[HB4P]:Elnökjelölt Decemberért: Hadügy

Day 2,197, 04:37 Published in Hungary Hungary by Devandevann

Üdv eMagyarok!

Amint azt már az érdeklődő tekintetek megszemlélhették, egy kisebb párt jelölésében elnökjelöltként indítottak a következő választáson.

Aki nagyon érdeklődik, azt is észreveheti, hogy nem vagyok már a a jelöltlista látható részén, mivel nagyobb pártok szimpátiáját eddig nem nyertem el. Így szükségesnek láttam, egy újabb cikket kiadni, hátha akad, aki támogatná tettlegesen is a törekvéseimet.

A következőkben a hadügyi terveimet szeretném elétek tárni, amiben nem vállalok sokat, de legalább ha megválasztásra kerülnék be is tudnám tartani. Valamint ha minden jól megy, egy része már ebben a hónapban is elkezdődhet megvalósulni.

Tehát: az új szabályok miatt véleményem szerint legalább egyszer majdnem az összes gyarmatrégiónkat fel kellene adni, mindet addig, amíg a szorzó le nem megy 0-ra, így egy ideig egyes bónuszok nélkül maradnánk, de utána a megfelelő rotálás által hosszútávra tudnánk újra biztosítani legalább az ukrán bónuszokat.
-Ehhez persze nagy segítség lenne, ha most sikerülne az ukrán kongátlanítás-
Véleményem szerint egy ideig az orosz területekkel nem kellene számolnunk, mert elég lesz először az ukránokkal helyreállítani a helyzetet.
Ennek a rotációnak a megfelelő és az ország, valamint a bónuszok számára legjobb módjának a megtalálása lenne a fő cél a hónapban.
Valamint mindenképpen megpróbálnék valahonnan szarvast szerezni, ha más nem, akkor bérléssel.

Amint a külügyi terveimet összefoglaló cikkben (Külügy http://www.erepublik.com/hu/article/2342209/1/20) olvashatjátok Lengyel párti vagyok, ha éppen széthúzásra állna a TWO, de elsődleges célomként amíg lehet együtt kellene tartani és csak tárgyalásokat kezdeményeznék egy esetleges új, előnyösebb szövetségről, ha a helyzet úgy alakul, hogy lehetséges! Viszont a szerb-román-magyar helyzetet szeretném letisztázni. Ez azért fontos, hogy ne higgyétek, hogy mindenképpen nyílt háborút szeretnék a románokkal. Habár tudom, hogy vannak olyan vélemények, hogy most kellene nekik menni, mert a Bolgárok is felszabadultak stb stb, de a megfelelő külügyi előkészítés nélkül csak a saját területeinket veszélyeztetnénk.


Várom az építő jellegű hozzászólásokat, és remélem, hogy felkeltettem pártok figyelmét is, akitől nem azt várom, hogy ettől a cikktől hanyatt essenek, hanem azt kérem, hogy ha látnak fantáziát a dologban, akkor keressenek fel, hogy együtt tudjunk dolgozni eMagyarország érdekeiért.

Köszönettel:
habarka

Előre eMagyarországért!!

Támogatók, köszönet nekik!!:
A(z) The Quiet Place elnöke úgy döntött, hogy támogat téged a következő elnökválasztáson.

Shout: [HB4P]:Elnökjelölt Decemberért:Hadügy http://www.erepublik.com/hu/article/2345105/1/20




Századunkban szívesen látunk új tagokat, akik kormánytól függetlenül kizárólag az eMagyar érdekek mellett eMagyarországért, és a R.E.K. kötelékében az erománok ellen szeretnének harcolni!

A századfalon naponta kérhető ellátmány, ami egyelőre 5 q6 tank!