Mindenki egyenlő, de vannak egyenlőbbek
HUN-Cimbye
Ugyebár remélem sokatok emlékszik még Június negyedikén kiadott cikkemre, Trianon emlékére, amit természetesen adminék töröltek, és kaptam egy napos temp bant (mert nem erephez, kapcsolódik, irredenta...blablabla). Ha nekünk nem szabad emlékezni történelmünk legnagyobb tragédiájára erepen, akkor másoknak miért szabad?
http://www.erepublik.com/en/article/the-holocaust-memorial-day-1171233/1/20
Nekik mivel van több joguk emlékezni mint nekünk?
Már szájzárat is kötöttek a pofánkra, nem mondhatjuk ki, hogy esetleg nem annyi volt az a 6 millió, már gondolkodnunk sem szabad.
De a kommunisták áldozatait (igaz, kedves ekomcsik?), a szerbek délvidéki vérengzését, a felvidéki kitelepítéseket, a román vasgárda mészárlásait le lehet tagadni, sőt! Ne is foglalkozzunk vele!
Megalázó az áldozat és áldozat között különbséget tevő törvény
Különösen megalázó ez a délvidéki magyarság számára, hiszen 1944-ben és 1945-ben a Délvidéken több tízezer magyar és német áldozatot követelt a kommunista rezsim terrorja, nem beszélve a több százezer német elüldözéséről, de azoknak a magyaroknak a száma is több százezerre tehető, akiket a kommunista rezsimek terrorja alatt gyilkoltak meg, üldöztek el, zártak börtönökbe vagy éppen megerőszakoltak szerte a Kárpát-medencében.
(ez még nem az a hosszú cikk, azt még írom)
Comments
nem baj Cimbye, azért voteoltam 😃
annyi a különbség hogy annak a cikknek az írója igy néz ki: http://static.erepublik.com/uploads/avatars/Citizens/2009/12/11/5dfe4469d4dda3d8b377be240578ef26.jpg" target="_blank">http://static.erepublik.com/uploads/avat[..]6.jpg 😃
[removed]
Régi történet, nem ma lesz vége a kettős mércével való hadonászásnak....
hatalmas nagy vote!
hatalmas nagy vote!
hatalmas nagy vote!
francia és román találta ki az erepet nem? mit várunk akkor...
Cimbye, ha van egy kis eszed, a hosszabb változatot nem teszed fel, ezt meg a kommentedet meg leszeded. Tuti, hogy lesz, aki reportol. Hány FP-d van?
Bob, te is
nagyonnagy vote, bár inkább szolidaritásként értem a trianon-cikkért...
Szerintem ha annyira zavar, reportold...
Ilyen a világ! Sajna, de ez van... Mikrobi ahogy észrevettem különösebben nem izgatja a FP! Max. ha bannolják csinál egy új karit 😃
Azért azt télleg ne feledd, hogy ez csak egy játék és az ekomcsik nem egyenlők az rl komcsikkal!!! Bárki gondolhatja úgy, hogy itt ekomcsi lesz miközben irl pont az ellenkező oldalon áll!
Cimbye, most őszintén, neked mi bajod van? Először kezded az zsidókkal, majd a semmiből ismét előjönnek a kommunisták. Az ekommunisták nem állították semmi olyat, amit a te képzeleted hisz, nem vagyunk egyenlőek a irl kommunistákkal.
Látszik rajtad, hogy kisebbségérzeted van, és ugyanazt a lemezt játszod mindig-mindig-mindig...írj inkább konstruktívakat, ne uszíts egyből...
Bence Csordás nem tudom mit vártál. Lázongtok minden nap hogy titeket az IRL kommunistákkal azonositanak miközbe vörös zászló a pártavatar a párt cset szobájába pedig sarlókalapács van a topicba. Talán ha nem IRL kommunista szövegeket nyomnátok (Elvtárs,Szabadságot etc) és nem IRL kommunista jelképeket használnátok (Sarló és kalapács,vöröscsillag,vörös zászló etc) akkor nem azonositanának az IRL kommunistákkal.
A Rákosi Mátyás meg Comrade Stalin nevek meg egyenesen gusztustalanok...
a zsidó csaj pedig tényleg jól néz ki.
WTF?? Voteoltam Cimbye cikkére??
igen, ez most megérdemelte🙂
sunáznám +1, report (oda, nem ide) +1, vote is volt, de azért egyet nem értünk, sőt.
Silent Brigadefuhrer!
Persze, hogy lázongunk, a hülyeség ellen muszáj védekezni, nem hagyhatom rá. A vörös zászló nem tudom miért bántó, nekünk is kell egy jelkép, a sarló-kalapács már nincs a chat-szobában. A Szabadság mióta kommunista? Te nem hiszel benne?
Comarade Stalin meg nincs is pártban, mielőtt te is hülyeségeket írsz, légyszíves nézz már utána a dolgoknak...ezért kell lázonganom!
Comrade Stalin az orosz kommunista párt elnökjelöltje és pártelnöke volt azért öt emlitettem,amugy ügyesen átcsusztál a sarlókalapács és vöröscsillag felett (ami sok párttag avatarjában megtalálható).
Ha Hitler lenne az avatarom,horogkeresztes zászló lenne a párt avatarja és Heil Tudodmivel köszönnénk akkor nem mondanád azt hogy náci a párt? Vagy azt hogy nácik a párt tagok? Dehogynem.
Egyesek annyira hülyék és ostobák, hogy ha a hülyeségtől nőni lehetne, ők már a Napot nyalogatnák... (cimbye és társai...)
Silent B.Fuhrer. Azért Otto Skorzeny képe se semmi 😃
És nem csúsztam át, csak úgy gondoltam 86 főből (ha emlékem nem csal) max 5 fő...és mivel nem vagyok diktátor nem szólok bele, az ő dolguk.
De megnyugtatlak: engem nem érdekelne, csináld. A szvasztika amúgy sem náci jelkép, a többi meg nem érdekel.
EZ EGY JÁTÉK!
Utolsó komment volt, becsszó😛
Otto Skorzeny nem volt náci legalábbis ugy tudom. A svasztika pedig nem náci jelkép de a horogkereszt "tiltott önkényuralmi jelkép" 🙂 Egyébként maga a párt neve : Kommunista PÁrt.Ez mire utal ha nem az IRL kommunizmusra?
Na, toroltek a cikket. Cimbi, unnepelj.
törölték 😃
néha nem értek egyet cimbye megnyilvánulásaival, de most igen, csak sajnos nem tudunk tenni ellene(legalábbis én nem)
a csaj pedig télleg jól néz ki, kár hogy az ami 😛
voted
Silent Brigadefuhrer, szerintem rosszul tudod.
Mellesleg törölték a holokauszt emléknapos cikket is, szóval így utólag ez masszív lyukrafutás volt Cymbie-től. Pont az ellenkezőjét bizonyította annak mint, amit szeretett volna.😃
jogos, amit cimbye ír.. de törölték is a cikket, szal ezismegvótmégsincseste....
Bence Csordas: neked szerintem még komolyabb elfolytásaid és belső zavaraid vannak, mint legkőkeményebb neonáciknak 😃
azon röhögök, hogy a magukat minél szélsőségesebben liberálisnak valló emberek, egyre több dolgot tiltatnak be 😃 a végletek összeérnek? Muhaha.. az élet nagy körforgása! Legyen végre szabadság, tiltsunk be mindent és mindenkit!!!!
Cimbye: tessék reportolni engem! Szájhős...
Bár szerintem én is tettem le az asztalra, de ha te erre maszturbálsz esténkét, hogy "büdös komcsik, büdös komcsik erepen", akkor egészségédre.