Szép zárás lehetne.
Tony Magic
Kedves és kedvetlen játékosok!
Számomra igazán élvezetes volt a 10. évforduló, ám az ajándék bombák elszórása után, nekem már újra érdektelen ez a játék.
Maradt 54 aranyam és 20k forint, amit szívesen feláldoznék egy komoly háború megvívására, akár egy izgalmas Román NE érdekében is.
Legyetek kedvesek a kommentbe beleírni, hogy kik és mekkora összeggel járulnátok hozzá egy Román NE-hez.
A befolyt összegekkel lehetne osztani kajákat bőséggel, hogy a gyengébb anyagiakkal rendelkezők és a kicsik is tudjanak eleget ütni, valamint tankok osztására.
Úgy gondolom, akik szeretnék pihentetni ezt a játékot, nekik is élvezetes zárás lehetne, valamint azoknak is, akik folytatni szeretnék ezt a játékot.
Tehát? Mennyien vagyunk, akik szívesen feláldoznánk a saját érdekeinket úgy, hogy a közösségünk együtt élvezhetne egy komoly háborút?
Comments
Felteszem, komolyan írtad, amit írtál. Akkor csak azt kérdezném: komolyan gondolod, hogy ez a megfelelő felület egy ilyen kérdés megvitatására? Mármint "nemzetbiztonsági" és egyéb szempontokból?
Komolyan írtam ezt az ötletemet, ám nem biztonságos, ennek ellenére valahol el kellett kezdeni.
Hogy egy kicsit képbe kerüljél azzal kapcsolatban, amit fentebb olvastál:
Sajnos lemaradtál az erepublik legnagyobb médiaeseményéről, amikor fsb nem lett műsorvezető:
https://www.erepublik.com/en/article/fsb-m-sorvezet--2507593/1/20
https://www.erepublik.com/en/article/fsb-nem-lesz-m-sorvezet--2508336/1/20
Ennek a kicsúcsosodása volt, amikor Varázs Tónit megvádolták pedofíliával, amit - hát - elég furcsán sikerült tisztáznia:
https://www.erepublik.com/en/article/fosb-hazugs-gainak-egyik-c-folata--2651607/1/20
Aztán próbálkozott kutyamenhelynek álcázott kutyaiskola népszerűsítésével:
https://www.erepublik.com/en/article/erepublik4-2647860/1/20
https://www.erepublik.com/en/article/erepublik-s-az-llatv-delem-2648043/1/20
De ezt az osztós hülyeséget már eljátszotta egyszer:
https://www.erepublik.com/en/newspaper/rendben--295616/8
Szóval egy mémkincsesbánya a fickó.
Jock, inkább menjünk az Olajvállalkozók Báljára, ez egy fertő 😃
Örömmel látom, hogy vannak még mindig irigyeim 🙂
https://coub.com/view/em33q
Ez lópikula összeg, nem sok szarra elég.
Ez hazugság, hogy nem sok szarra elég, legalább 100 újonc kajáját fedezné egy harcban úgy, hogy csak a wellnese elfogytával fogyna el a kaja neki. Mit is írtál, hogy te mennyit is adnál bele?
Ebben nem látok jelenleg semmit, így semennyit. Másra gyűjtök és az szebb is lesz. (remélem)
Nulla
Mennyivel járulnék hozzá?
https://www.erepublik.com/en/citizen/profile/1621577
Egy C-kategóriás nóném román "síparadicsomban" csúszkál az esővel átáztatott lucskos hóban 600 m tengerszint feletti magasságon, és olcsó rachiu-t vedel esténként a minibárból. Neki semmit. Egy nagy nullát.
Nem kell, hogy főtolvaj őméltósága legyen az elnök amikor egy ilyen akciót megalkotnánk.
Kérdés mennyi pénz van a bankkártyádon... itt csak azoknak áll a világ... ez is rontja el a játék lényegét...
...
54 arany meg 20k cc? az már szép pénz. A háborút ennyiből még nem hozzuk le de pár megyét biztos szerzünk. de ha még 5-6 ilyen felajánlás és románia a lábunk előtt fog heverni. jól számoltam?
felajánlom a vírusaimat mint biológiai fegyvert
Fordítsuk egy kicsit ki a kérdést:
Jelentkezzen, aki hajlandó lenne osztani kaját, fegyót az eseményhez (ha eljutunk egyáltalán oda).
Jelentkezzen az, aki külügyi csapatot erősítve előkészíteni a román NE-t.
Egyesek rengeteg pénzen csücsülnek várva valamire, talán pont erre.
Nem hinném, hogy pénzgyűjtés lenne a kulcsa az egésznek.
Tenni hajlandó ember nincsen. Főleg olyan, aki megfelelően előkészítené a román NE-t. Szervezne szövetségeseket, és megfelelő haditervet, hogy szép csapást mérhessünk Romániára.
Tessék megnézni legutóbbi impícset. Na az sem volt megfelelően előkészítve. Elég kevés sikeres impícs volt az elmúlt pár évben.
sokkal fontosabb a civakodás, mint az, hogy valakik tényleg összeszedjék magukat és tegyenek valamit. szervezzenek egy jó kormánycsapatot.
De ugyebár egyre kevesebb a tenni akaró ember. Aki tennének, azok is a trollok csapdájába kerülnek, és vitatkoznak egymással, a trollokkal feleslegesen.
a legidőigényesebb téma a külpolitika.
egyrészt csak kérdőjelesen nézek, amikor mondogatják, hogy Asteria, Anti-Asteria. De sosem tudom, hogy most melyikben vagyunk, melyikben a románok. Emlegetnek esetleg játékosneveket is, akikről azt sem tudom, hogy kik.
ha valamit el akarunk érni jópár országgal kel beszélni, hetekig, hónapokig puhítani egyeseket.
Keresni azt a nagyon kevés lehetőséget ezen szinte világméretű egy helyben toporgásban. Mert bonyolult szövetségi rendszerek és érdekek nem engedik, hogy egy adott ország jelentős hadjáratot indíthasson, és sok régiót szerezhessen.