[Kommunikációs Közlöny] Az ukrán NAP okai

Day 2,056, 09:53 Published in Hungary Hungary by Kommunikacios Miniszterium

Üdvözletem!

Ez a cikk valamiféle magyarázatot kíván adni arra, hogy miért is kötötte meg - sokak számára váratlanul - elnökünk a mai nap folyamán az ukrán NAP-ot, avagy milyen körülmények késztették korábbi véleménye megváltoztatására.

Leszámítva azt, hogy az ukránok szövetséghez való közeledését változatlanul veszélyesnek érezzük mind az éppen regnáló magyar kormány, mind a magyar nép számára, a tegnapi nap során olyan információk kerültek a frissen megválasztott kormány birtokába, melyek világosan két alternatívára szűkítették a választási lehetőségeket. Dönthettünk, hogy a TWO által kínált ajánlattal élve egy rövid háborúba bocsátkozunk, majd megnyitják nekünk a gumihoz vezető utat, vagy elvetjük a gumi régió megszerzésére irányuló társadalmi igényt, ezzel teljesen feleslegessé téve az elmúlt hónap orosz és amerikai hadjáratát. Ezt figyelembe véve talán mind megértitek, hogy kötelességének érezte Haszontalan elnökünk a mexikói úttal kecsegtető alternatíva megragadását az amúgy nyilván kevés izgalmat tartogató ukrán háborúval szemben, amelynek megnyitásával rengeteg szövetséges MPPt csaptunk volna ki, valamint amelyre a jövőben is számtalan lehetőségünk nyílhat. Itt szeretnénk azonban megragadni az alkalmat, hogy tisztázzuk, a NAP nem jelenti az ukrán közeledésbe való beletörődést, mi több, szeretnénk még ebben a hónapban pontot tenni az ügy végére, tisztázni szövetségeseinkkel, hogy mit is jelent Magyarország számára Ukrajna, mint szomszéd, és miért is ellenezzük a baráti viszony kiépítését.

Elsődleges és nem titkolt célunk tehát a mexikói gumi régió megszerzése és megtartása, melyre reméljük, hogy mielőbb lehetőségünk adódik. Ha ez valamiért meghiúsulna, még mindig két opció közül választhatunk, a döntést népszavazás keretében Ti hoznátok meg. A jövőben az ezzel kapcsolatos új információkkal és hírekkel azonnal jelentkezni fogunk.

A kommentekben feltett és a témához kapcsolódó kérdésekre szívesen válaszolok.

Maradok tisztelettel,