[Kommunikációs Közlöny] Az új csatarendszerről 1800 pont felett NE üss!
Kommunikacios Miniszterium
Tisztelt állampolgárok!
Hamarosan új változásokat eszközölnek a harci modulban. Erről tájékoztatták az elnököket, illetve most a fórumon is megjelent egy topic ezzel kapcsolatban. Erről szeretnénk titeket tájékoztatni:
Elkerülendő a szerverösszeomlásokat a csaták utolsó pár percében, az alábbit okoskodták ki nekünk adminék:
Minden egyes percben az az oldal kap pontot, amelyik a csúszkát sikeresen az ellenfél térfelére nyomta (50%-nál többet mutat az oldalukon). A pontok megoszlása:
Az első 30 percben minden percben 10 pont jár, a következő 30 percben 20, az azt követőben 30, az utolsó fél órában pedig 60 pont. Összesen 3600 pont tehát. A minicsata megnyeréséhez így 1810 pontra lesz szükség.
Amíg ezeket a változtatásokat be nem vezetik, nem lehet majd régiót támadni.
A legjobbakat kívánják nekünk: Plato és barátai.
http://forum.erepublik.com/showthread.php/110287-Avoiding-T-10-server-spikes
Kommentáljátok.
Figyelem!
1810 pont megszerzése után nincs értelme már abban a körben harcolni, akármennyire is rosszul áll a csata, ilyen esetben már győztünk. Ez minden esetben az utolsó fél órában következik be, tehát ha van egy kis időd, akkor ha nem gond, várd meg a következő kör elejét az ütéssel. Továbbá azt is tudni kell, hogy hiába nyertük meg a csatát, az nem fog 2 óránál hamarabb lezárulni.
Üdv.: Lisztes
Comments
lisztesmonnyonlemaxx
köszi lisztes
nem köszi plato
A mellékelt képen "véletlenül" magyar-jeti csata. :😁
lol most már percenként harcolunk akkor?
fassag
adtak esélyt a románoknak.....
miért ér többet a vége mint az eleje?
[removed]
Miért kell a tizes szorzó?
Vagyis nem lehet romániát eltörölni, nem lehet fogyasztani, csak túltermelni, stb.. Aki kiköltekezett, nem juthat aranyhoz..
"addig nem lehet régiót támadni"
Mivel most mi állunk jobban. : P
no comment.. A jetik persze már felkészültek belőle. Most majd az elején lehet nagyot lőni, vagy pedig valóban nonstop ott kell legyen az ember.
mi értelme a köröknek ha úgyis percenként van a pontozás? Legyen az hogy van 24 órád, 1440 perced, aki több pontot gyűjt az nyert. kész.
ha a hüüüülyeség fájna....
Haha
Ge0rgo: azért, hogy éjszaka bruzilok/amcsik is nyerjenek köröket
Hááát... Szerintem nagy fos lesz.
mikortól nem lehet támadni, és mikor akarják beépíteni?
zoli81 mert így elég a csata utolsó 31 percét tartani.
Érdekes hogy ez is most jön. Faszság.
Ge0rgo, így legalább könyebb BH-t szerezni🙂
v2 őőőőőőőőőő szóltam előre 🙂 elfogytak azok akik goldot vesznek...
Halhozo! Az pedig ugye lehetetlen.. 1 kis atom bármely perc végén és bukott is a csata.
Ha ez bejön, én itthagyom a játékot.
Persze miért is ne, azt hittem ez csak egy javaslat, erre már be is vezetik a világháború közben. : S Gáz! Nagy szervezést fog igényelni, sztem kisebb csapatokat kell szervezni aki 10 perces intervallumokban figyelnek és ütnek. A lakosság össze vissza fog ütni, elveszik egy csomó sebzésünk, gyakorlatilag sztem a ONE fölénye odavész, a románok meg 1-1 tankot beosztanak 10-20 perces időintervallumokra és gyűjtik a pontokat. Elég pesszimista vagyok most. 😒
Hgmg hát pont ez a lényeg, nekem nagyon tetszik, folyamatosan kell figyelni a csatát, és lényegében az utolsó 5-10 percig kérdéses ki nyeri. (előfordulhat, hogy az utolsó perc dönt, bár szerintem nem érdemes arra taktikázni) Amúgy beleolvastam a cikkbe. 24 órán belül akarják bevezetni, ami azt jelenti, hogy a támadásunk nem igazán fog megakadni.
Milyen fikció csata : D Szeretnének ők most SGP-ért harolni 🙂]
Ja amit hiányolok, még mindig nem látjuk melyik oldal mennyit üt. A védelmi rendszer meg némi értelmet kap, mert eddig mindig eltelt pár perc, amíg felütötték.
Akkor legyen a bh is percenként, én ezt javaslom.
uraim!
átszervezés most!
kommandós csapatok, egy egy erősebb emberrel az élen!
Tartalékban másik csapat ha kell. Első fél óra nem érdkes az összesen 300 pont! A lényeg a közepe és vége!
nincs gáz
századokra kell leosztani
kisebb századok az elején, nagyobbak a végén + tankok szintúgy
Tomi14: Nem a BH-rendszer változik.
Szarháziak, le kell nyomni őket így is
Sokkal igazságosabb lesz ez a rendszer csak ki kell tanulni!
ősle
kell egy script vagy valami. neki lehet állni.
nehogymár egész nap a fuking csatát nézzem.
és amúgy az időlimites üss le 50 ellenfeles küldit így hogyan lehet majd befejezni?
Egyszerű így lesz értelem a tankolásuknak. Most a céges mókával megduplázhatták a vagyonukat, az új harcirésszel pedig el is tudják majd ütni. Kíváncsi vagyok a román teszterek mennyi goldot kapnak a tesztelésért..
AZ uccsó fél óra ha végig a miénk meg akármikor 1 perc akkor nyertünk 😃
a csata leállás holnap a küldik eltűnése után lesz, így a küldetéseket nem befolyásolja. Gondolom megvárják, hogy az összes csata kifusson, és akkor állítják le.
Nem kell egész nap a csatát nézni, szerintem elég lenne az elején felütni 99%-ra és másfél óra alatt sem ütnék le 🙂
csicskalángos \o/
cooty: nem kell egész nap nézned, egy bizonyos időintervallumban kell bevinned szépen a napi sebzésed. Jól el kell osztani a csapatokat majd. Az első 30 percen minden percben 10 pont jár, szóval 300 pont, ha minden percet hozunk. Lehet, hogy 5 perc alatt kifújsz, mert rajtad kívül páran figyelnek csak a kötélre és minden 1 perc vége felé bele kell ütnöd párat.
"Elkerülendő a szerverösszeomlásokat a csaták utolsó pár percében"
Haha na persze! Szerintem ez volt kb az utolsó szempont amit mérlegeltek...
Balazs Gorzsony: 1 perces körök vannak. : S
Ki kell tapasztalni, de rossz érzéseim vannak ez ügyben..pár hete a nagy csaták mind úgy néztek ki, hogy az utolsó pár percben sikerült fordítanunk az elég nagy előnyön, ezzel viszont lépéselőnyben lesznek, mert magyar berögződés az uccsó két percben beletolni mindent. Habár manapság a csatáink szinte állandóan nagy fölényben állnak, szal lehet hogy nyerünk is a rendszerrel, bár az esti csatákat még kevésbé fogjuk sztem így hozni. (mert eddig elég volt/lehetett pár tanknak fennmaradnia, a végén mindent beletolnia, most ez nem lesz elég)
De sztem akár gyorsíthatnánk is a csatákat..egy minikőr egy perc, így akár 8 perc alatt is lehet nyerni egy csatát..pár óra alatt egy egész országot el lehetne törölni..hát nem lenne játékosbarát?🙂
A hétvége kritikus lesz, amúgy is akkor gyengébbek vagyunk, mert sokan nincsenek. : S
Szerintem nem rossz ez. Csak az utolsó negyedben kell meghúzni igazán ( utolsó fél-3/4 óra )
Ne negatívkodjatok már
Nem biztos hogy olyan rossz ez, majd meglátjuk. Az atom egyértelműen az ONE-nak kedvez, de lehet hogy nem fordulnak az erőviszonyok ezzel a cuccal sem. Annyi hogy most nem az utolsó percre kell várnia mindenkinek, hanem szabadabban lehet tolni az ütéseket.
Tehát ezentúl nem elég 2 óránként feljönni, folyamatos ittlét kell...
Éljenek a script-katonák : P
de ez nem fehér embernek van : (
Emlékezzetek arra, mikor figyeltük, hogy a "másik oldalról" csak akkro ütött egy be sem jelentkezett "szupertank", mikor a fal 49% alá esett. Megemelte, majd abbahagyta... újra megemelte, abbahagyta. 24 órán keresztül.
Nem anya szülte.