[ICS] A román háborúról

Day 1,515, 05:48 Published in Hungary Slovakia by Istencsaszar

Üdvözlöm a kedves olvasókat!

Megindult hát a sokadik magyar-román háború. Miután megszabadultunk a bolgároktól egy időre, az elnökünk úgy döntött, hogy eljött az ideje annak, hogy kicsit visszatérjünk a gyökerekhez. (Itt most ez a szó nem a román megnevezés szinonimájaként szerepel, hanem a másik jelentésében.) Ez a harc bizonyára nehéz és kemény lesz, amiben mindenkinek oda kell tennie magát. Hogy miért? Mert a románok sikeresen ki lettek űzve a Baltikumból, így fővárosuk visszakerült ide a szomszédba, ami azt jelenti, hogy most már keményen fognak ellenünk harcolni, hiszen nincs stabil hátterük, ahova visszavonulhatnak. Továbbá a háború nehezen zárható le, mert egyrészt a sok régiójuk miatt hosszas lehet az eltörlés, meg az erőviszonyok sem úgy állnak, hogy olyan sima lenne, valamint a teljes megsemmisítésük és elfoglalásuk további gondokat vethet fel, de erről majd később szólok részletesebben.

Az első támadásunk ma délelőtt Crisana ellen indult, ahol a cikk megírásának pillanatában 2-1re vezetünk. Ami a javunkra billentheti az első pár napban a mérleg nyelvét az az, hogy a horvátok igen jelentős ONE támadás alatt állnak, folyamatosak a kemény RW-k a távoli gyarmataikon és a fővárosukban, a bolgárok a törökökkel kapcsolatos EDEN-balhé miatt az utóbbi napokban nem ütnek keményen a szövetségeseik mellett. Az ellenséges szövetség tehát mondhatjuk, hogy le van kötve. Sajnos a miénk is, hiszen a macedónok eltörölve, a szerbek kétfrontos háborút vívnak a horvátokkal és a bosnyákokkal, a spanyolokat törlik hamarosan (amire azért rásegít majd a tűzszünetük), valamint több kis ONE ország is eltörölve, vagy a szakadék szélén áll.

Pár szóban azért részletesebben megemlíteném a spanyolok tiltakozó akcióját. A spanyol kormány úgy döntött, hogy határozatlan ideig beszünteti a harcot, amiért sorozatosan bazooka fékek brigádjai ütnek ellenük és a horvát RW-kben is, mindig a kritikus pillanatokban, így lehetetlenné téve a győzelmet. A cikk írása közben rápillantottam a horvát fővárosért zajló csatára és jómagam is azt láthattam, hogy a fékbrigád 48-ról hipp-hopp 55 %-ra tolta fel a kötelet úgy, hogy az ellenoldalról záporoztak a szerb hadsereg tagjainak ütései. A derék spanyolok így egészen biztosan nem fognak ütni a ONE és a saját csatáikban sem. Ez rövid úton az eltörlésüket fogja eredményezni. (Ami szerintem amúgy is bekövetkezett volna a brazil-amerikai harapófogóban.)

Persze csak akkor győzhetünk, ha ésszel harcolunk és nem ütünk szanaszét mindent. Van itt két olyan lehetőség, ami elviheti a sebzést. Az osztrák csata és az osztrák RW. Ez a kettő a szükséges rossz kategóriája. Az osztrák csatát szándékosan feladják ellenünk, hogy minél hamarabb eltöröljük őket, úgyhogy bőven elég az, ha egy ember megüti ott a BH-t az 5 goldért. Másnak már igazán nem kell oda ütnie. Az osztrák RW-be meg még annyira sem kell ütni, mert ha esetleg elvesztjük, majd legfeljebb újra elfoglaljuk, amíg van nyitott háborúnk. Utána meg úgyis mindegy, mert a területek vissza lesznek adva. Sőt, az elnök, a Burgenland-fetisiszták kedvére akart tenni, ezért elintézte, hogy a ciklus végéig nálunk maradhasson a régió. Így most már mindenki megnyugodhat és üthet a románok ellen.

Korábban említettem, hogy a teljes eltörlésük további gondokat vethet fel. Ez így igaz. Amennyiben minden területet elfoglalunk, vagy csak rossz sorrendben csináljuk, akkor egészen biztosan kapunk bolgár NE-t. Nekik ugyanis jelenleg nincs egyetlen ellenségük se, hiszen csak és kizárólag szövetségesekkel vannak körbevéve mindenütt, kivéve a szerbeket, akikkel meg NAP-juk van. Ezért alapvetően három lehetőségünk van a szituáció megoldására:

1. NAP-ot kötünk mi is a bolgárokkal, kiküszöbölve így azt az opciót, hogy megtámadnak, ezáltal szabad kezet kapunk a románoknál. Ez egyébként a bolgárok EDEN-től való eltávolításának folyamatában is segítségünkre lehetne. Most mindennél fontosabb, hogy semmiképpen se trollkodjuk a bolgárokat, mert ha a diplomaták okosan csinálják, lehet esély arra, hogy eltávolodnak eddigi szövetségeseiktől. Persze nyilván nem fognak azonnal belépni a ONE-ba, de már az is elég lenne, ha nem ütnének ellenünk.

2. Megvárjuk, míg a bolgárok hosszú időre szóló NE-t adnak be, amivel biztosítják, hogy ránk nem fognak beadni. Na ilyen jelenleg csak és kizárólag a szerb lenne, de egyrészt az sem lenne hosszú életű, másrészt arra minimum január 20-ig kéne várni, mivel akkor jár le a NAP-juk. Így ez az opció gyakorlatilag kizárva.

3. Úgy foglalgatjuk el a területeket, hogy el tudjuk játszani velük azt, amit ők csináltak velünk heteken át Ukrajnában. Azaz: az Oltenia-Muntenia és a Máramaros-Bucovina régiópárok közül mindig csak és kizárólag egy régiót tartunk meg, úgy, hogy a 4 régióból mindig csak 1 legyen nálunk. Amennyiben erre NE-t adnak, indítunk egy RW-t és pirosba ütjük, így leesik az NE-jük. Ehhez egy idő után az kell majd, hogy folyamatosan RW-zünk területeket, nehogy elfogyjon a támadható régió. Az első négy napon nincs gond, mert a Crisana-Erdély-Bánát-Moldova vonalon zavartalanul lehet támadni, de utána már gondok lesznek. Ennek kivitelezéséhez hatalmas fegyelem és szervezettség szükséges, ami szerintem nekünk nincs meg.

Csak hogy tisztába tegyük a dolgokat, ha kapunk időközben egy bolgár NE-t, az valószínűleg az eltörlésünket fogja jelenteni rövid úton. Sőt, ebben az esetben még az sem kizárt, hogy ukrán NE-t is kapunk, vagy horvátot. Van rá esély ugyanis, hogy a szerb-horvát háborút két napon belül lezárják a bosnyákok segítségével és ezáltal a felszabaduló horvát NE bárkire mehet. Ha felszabadul addig egy gyarmatuk, akkor arra fog valószínűleg, de ha nem, akkor ránk. Persze az is lehet, hogy megpróbálják visszarakni a szerbekre újra. A bolgárokról még annyit, hogyha sikerülne kiRW-zni Bukovinát alóluk, akkor az északi területek biztonságosak lennének. Utána már csak az Oltenia-Muntenia-Dobrogea vonalon kéne vigyázni.

Amit még sokan kérdeztek tőlem, hogy miért érte meg a románokat kiűzni északról, illetve miért érte meg őket megtámadni? Az első felére a válasz egyértelmű. Ott fent volt 6 bónuszuk egészen stabil és simán lehetett volna 7 is, ha a szövetségeseik nem zárják el őket állandóan. Itt meg maximum 4 van nekik stabilan, hiszen a szövetségeseiken kívül csak mi és a szerbek vagyunk a közelben, de tőlünk stabil bónuszt egészen biztosan nem tudnak szerezni, maximum ideig óráig. Ráadásul kifejezetten fontos az a jelenlegi helyzetben, hogy az eden-t gazdaságilag meggyengítsük. Ezért lett a következő ONE prio a horvátok fővárosának visszahelyezése Európába. A második kérdésre nem tudok válaszolni, hiszen én inkább mentem volna nyugat felé, de egy biztos. Az elnökünk így döntött, hogy román háború lesz, akkor támogassuk és tegye meg mindenki azt, ami tőle telik és üssük a románt!

Azt kérdezték tőlem sokan, hogy miért szar le minket a ONE és miért vagyunk ilyen rossz helyzetben? Kérdezem én, milyen rossz helyzetről beszélünk? A ONE tagállamok közül a szlovének után mi vagyunk a legjobb helyzetben jelenleg. Macedónok, angolok, svédek, Irán törölve, vagy törlés szélén, szerbek és spanyolok kétfrontos háborút vívnak, szintén közel az összeroppanáshoz, lengyelek még a fehéroroszokkal is megküzdenek. Ha sikerül elfoglalni Crisanát, az 5 bónuszunkkal feljövünk a második helyre a szövetségen belül.

Maradok tisztelettel:
ICS