Milyen házat érdemes venni, gyártani?
Xavinyo
A ház ipar a V2-ben kapott megint egy sanszot. Két dolog az ami a ház ipart hosszabb távon segítheti:
Az egyik az hogy a házak is elkopnak, azaz a V1-el ellentétben aki vett egy q5 házat az nem örökéletre szól (V1-ben a vége felé már a házakat csereberélték jóval előállítási költség alatt a fekete piacon).
A másik nagyon fontos változás az hogy a házak 5x annyi wellnest adnak mint régen. Ez azért nagyon fontos mert 10 wellnest kajából olcsóbb visszapótolni, azonban 50-et már nem. Azaz a házaknál ez az 5x wellness bónusz ár érték arányban azoknak is megérheti akik csak néha néha használnak házat (pl egy fontos csata utáni napon), miközben a házukat béke időben egy ORG-jukban pihentetik.
A jelenlegi formulák mellett sokkal olcsóbb a happiness pótlása kajából. Ezért ha nem lesz változás a formulákban akkor csak az a ház éri meg amiben a pontok kizárólag a wellness visszadására (roof) és a tartósságra (walls) vannak szétosztva.
Milyen házat éri gyártani a formulák alapján?
Induljunk ki a nyersanyag költség alapján, amit aztán összevetünk azonos wellnest adó kaja nyersanyag költségével. Ugyanis a termelési formulák egységesek, azaz végső soron azt kell megnéznünk hogy azonos nyersanyag mennyiségből melyik verzió ad több wellnesst.
q1 ház 1000 kő nyersanyag
10/30 5*30 = 150 wellness
20/20 10*20=200 wellness
30/10 15*10=150 wellness
q2 ház 2000 kő nyersanyag
10/50 = 5*50 = 250 wellness
20/40 = 10*40=400 wellness
30/30 = 15*30=450 wellness
40/20 = 20*20=400 wellness
50*10 = 25*10=250 wellness
Innét már nem írom ki az összes kombinációt, mert látható az a trend hogy mindig az a verzió ad legtöbb wellnesst ahol azonos mennyiségű pontot osztunk a roof és a wall-ra.
q3 ház 3000 kő
60/60 = 30*60=1800 wellness
q4 ház 4000 kő
80/80 = 40*80 = 3200 wellness
q5 ház 5000 kő
100/100 = 50*100 = 5000 wellness
Látható hogy optimális esetben:
q1 háznál 1 wellness 5 kő
q2 háznál 1 wellness 4.44 kő
q3 háznál 1 wellness 1.66 kő
q4 háznál 1 wellness 1.25 kő
q5 háznál 1 wellness 1 kő felhasználásával nyerhető.
A kajánál, lineáris a formula, 3 wellnest adó kaja 9 grain, 6 wellnest adó az 18 grain, stb. Azaz 1 wellness 3 grain felhasználásával termelhető. Egyértelmű hogy a q1 és q2 házak kevesebb wellnesst adnak több nyersanyag költség mellett mint amit kajával elérhetünk. Azaz q1 és q2 házat nem éri meg megvenni csak akkor ha áron alul adják. Viszont a q3 ház már olcsóbb lehet, a q5 meg elméletileg 3x jobb megoldás lehet egyszeri nagy mennyiségű wellness visszapótlásra mint amit elméletileg kihozhatunk a kajából.
Jelenleg a kő ára 0.04 HUF a búza csak 0.03 HUF, de még az árkülönbség ellenére is a q3 háztól felfelé elméletileg már lehet olcsóbban wellnest visszahozni. Természetesen a pontok nem optimális osztásakor a nyereség csökkenhet! Illetve mindig van olyan hogy valaki áron alul ad el dolgokat (kaját, házat, bármit) tehát ezt az elméleti számolást úgy tekintsük hogy ez hozható ki a rendszerből, de ez nem mindig egyezik a valósággal (pl eltérő munkabérek a kül szektorokban, országokban, adó különbségek mind befolyásolják a végtermék árát!).
A fenti számokból az is kiderül hogy miért nem éri meg olyan házat venni/gyártani ami happiness-t ad. Ugyanis nincs meg az 5x szorzó. Azaz legjobb esetben is 1 happiness-t 5 kő nyersanyagból állíthatunk elő. Miközben a kajából 3 búza add 1 happiness-t, azaz házból már csak a nyersanyag árban is majdnem duplájába kerül a happiness pótlása.
A ház ipar azt mondhatnánk hogy luxus volt, de a fenti számítások alapján a sokat harcoló katonáknak akár optimális befektetés is lehet a leharcolt napok után használni a házat, és béke időben félretéve egy ORG-ban.
A konklúzióm egy mondatban: nem mindegy hogy vannak elosztva a pontok (azonos pont a roof/wall-ra az optimális), és csak a q3 feletti házak (elsősorban a q5 ház) ami megéri.
Akinek van véleménye, tapasztalata a háziparban (akár mint céges) azt kérem kommenteljen!
Comments
vote&sub
vote+sub
vótszub+ ez derék
Szép összeállítás, voted, sub már régebb óta🙂
Számtani - mértani közepek közti egyenlőtlenség rulez 😃
Az a gond, hogy egyrészt csórók az emberek, másrészt nem olvassák el az ilyen cikkeket. Vagy valami állami lakás program kellene, vagy valami magán. Sokan kifizetnék a ház árát, és kellene is nekik, de most nincs pénzük, mert elverték a csatákra a magányvagyonukat.
@Borembukk dolgozom az ügyön, remélem hogy szép lassan felfuttatom az újságot és lesz elég olvasóm. Már van kész cikkem a következő 2-3 napra, csak nem akarom 1 nap kiadni, mert mindegyik gondolkozós, és emészteni kell.
Annyit még leírnék ide hogy a ház az luxus cikk, azoknak jöhet jól akik a napi 3x70-ig feldobó first aid kiten túl is harcol még. Ill még annyit hogy jelenleg a házpiacon az árak eléggé el vannak szálva, azaz mindenki számolja ki hogy azért a pénzért amit kiadna a házra mennyi kaja jönne ki...
Az a baj a 100 napos házzal, hogy előre ki kell fizetni...
Igaz, ha csak minden harmadik napon használom, sokáig elég lesz...
Aki még emlékszik a V1-es házárakra, ami volt 40 gold is, ahhoz képest 7 goldért 100 napos ház nem is drága.
Borembukk? Azért vigyázzunk a nagy állami lakásprogrammal, mert piactorzító hatása lehet. Nem szeretném ha az én adómból az állam megsegítené a külföldi gyárosokat, munkásokat.
Vote!
A legnagyobb baj, hogy a V1-hez képest a fizetések a béka ... alá estek, illetve értelemszerűen senki nem költ IRL pénzt ilyen játékra, így nincs pénzük az embereknek.
Sajnos beleugrottam az újítás után a háziparba elég rendesen több országban, de az első napot leszámítva csak raktárra termelek, pedig már önköltségi áron árulom a házaimat. : (
Ha így marad, és pedig így fog maradni, akkor be is zárom az összeset és búcsúzok 800 aranytól, ami eddig legalább KP-ben volt, most meg értéktelen cégekben, meg házakban. 🙁
Nyomtam az összes orgommal egy vote-t. ; )
@LV-426 nem tudom milyen ház gyáraid vannak és hogy vannak osztva a pontok. A ház mindig is luxus cikk volt és nagy befeketetés a jövőbe, de -legalább elméletben- effektívebb lehet a jól osztott ház a kajánál. Emiatt úgy gondolom hogy ha tényleg árban adod, akkor főleg ha lesz pár magyarázó cikk a ház ipar be fog jönni egy idő után. De ehhez még meg kell várnod amíg a V1-es házak elfogynak a rendszerből. Az 66 nap a q5 házak esetén (nekem pl van még 2 házam a raktáron ami a V1-ből maradt, mert váltás előtt a valutáimat kajába, házba költöttem el).
Xavinyo: 50W/100nap, 45W/30nap és 45W/70nap, szerintem ez elég jó elosztás, és pl. a Q5-ös 367HUF-ba kerül... Amúgy, sajnos nekem is van 3 házam (saját gyártmányok ; ) ), illetve egy régi Q4-es.
Azt hittem, hogy viszik majd mint a cukrot (Első nap vitték is.), és gyorsan vettem a sajátjaimból is, ameddig még olcsón tudtam gyártani, de hát ezt benéztem...
A cikk jó, de látok benne pár hibát.
1. A fizetések nem lettek beleszámolva az árba, amik a kisebb Q-ju házaknak kedveznek, mivel egy Q5-ös cégben a több health veszteség miatt magasabbak a bérek.
2. Mostanában sok házat adtam el chat-en keresztül, és azt tapasztalom, hogy az emberek sokkal inkább keresik a happiness-t adó házakat illetve a health-et és happiness-t is adó házakat mint a csak health-eset. A sok healt-es ház csak a sokat harcolóknak éri meg abban az esetben, ha van egy org-juk is, mivel harc nélkül a napi 50health felesleges, org nélkül pedig a harc nélküli napokon komoly veszteségeket jelentenek a házak.
3. Jelenleg a happiness-es kenyerek sokkal drágábbak, mint a halth-et adók, ami szintén a happinesset adó házaknak segít.
@sqrtpi 1) valós, a fizuk módosíthatnak, sőt a tönkrement cégesek is adhatják áron alul, ezt említattem is a cikkben. 2) ezt is írtam a cikkben hogy béke időben ORG-ban parkoltatva jó a ház 3) pont az ilyen rszedett buta emebreknek kellene elolvasni a cikket, pl a 20 happynesst visszadó legolcsóbb ház 87 HUF-ba kerül (ok ez még wellnest is ad vissza 50-et) számoljuk ki kajából mennyibe kerülne ez: 21 happiness = 7*0.6 = 4.2 HUF, 50 wellnes kaja ára (3 wellnes 0.34HUF) = 5.6 HUF. Azaz ha kajával oldja meg azt amit a ház adna az 9.8HUF-ba kerülne a 87 HUF helyett. Van egy kis különbség ugye? A házpiacon az árak SOKKAL JOBBAN el vannak szálva, és a happiness-t adó ház 100% hogy nem éri meg, akiknek ilyen házat adtál el azok pórul jártak
Xavinyo: a ház a kaján felüli wellness értékeket növeli és azoknak az embereknek ad pluszt,akik még a 300 wellnessen felül is harcolnának vagy naponta 4-szer(amikor nem harcolnak a házuk az orgban van),amikor már nem tölti vissza az erep 70re a wellnesst
@Cimbalar igen ez mind így igaz a ház luxus ami extra wellnest adhat a 300 felett, azonban ezen felül a ház olcsóbban adhat vissza wellnest mint a kaja, de csak a q3 feletti ház és akkor ha jól vannak osztva a pontok benne.
Sztem most nem igazán éri meg házat venni.
Egy Q3 ház 60 nappal 30 wellnesszel 1800 W-t ad. Tfh. 180 Huf.
Vagyis 1 Wellness ~ 0,1 Huf.
Egy 3 wellnesst adó kaja, Tfh = 0.32 Huf
Vagyis 1 Wellness ~ 0,10666 Huf
DE
Ahhoz hogy kihasználjuk a ház előnynét minden napváltás előtt 60 napig max 70 wellnessünk lehet, mivel ha ennél több van nem adja vissza az összes 30 at és így elpocsékolnánk, ezért érdemes kajával csak annyit pótolni amennyire tényleg szükség van.
Nem beszélve arról hogy a ház nem ad vissza annyit amennyit ír az új szabályok miatt:
"For those of you who like math, let’s describe the amount of health/happiness given by the first house with H. At the beginning of each day, each citizen will lose/gain X health/happiness points. Here is how X. is calculate😛
* If you have <=10 health: X = H-1
* If you have 10 * If you have 50 * If you have 80
@Black-Star igazad van, az árak most a ház iparban el vannak szálva, és majd ha beállnak valós értékükre akkro éri meg a ház. A házat természetesen nem a 70 wellnessig leverőknek jó hanem azoknak a harcosoknak lehet segítség akik akár 0-ig le veretik magukat. A ház ha van ha nincs az a -wellnes ÉS happyness is jár a karakterednek a wellnessed/happynessed függvényében. Azaz ha 100/100 W/H-ban zárod a napot akkor 96/96-ban leszel a napváltás után ha nincs házad.