Interjú BB-vel az MKKP Nunavuti jelöltjével

Day 675, 07:11 Published in Hungary United Kingdom by Bosko Balaban
Több mint egy éve játszol aktívan az ereppel. Az újságodat is viszonylag sokan olvassák. Hogyan kerültél az erep világába?
Mit csináltál eddig?


Egy volt osztálytársam hívott meg, akkoriban többen is játszottuk ezt a játékot a pápai Türr István Gimnázium akkori 12.G osztályából.
Eddigi pályafutásom alatt nagyrészt politizáltam, ez furcsán hangozhat a fiatalabbak számára, hiszen nem ismerhetnek politikusként.
Ez azért van, mert az utóbbi időben kivonultam a politikai életből és gyakorlatilag az e-közéletből is.
Több mint félévig voltam az NHP elnöke egészen áprilisig.


Hogyan kerültél az MKKP jelöléséhez?

Ez érdekes történet, miután abbahagytam a politizálást áprilisban, kezdett unalmas lenni a játék, próbálkoztam több dologgal is, végül is egyik sem sikerült igazán,kezdtem többet feljárni a chat-re és több szobába is benéztem, végül is az mkkp szoba bizonyult a legjobb helynek, szimpatikus, vicces embereknek ismertem meg őket, így itt ragadtam.
Sokáig nem léptem be a pártba, de aztán megkértek, hogy induljak, és úgy döntöttem igent mondok


Nunavutban indultál el. Miért éppen ott?

Itt volt rám szükség, fontos régió, q5 kórházzal, több mint 1000 lakóval, úgy gondolta a vezetés, hogy itt lehet esélyem, mert szerintük ismert vagyok.


A Szolidaritás jelöltje Mikrobi. A HHH jelöltje pozsgai. A KARD-nak DartVadR a jelöltje. Az MHP Lisztest indította.
Milyennek tartod ezt mezőnyt?


Erősnek, tegnap amikor véglegesítve lettek a jelöltek, meglestem kik lesznek az ellenfelek, és már akkor látszott, hogy nem könnyű régióban indultam.


A kongresszusba milyen célokért küzdenél leginkább?

Mondhatnék olyan közhelyeket, hogy kórházat tetetnék ebbe vagy abba a régióba, vagy hogy, növelném a képviselők aktivitását, stb. De inkább nem teszem. Amit ígérhetek, hogy nem leszek kétkattos, távirányított képviselő, ha megválasztanak.
A képviselői munka önállóságot, elhivatottságot és tájékozottságot kíván, az utóbbi időben ezek nem nagyon voltak jellemzőek a képviselőkre, ideje hogy valóban tenni akaró emberek kerüljenek a kongresszusba, mint amilyenek az MKKP jelöltjei.


A PEACE sokak szerint reformokra szorul. Rólad úgy tudom hogy nem vagy elégedett a PEACE-szel. Szerinted a PEACE milyen módon lehetne hatékonyabb?

Sajnos semmilyen rálátásom nincs a PEACE működésére, ez nagyrészt azért is van, mert visszavonultam, ahogy azt korábban említettem. Ezen mindenképpen változtatni kell. A PEACE-t olyannak látom, mint irl pl. az Európai Unió. Egy nagy valami, ami megmondja mit szabad és mit nem. Ha minden polgár számára érhető hogy mi miért van, akkor talán kevesebb lesz a negatív hang a szövetséggel kapcsolatban.
Egyébként jól értesültél. Itt is egy irl hasonlattal élnék: PEACE-szkeptikus vagyok🙂



Az interjút készítette: Bosko Balaban