[hadügy] Gyakorlatias összefoglaló az UFR rendszer működéséről

Day 1,315, 08:15 Published in Hungary Hungary by Mandalaa



Az UFR-ről rengeteg cikk jelent meg, és hát eléggé hevesen is támadták.
Több céllal vettem elő most a témát.
Először is szerettem volna praktikusan egy helyen látni a legfontosabb gyakorlati tudnivalókat az UFR-ről. Ilyen tudtommal most nincs.
Másodsorban összekötöttem a kellemest a hasznossal és arra gondoltam megkérdezem azt az embert, akire eddig nem nagyon volt senki sem kíváncsi, pedig ő a rendszer szellemi atyja, és üzemeltetője. Ha már megismertük a felhasználói oldal egy részének a véleményét, akkor miért ne egészítsük ki ezt az egyoldalú képet egy kerek egésszé a másik oldal meghallgatása által. Nem gondolnám, hogy aljas szándékból keletkezett az UFR, vagyis akik megalkották, az ország érdekeit tartották szem előtt, és úgy sejtem nagyon sokat dolgoztak azért, hogy valamiféleképpen jobb legyen.

Most tehát az UFR-rel kapcsolatos hasznos gyakorlatiasabb tudnivalókról olvashattok.
Holnap megmutatom (remélem már kitaláltátok) PlayerP-vel készített interjút, hogy láthassátok a másik oldalát is az érmének.
Szerintem tanulságos lesz, nekem legalábbis az volt. Megkértem az interjú kapcsán PlayerP-t, hogy lektorálja az összefoglalót is, és örülök, hogy elvállalta ezt is, mert érdekes, fontos, hasznos dolgokkal egészítette ki az anyagot.




Az UFR kialakításában közreműködtek PlayerP-n kívül: lovika-ltzolee-drago14 agymenese. Tricium változtatott rajta.

A rendszer célja az ország sebzéspotenciáljának minél hatékonyabb irányítása, felhasználása, az aktív játékosállomány fejlődéséhez való sebzésarányos hozzájárulás.

A rendszer használatához szükséges lépések:
• reguláris vagy irreguláris századtagnak kell lenni (civil már nem játszik, ergo be kell lépni valamelyikbe)
• a nap folyamán minimum egyszer fel kell nézni rizonon a #csopper vagy #kotelhuzas szobába, mert a szobák topikjában található meg azaz aktuális eGov link, amelyen keresztül be kell regisztrálni a rendszerbe. (#csopper = regurális tagoknak; #kotelhuzas = irregurális tagoknak) A regisztráció hatására fogja a rendszer rögzíteni a kreditek megszerzéséhez szükséges adatokat. A napi legalább egyszeri regisztráció hiányában a sebzéseink pusztába kiáltott szavak lesznek, nem érnek semmit.
• A szobatopik tartalmazza a hadügyi irányítás által meghatározott csata prioritásokat és csatalinkeket. Ha nem ezekbe üt a játékos az negatív esemény a rendszer működésében, és szankcionálható.

A regisztráció folyamata egyszerű: a profil link egészét vagy annak az utolsó 6 karakterét be kell másolni az említett eGov link által megnyitott oldal egyetlen rublikájába. Okézás után megjelenik az a megnyitandó csatalink, amelyben a kredit alapjául szolgáló ütésekre szükség van. Ha jól tudom, le is ütheted teljesen magad, beleszámít a kreditbe minden ütés. Ha a befejező linkre kattintasz, akkor rögtön elszámolja a rendszer az ütéseidet, mellyel részben tehermentesíted a szervert a későbbi monitorozáskor.

Az UFR működése:
A beregisztrált játékos xp és military rank változását figyeli, rögzíti a rendszer, ezekből pontosan lehet tudni mekkorákat ütött a harcos, illetve azt is tudható hány ellenfelet pusztított el. Ezen adatokból számítódik a kredit.

A kredit számítása: A kredit Xavinyo-fele íves számítás alapján történik: kredit = egeszresz(extra*utessam*(1+SQRT(q5fegyverrelszamitottutes)/50));

A járó kredit kiszámítása három dologtól függ: a képlet tartalmaz egy „extra” értéket is, melyek a következők lehetnek:
1) FIX-UFR: 0,5x extra kredit az értéke: ez egész nap jár, és akkor praktikus, ha nem érsz rá figyelni az hadügyi irányításra, de nem szeretnél kimaradni a támogatásból.
2) DINAMIKUS-UFR: ha a jelzett szobákban az irányító útmutatása szerint regisztrál és cselekszik a harcos, akkor az ő kredit értéke megduplázódik → 2x extra kreditszorzó
3) CET-UFR (ezt én nevezem így): 00-06 óra közötti ütések 4x extra kreditszorzó

Xavinyo segítő táblázata a könnyebb kiszámításhoz


Gyakorlatban úgy néz ki a folyamat, hogy időnként az irányító a szobákban közzétesz egy új regisztrációs linket az eGov-hoz. Ha erre jelentkezik a játékos, és az irányító útmutatása szerint üt, akkor rá a dinamikus az UFR (2x szorzó) vonatkozik.
Nagyon fontos tudnivaló a következő: A fent említett regisztrációval a harcos korábbi, aznapi ütései is rögzítésre kerülnek a rendszerben, és kredit jár azért is. Tehát az egyszeri regisztrációt követően egész nap amit a szobatopikban található csatalinkek bármelyikébe ütött vagy ütni fog a játékos az 0,5-ös szorzójú FIX UFR-t ér.
Amennyiben 00-06 óra között történik az ütés a szobatopik által ajánlott csatákba, akkor következik a CET-UFR a 4x szorzóval.


Limitálás
Az igénybe vehető támogatásnak kettő maximumát állította fel a hadügy:
egyéni limit: nem kaphat 600 kreditnél többet egy nap
század (irreg és reg) limit: maximum 70 fős lehet egy század, de akik korábban nem érték el a 70-es számot, azoknál a maximum az, ami akkor volt.


Szankciók
Tipikusan a medálra hajtóknak kitalált történet ez, mert akik például az ellenoldalon ütnek ellenünk, azok 5 napra kitiltódnak az UFR-ből. A főszabály szigorúan az, hogy aki nem a szobatopik által megjelölt csatákba üt a meghatározott módon, azok szankcionálhatóak.


Észrevétel, kérdés, óhaj, sóhaj, panasz, beadvány kicsivel lentebb…
amúgy holnap folyt.köv.


Mandala