később került szavazásra a részletes intézményrendszer.
Úgy érzem, hogy e két nem elhanyagolható érv miatt mindenképpen meg kell kérdőjeleznünk egy királyság létét. Remélem, hogy ezt a pár gondolatot minél több ember elolvassa és megfelelően fog dönteni a közeljövőben. Most már nem csak a fejlődést biztosító programról kell véleményt nyilvánítanunk, hanem a Magyar Köztársaságról is, illetve egy illegitim királyi rendszer létjogosultságáról.
Éljen a Köztársaság!
Comments
még1x ez 1 játék, és nem a valóság
ok 🙂 attól még van egy másik érv is, ami szerintem fontos.
Bocs, kroovy. De törvényesen még ma is királyság lennénk. De olvasok közben.
Igaza van mre2-nek, ez a cikk a való életben helyén való lenne, de mivel ez egy NEW WORLD itt még nem is volt elvileg királyság. 😛
Tehát nem lehet szó visszafordulásról. (Ez lemaradt..)
jah. Nevezzük inkább hátbaszúrásnak a cselekedeteket. 😛
Éljen a Köztársaság!
És le a királlyal! 😛
nem volt királyság, és konzervatívként el is ítélem, hogy legyen. (a játékban)
Tamás, törvényesen lennénk, HA...itt a probléma. tény, hogy a szocialista rendszer által kényszerítve lettünk, de utána a történelem menete és tradíciók miatt kialakult, hogy nincs király és nem vágyik a társadalom királyra.
Magyarország a köztársaság intézményében született meg és fejlődik is azóta. Ehh
Ha már így király van 😃 kérem a királybácsi legyen olyan jó és dícső lovagját jutalmazza meg 20 arannyal ! MERT MEGÉRDEMLEM ! 😃 Éljen a király !!!
Hű szolgá😛
Kapator
😃D
Akkor itt is ki fog alakulni, nem? ....Mert utána a történelem menete és a tradíciók miatt fog kialakulni...
én is többé-kevésbe konzervatívnak tartom magam, de mi köze ennek a játékhoz?
komolyan ennyit kell sírni azon hogy köztársaság? jó legyen, Magyar Köztársaság, amiben van király SO account, aki különböző érdekességeket fog majd csinálni. Tessék
Semmi sem fog változni, továbbra is Hungary van kiírva és lesz is.
Ja én meg szélsőségesen liberális vagyok aztán mégis helyeslem!
3 ember köztásaságpárti, vagyis én eddig csak 3-at látam ellene felszólalni.
Vagy ha több akkor bocsi 😛 😃
Éljen a Népköztársaság!!
Tamás, az a mondat a játékra utal. legközelebb oda írom az e betűt, bocsi. 🙂
Centurio, itt is kialakulhat, vagy nem. ez függ a mostaniaktól és az újaktól. de ha így állunk hozzá, akkor nem kell foglalkozni a hagyományokkal, és amit szerettek volna ünnepnapot, arra sincs szükség. ennek az a lényege, hogy megőrizd, ami van, nem az, hogy folyton újat kezdj.
lesz egy SO account, ami nem jelent semmit. akkor a fóruman azt a topikot is lehet törölni? és az SO accountra, mint pl szerencsejáték rt karakterére is gondolhatok? és ha pl nyer vki, akkor semmibe veheti a királyi kellékeket, amiket kitaláltok?
Akkor ezek a legalási fake király meg herceg ugye nem kap pénzt, max wellnesüket fogjátok pumpálni, hogy mindig 100% legyen?
Ugyanaz érvényes rájuk mint a többi SO-ra. És még ránk mondják hogy ....
\"Ez olyan változás, melyhez az egész nemzetre szükség van, de 3 párt nem jelenti az egész társadalmat.\" sőt 5 párt sem jelenti! Talán a nemzetet kellene megkérdezni, egy népszavazást jó lenne összehozni, javaslom ennek bevezetését is, gondolom az adminokkal meglehetne beszélni, a játékba illesztését.
lesz egy királyi SO account, amit ugyan úgy támadhatok, mint ti a Hadugyminiszterium SO-t, ami szinte minden országban megtalálható? ez a királyi SO tök értelmetlen és pazarlás lesz, mint a hadugyminiszterium (szerintetek)?
Centurio, támogatom az ötletedet. és ha már írsz nekik, akkor mondd, h ne csak az elnök javasolhasson törvényt.
Nem újat kezdünk átalakítunk (miközben ami jó azt megőrizzük) és mivel a játékban nincs polgárháború, puccs népszavazás stb. ezért máshogy nem tud egyelőre átalakulni.
A holdudvart felkérném hogy ne trollolják szét a fórumban a topic-ot. köszönöm.
@Exra
az egész PPL köztársaságpárti, de irja ide mindenki h ÉLJEN A KÖZTÁRSASÁG, meg h LE KIRÁLLYAL! pedig megtehetnénk...ugyis mentek a saját kis fejetek után, teljesen mind1 hány ember irja ide ezt...de akkor is LE A KIRÁLLYAL!
Szerintem a lakosság egy bizonyos százaléknak kellene támogatnia a népszavazási kezdeményezést, melyet bármely polgár benyújthat.
A legközelebbi választásokon kiderül majd.Ha a PPL a királyság ellen fog kampányolni kíváncsi vagyok hány szavazatot fog kapni!?Bár mondjuk ez a legtöbb embernek csak formaság lesz.Szavazz arra pártra amelyikben éppen van és kész
off
Az önkormányzati választások után olvastam valamelyik újságban, hogy az egyik kerületben választási csalások lehettek.Csak arra lennék kíváncsi, hogy most akkor mi volt ott.Mert nagy a csönd most róla.
\"az egész PPL köztársaságpárti\" ott mindenki birka (tisztelet a kivételnek), .... én az MHP tagja vagyok de ha valamiben eltér a véleményem a pártétól természetesen, akkor nem támogatom az ötletet, olyan, hogy pártfegyelem ismeretlen számomra....nálatok mindenki saját belátása szerint ellenzi a királyságot? Tehát ez ellen tömörültetek egy pártba?
\"A legközelebbi választásokon kiderül majd\" nem ne a választásokon, mivan ha valaki a ppl-re szeretne szavazni, de támogatja a királyságot? vagy épp fordítva. Ne akard már kijátszani választás meg népszavazás nem ugyanaz, ahogy a bogár és rovar sem, de elég szégyen, hogy ezt a hatalmas demokráciában el kell magyarázni....
Nem kértem egyáltalán, hogy magyarázd el!!Gondolom az a feltételes mód, amit a HA szócska jelent nem vetted észre.Amúgy királyság van nem demokrácia..
Ne tetézd..... \".Amúgy királyság van nem demokrácia..\" valaki javítsa ki mert még megharagszik rám.
PPL elsősorban nem köztársasági párt volt, de a helyzet során így alakult. pártunk tagjainak felajánlottuk, ha zavarja őket, hogy nem támogatjuk a királyságot, és ez számukra fontos, akkor nyugodtan lépjenek ki, megértjük, nem lesz ezzel probléma.
Programunk ettől függetlenül lesz, és nem a királyság - köztársaság ellentétpár lesz középpontban, tehát elsősorban nem köztársaságpártként definiáljuk magunkat. Viszont a köztársaságért küzdeni fogunk.
Ne tetézzem?Ezt hogy érted?
Értem, na ez egy világos válasz volt. Viszont merem állítani, hogy van aki csak azért ellenzi a királyságot(pártotokban), mert az általa ellennek titulált fél azt akar. És kétlem, hogy lenne határozott véleménye a dologról azonkívül, hogy le a királlyal, persze ez nálunk is előfordul. Ez ellen is kellene küzdeni.
Palmer csupán nézz utána mi a királyság, valamint mi a demokrácia. Rájössz.
Nem akarok senkit se szidni de hogy fantáziátok van az biztos....
Először is hiába mondjátok hogy királyság van/lesz mert bármennyire szeretnétek is nincs az..azért mert azt mondjátok és csináltatok neki egy profilt attól még semmi sem fog változni...max ha az adminok átalakítják a kérésetekre egy kicsit a játékhoz és akkor már Erepublik helyett Ekingdoom nevű játékkal játszik mindenki...XD
Csak n érzem hogy ez az egész eléggé röhejes, mert én jót röhögök az tutiXDXD
Ennyi erőböl csinálhatnék egy karaktert \"A császár őfelsége\" néven és ha nyernék valahol a pm szavazáson, akkor elnevezném a régiómat császárságnak, de ugye (már elnézést) lószart sem érnék el vele mert attól még nem lesz az.....😃😃
Hiába erölköttök úgysincs annyi hatalma egy kormánynak sem ebben a játékban hogy ilyen magasröptű ötleteket vigyen véghez ebben a játékban....
Ezt nem ezért találták ki....
ki volt egyáltalán az az iq bajnok aki kitalálta ezt a királyság baromságot????
ki volt egyáltalán az az iq bajnok aki kitalálta ezt a királyság baromságot????
ÉN nem értem, a vitátokat, mert csak annyi változott, hogy lett egy király meg egy herceg, és névben királyság lettünk. De amúgy, minden maradt a régiben, ugyan úgy lesznek választások, ugayn úgy bárki indulhat, és ugyan úgy bárki nyerhet. Nem értem, hogy ezzel mi a baj
1-en lesznek valasztasok az uj parlament meg kihirdeti a kiralysag veget es a koztarsasagi allamot!
vincent17:
pontosan errol van szo
he, hivhatok innentol mindenkit jobbägynak?
en szemely szerint ezt a kiralysagot ugy latom, hogy egy formalis dolog... a kiralynak csak formalis szerepe van nem art senkinek, csak szinesebbe tenne a jatekot (akinek erre [es ilyen formaban] szuksege van)
viszont az igaz, hogy kicsit elhamarkodott volt a \"kiralysag\" bejelentese, mert ez tenyleg a nep szelesebb retege altal kell hogy elfogadott legyen, ahhoz hogy ertelme lehessen... ezt valoban sikeres nepszavazassal lehetne legitimme (de divatos szo) tenni
Vincent17: egyet értek a cikkeddel.
Krooy: az előbb írtam egy nagyon tuti, és hosszú kommentet, de elfelejtettem ctrl+c nyomni mielőtt elküldtem volna, és elszállt! Ezek után semmi kedvem újra leírni. Kár. Pedig kifejtettem, hogy ma RL Magyarországon, aki konzervatív, annak véleményem szerint miért kellene támogatnia a királyság intézményét.
Ha Pesten vagy, akkor egy alkalommal szívesen leülök veled egy sörre, és elmondom az érveimet 🙂
Duck, msnen is elmondhatod, ha elérsz 🙂 kíváncsi vok az okokra. bár van ötletem, h mit akarsz mondani 🙂