[KK] Magyar-argentin szerződés, ukrán hűtés, egyebek

Day 3,032, 11:11 Published in Hungary Hungary by eKulugyminiszterium


Üdvözlöm a kedves olvasókat!

Ahogyan a beköszönőben is kifejtettem már, személy szerint fontosnak tartom az állampolgárok folyamatos és naprakész tájékoztatását, ugyanis véleményem szerint növelni lehet az emberek játékélményét azzal, ha lecsökkentjük, vagy teljesen áthidaljuk a távolságot a “nagypolitika” és az attól távol maradó, ámde érdeklődő és aktív játékosok között. Azonban ez nem léphet túl egy szinten, mert a túl gyakori információátadás óhatatlanul oda vezet, hogy piszlicsáré ügyek kapnak nagy teret ezekben a cikkekben, hiszen a külpolitika nem egy intenzív műfaj és sok esetben hetek, hónapok telnek el “csendes munkával”, mire bármilyen látható eredmény jelentkezik.

Nos jelenleg - bár a beköszönő óta csak 2 nap telt el - biztosan állíthatom, hogy a kormány számos részterületen ért el jelentős előrelépést, így mindenképpen szükségét éreztem annak, hogy a tisztelt lakosság elé tárjak néhány fejleményt. A mai közlönyben tehát a következő témákról szeretnék beszélni:

1. Argentin-magyar szerződés
2. Ukrán hűtés
3. Egyéb külpolitikai aktualitások



1. Argentin - magyar szerződés:

Az angol nyelvet ismerők már értesülhettek a Voice of eHungary újságban megjelent cikket olvasva arról, hogy a magyar és az argentin kormány között megállapodás született a német területek kapcsán fennálló területi vita rendezését illetően.

Az egyezmény főbb pontjai a következőek:
1. Argentína megtartja North Rhein-Westphalia és Lower Saxony régiókat
2. Magyarország megkapja Rheinland-Palatinate régiót, a német-magyar szerződésnek megfelelően
3. Saarland régió szintén Magyarország érdekszférájába fog tartozni, hogy a német-magyar bérleti szerződésnek megfelelően biztosítani lehessen a német kongresszusi választásokat minden körülmények között
4. A felek kijelentik, hogy a többi német régió iránt nem mutatnak érdeklődést

A továbbiakban a régiócserék és régióhűtések metódusát részletezi a megállapodás, aminek az a lényege, hogy az argentinok elkezdik lehűteni a magas determination bónusszal rendelkező területeket, majd miután az ő háborújuk lezárul a németekkel, elengedik a szerződésben rögzített, minket illető régiókat, amit aztán egy német NE beadásával elfoglalunk.

Fontos azonban megjegyezni, hogy a felszabadítás a mi dolgunk lesz. Ők sem CO-val, sem üttetéssel nem segítik a felkelő oldalt, “csak” nem védik majd az RW-t. Ebből következően, ha Magyarország, vagy bármelyik más, harmadik fél RW-t szervez, vagy harcol a megadott régiókban Argentína ellen, az argentin kormány nem tekinti azt agressziónak, hanem a szerződés betartására irányuló magatartásként értékeli majd.

Végül a felek megegyeznek abban, hogy nem adnak NE-t egymásra és nem indítanak, illetve nem is támogatnak támadó jellegű RW-ket egymás ellen a német gyarmatokon a kapcsolatok további javítása érdekében.


A szerződés értelmében tehát hosszú hónapok elteltével ismét helyreáll a gyarmatbirodalmunk és a nyersanyag-szettünk teljessége, valamint egy újabb, a térségben jelenleg érdekeltséggel bíró állammal sikerült elismertetnünk, hogy a dél-német régiók és az ottani bónuszok Magyarország érdekszféráját képezik. További fontos következménye lesz ennek a szerződésnek, hogy Saarland magyar érdekszférába kerülésével a jövőben nem kell egyetlen bónusz-régiót sem nélkülöznünk a német kongresszus biztosítása érdekében. (aminek kötelességét a német-magyar szerződés rögzíti)

A megállapodást az argentin fél is kiadta hivatalos lapjában, amelyet itt tekinthettek meg. Fontos még megemlíteni, hogy az argentinok a németekkel is egyezségre jutottak, ami növeli a német térség (és így a mi bónuszaink) stabilitását is.

A német régiók visszaszerzésére indítandó csatákról és felkelésekről a hadügyi csapat fogja értesíteni az állampolgárokat a megfelelő időben.


2. Ukrán hűtés

A már régóta plusz egy TP RW indítási felületet jelentő Kárpátalja determination bónusza lassan, de biztosan, és egyre növekvő ütemben kúszik felfelé. A legutóbbi felkelésnél már láthattuk, hogy az 1,81-es szorzó már akkor is köröket tud az ukrán oldalnak juttatni, ha csak minimális számú katona üt felkelőként. Mivel továbbra is él a korábban megkötött bérleti szerződés, amelynek értelmében a régiót birtokoljuk, felkerestük az ukrán kormány képviselőit egy esetleges hűtésről és rövid megbeszélések után meg is állapodtunk velük arról, hogy ebben a hónapban sor kerül a determination bónusz lenullázására.

Ez a következőképpen fog történni:
1. Egy későbbi időpontban (amelyről szintén a hadügyi csapat fog tájékoztatást kiadni a megfelelő időben) felszabadítjuk Kárpátalját, majd NE-t adunk az ukránokra.
2. Elfoglaljuk Kárpátalját, majd Galícia és Lodoméria régiót is. (lezárul a háború)
3. Végül felszabadítjuk Galíciát az ukránoknak.

Erre a rövid “hadmozdulatra”, illetve edzőháborúra azért van szükség, hogy Kárpátalja még sokáig tartozhasson Magyarország területéhez és ne kelljen fölöslegesen közpénzt költeni az egyre magasabbra kúszó determination ellensúlyozására.


3. Egyéb külpolitikai aktualitások

Tegnapelőtt Nalaja elnök úr beadta a kolumbiai MPP-javaslatot, amit a magyar parlament elsöprő többséggel meg is szavazott és a másik fél is úgy gondolta, hogy van értelme a kooperációnak, így ők is simán elfogadták a törvényjavaslatot.

Ezt a lépést azért emelném ki, mert reményeink szerint csak az első lépcsőfok lesz egy hosszabb úton, amely során még jobban meg tudjuk erősíteni az MPP-szettünket, illetve ezáltal közvetve az ország védelmi és érdekérvényesítő képességét.

A kormány ugyanis célul tűzte ki, hogy mindazon országgal újrakössük az MPP-t, akik az argentinokkal fennálló területi vitánk vagy egyéb, diplomáciai jellegű nézeteltérés miatt futtatták ki velünk a közös MPP-t. Mivel az argentinokkal a kérdést egy, mindkét fél számára kielégítő megállapodással sikerült rendezni, úgy vélem, hogy elhárulhatott az elvi akadály ezen MPP-k újrakötése elől és reményeim szerint az érintett országok, akikkel egyébként azt megelőzően korrekt, partneri viszonyt ápolt Magyarország, szintén hajlandóak lesznek felújítani az együttműködést. Természetesen, ha lesznek konkrét fejlemények, jelentkezni fogok.


Végezetül szeretnélek tájékoztatni Titeket, hogy Szerbiában a tegnapi napon forradalom indult, amellyel kapcsolatban a kormány kérése az volt, hogy lehetőleg ne vegyetek részt benne, hanem hagyjuk meg a dolgot a szerbek belügyének. Ezt a kérést maximálisan teljesítette a magyar lakosság, ezt külön is szeretném megköszönni!

A forradalom végül győzelmet aratott, így a szerb diktatúrának vége és új kormány veszi kézbe az irányítás. Az új vezetőséggel azonnal felvettük a kapcsolatot és elkezdtük kialakítani a megfelelő közös munkához elengedhetetlen kommunikációs csatornákat. Egyelőre minden a lehető legnagyobb rendben van ezen a területen, ugyanis az új vezetőség is kifejtette, hogy partnerként és barátként tekint ránk, ami biztató kiindulási pont a jövőre nézve.


Többen kérdezték tőlem, hogy miért szabadítjuk fel az osztrák régiókat, ezért pár mondatban erre is kitérnék. Az előző hónap végén a szlovénekkel egyeztetve, a chileiek terjeszkedésének megakadályozása érdekében foglaltuk el Vorarlberget, Tyrolt és Carinthiát. Ezek a régiók hagyományosan a szlovén érdekszférába tartoznak és nekünk nem jelentenek semmi pluszt, így az alapproblémát jelentő veszély elmúltával (mivel Chilét kirakták Európából), visszaadjuk a szlovéneknek a három régiót. A technikai részletekről mindig a hadügyi csapat közleményeit figyeljétek! Itt szeretném leszögezni, hogy a szlovén féllel is nagyszerű, partneri viszonyt és folyamatos, aktív kommunikációs csatornákat sikerült kiépíteni az elmúlt néhány napban.


Maradok tisztelettel:
Istencsaszar
külügyminiszter