JUBILEUMI 1. szám
Karatetigris 8
Misztikus jó napot kívánok minden kedves olvasónak. Ezennel megjelentetjük a 21. századi eREPUBLIK legnagyobb szabású lapját az eZOTERIKA-t. Újságunk a jövendőmondás, a jóslás és a horoszkópok témájába kalauzolja el önöket. Állandó szakértőnk Ezo Terike, a vesta szűz, aki a múltból érkezett, a jelenben él és a jövőbe lát:
A kezdeti rémület után most pár szót Terikéről:
Ezo Terézia 1830-ban látta meg a napvilágot egy alföldi tanyán, egy csecsen kecskepásztor és egy fővárosi örömlány gyermekeként, amikor a Hold és a(z) urÁNUSZ együtt álltak. Látói képességei már egész kicsi korában kezdődtek (konkrétan már születése óta látott). Később sokkal nagyobb szabású képességeket is elsajátított (beszéd, járás). A kis Teréz azon a tanyán nőtt fel ahol született. OTT KEZDŐDÖTT MINDEN.
Szülei legnagyobb megdöbbenésére Teréz már 5 éves korában kommunikált az állatokkal és az erővel. Hatéves korában egy vasárnapi ebéden (akár Mózes a Vörös-tengert) kettéválasztotta a húslevest. 8 éves korában szorulása volt, majd egy gyenge pillanatában kifakadt belőle minden, gabonakörök jelentek meg a közeli földeken és így lett a Chocapic. 14 éves korában kiderült, hogy apja nemzőképtelen volt s valójában midikloriánok nemzették. 15 éves korában rájött, hogy nem tudja képességeit kibontakoztatni a tanyán, így elhagyta szülőházát és a Dagobah rendszerbe ment tanulni. A szalagavató után már úgy tért haza családjához, ahogy a fenti képen láttuk. Legnagyobb megdöbbenésére a tanya, melyen "boldog" gyermekkorát töltötte eltűnt. Anyja bordélyházat létesített a tanya helyén, apja közmunkásnak állt és a közeli stadion építésében segédkezett. Teréz nem tudta elviselni ezt a szégyent, s dühében maghasadást idézett elő. A maghasadás következményeképpen elveszett térben és időben.
Ma köztünk él, köztünk jár.....
Helyezd a kezed a képernyőre
Már küldöm is a pénzenergiát
S most gyermekeim térben és időben adakozzatok Ezo Terike szemműtétjére, hogy a jövőben is láthasson.....
Comments
Ki kéne találni valami faja ebédet holnapra.
Admirális uram önnek a tenger gyümölcseit ajánlanám.
Üdvözlettel Ezo Terike
25
ha megjavul terike szeme, lehet, hogy elvesziti a a latnoki kepssseget, en nem kockaztatnam a mütetet...
Gyermekem, Szauron sem maradt fenn lézeres szemműtét nélkül.
Üdvözlettel Ezo Terike
én nem hiszek az ilyen babonás szarságokban... egy-kettő-három pé pé, gyorsan lekopogom!
Gyermekem csak a hit adhat erőt, az edzőterem fejlesztés hit nélkül semmit sem ér.
Üdvözlettel Ezo Terike
Na jó most már tényleg félek, honnan tudta a néni, hogy épp a gyúróterem felgyúrására gyúrok? 😮
Gyermekem számomra nincsenek titkok csak kész válaszok.
Üdvözlettel Ezo Terike
Ha azt mondom elhiszem,kívánhatok valamit? 😮
Gyermekem tedd meg az első lépést, és higgy. Nem kell látnod a lépcsőt.
Csak tedd meg az első lépést.
Üdvözlettel Ezo Terike
Na de Terike, ha rálépek valamire, amit nem látok, akkor honnan tudjam, hogy ráléptem?
Gyermekem ne higgy a szemednek az megcsalhat. Hagyatkozz az érzéseidre.
Üdvözlettel Ezo Terike
Vajon Ezo Terike már gyermekkorában megjósolta, hogy mi 2009-ben az eRepublikkal fogunk játszani?
Gyermekem számomra a világ egy nyitott könyv.
Üdvözlettel Ezo Terike
Küldtem Terike néninek 25 huffot, de aztán látásjavító műtétre menjen ám, mert figyelek.
Gyermekem köszönjük az adományt, a beavatkozásra fogjuk fordítani a teljes összeget.
Üdvözlettel Ezo Terike
Csak a Puffin adhat erőt és mindent lebíró akaratot!
Gyermekem bölcsességed meghaladja korodat.
Üdvözlettel Ezo Terike
xxv mert reménykedem, hogy nem vágólap huszárság!
Gyermekem az elmédet sötétség borítja, engedd, hogy lelkedet megérintse a fény.
Üdvözlettel Ezo Terike
Különben ismerem a nővérjét neki, Ezo T. Erika, velem egykoraszületésű vóót, teccikérteni!
Gyermekem családi kötelékeim megszűntek, midőn elvesztem térben és időben.
Üdvözlettel Ezo Terike
25
Egy baj van, nem gerjedek a nőkre, de attól még adok egy esélyt Terikének. Igaz csak vote és subizé formájában egyenlőre, mert hát nem vagyok valami túlságosan bizalmas, de hátha nem kell reggel a vécé csészében egy patkánnyal összenéznem. Hátha, bizakodó vagyok.🙂 Bár bevallom azért bírom a patkányokat, okosak és még az atombombát is képesek túlélni. Hogy a bundájuk tele van bacival? Ettől kevesebbtől is lettem nyakig herpeszes, pedig nem is pockokkal kellett napokig foglalkoznom, hanem .... 😛.
Gyermekem a jövődben csak bűnt és fertőt látok.
Üdvözlettel Ezo Terike
Djözike a mi urunk, és Hupák az ő földi helytartója! Térj meg te is, jöjj velünk testvérünkként a fény ösvényét járva, vond ki kardod Mordor ellen s légy része diadalunknak a sötétség felett!! 😃
(első cikknek nem olyan rossz, most úgysincs sok spam a sajtóban, csak így tovább🙂
Gyermekem egy kór kezd elhatalmasodni rajtad, az elme betegsége.
Üdvözlettel Ezo Terike