Felvidéki diktátor - Köszönet és továbbiak

Day 2,662, 13:35 Published in Hungary Hungary by Ghost of Styx

Üdvözletem,

Először is szeretnénk MINDENKINEK megköszönni aki jött és segített abban, hogy a Felvidék magyar uralom alá kerüljön. Nagyon jó volt látni, hogy az első két kör szenvedései és nagy tankolásai után megjöttek a segítő kezek és kis zökkenésekkel de tudtuk hozni a következő 3 fontos kört. Azután már tényleg megtörtek és le tudtuk hozni nyugalomban a csatát.

Személy szerint nagyon élveztem ezt is és az előző bulit is, jó volt látni, hogy egy viszonylag kis csapat mekkora teljesítményre képes. Jó volt részt venni és szervezője lenni egy olyan pörgésnek ami ebben a már-már bepunnyadt játéknak adott egy pluszt.

Mielőtt még rátérnék a továbbiakra tennék egy kis kitérőt mert az előző cikkem alatt elszabadultak az indulatok és olyan vádakat kaptunk amikre szeretnék itt érdemben reagálni.

A múltkori bukta után, amikor is az USA alól nem sikerült felszabadítani a régiót úgy terveztük, hogy 1-2 hét múlva próbáljuk meg újra. Addig jó lett volna pl a csoki készleteket a weekly-ből kicsit visszatölteni pl 🙂 Több CC-t szerezni és több embert bevonni.
Tegnapelőtt este értesültem róla először és azt is csak véletlenül a BA falon, hogy készül egy államilag szervezett felszabadítás amiatt, mert az amcsik elnöke megígérte a mi kormányunknak, hogy kongaválasztás után felszabadítják a Budapesttel határos régiót. Mivel ezt nem tették meg, a tegnapi RW egy büntető hadjárat volt a magyar sereg részéről.

Ezután kerestem meg az elnököt, hogy van-e valaki aki szervezi a szlovák puccsot ha már felszabadul a régió. A válasz az volt, hogy nincs. Itt kezdődött el a kapkodás, hogy akkor csináljuk meg.

Tehát az RW nem azért lett megszervezve, hogy mi puccsolhassunk! Igen, kihasználtuk az alkalmat arra, hogy ami nem sikerült pár nappal ezelőtt azt most újra megpróbáljuk, de nem állami pénzen tettük mint ahogy azt megkaptuk rágalomként.

A továbbiak

Bármennyire is hihetetlen nem milliomosok vagyunk. 30 ember rakta össze a kellő pénzt arra, hogy indulhasson a puccs és legyen némi CO-ra is. 230e cc ment el a mai napon (tankokat nem számolom) úgy, hogy előre abba állapodtunk meg, hogyha sikerül, akkor a “befektetők” visszakapják a pénzüket.

Azok közt, akik az előző alkalommal vagy most támogatták az eseményt - kockára téve a nehezen megkeresett pénzüket - létrehoztunk egy úgy nevezett Szlovák Diktátori Tanácsot.
Az egyik orgot kinevezzük majd Szlovák Diktátori Alapnak. Ide teszünk majd pénzt arra az esetre, ha a diktatúrát meg akarják törni és kellene CO-ra.

A Tanács tagjai:
Borharisnya, Paci, AdmiraIis, Hercules7, Ehnaton, taleum, Zofiel, aptork, SirMorton, Feco101, William Setag, RupTot, halal_fia, Golika, N1ghtMar3, Woby, Michael07, Ungolim Pontius the Knight, szenko1, Zsoltexxx, HuMaVi, AzurefaIcon, Nariii, Hapicica, donAbadnego, Marrodiir, Borghese1111, Zen Mester, stuhi, Ghost of Styx
(Ha valakit kihagytam - már eléggé fáradt vagyok - akkor írjon már egy PM-et legyenszives)

Köszönetképpen azok közt akik nem a tanács tagjai de kitöltötték az MU-ban levő ívet utalunk majd egy összeget. Ez minimum 1000cc lesz, de amennyiben egyéb orgokon találunk még, akkor az összeg nőhet.

Ezenkívül - a bezsebelt összegtől függően - az első 5 kritikus kör minden DIV-ben szereplő TOP5-jének is küldünk majd némi jutalmat.

A Tanács mindenképp szeretné ha a szlovák diktatúra eMagyarország hasznára válna, így az itteni kormányzást úgy szeretnénk kialakítani, hogy aktív társalgás legyen a magyar kormány és a tanács tagjai közt amikor a magyar érdekek úgy kívánják. Egyszóval kéznél legyen a Felvidék.

A diktátori címet szeretnénk némiképp “forgóvá” tenni, olyan módon, hogy lesz egy diktátori szerződés amiben lefektetjük az alap pontokat (pl a fenti együtt működést a magyar kormánnyal) aki ezt vállalja az meg tudja szerezni a 10 napos diktátori plecsnit és vele az 5 aranyat. Először a Tanács tagok közt hirdetjük meg, utána biztosítékot kérve bárki számára elérhetővé tesszük.

Org kérdés
5 Org biztosan van, de gondolom ennél azért több is. 1-et tartunk meg a CO alapnak, a többit viszont szeretnénk egy havonta megrendezendő árverésen kiadni. A befolyó összeg a CO alapot fogja gazdagítani.
Erről majd az árverés előtt a pontos részletekkel lesz külön cikk.

Remélem akik részt vettek ebben a kis kiruccanásban mind élvezték.

Még egyszer köszönöm mindenkinek aki a részese volt. Sikerült végre 1-2 napot úgy felpörgetni a játékot ahogy annak működnie kéne. Nagy élmény volt!
Mindenkit bíztatnék arra, hogy álljatok össze és jól szervezett puccsot valamelyik országban hajtsatok végre, mert ha sikerül ha nem fel tudja rázni a szürke hétköznapokat. És ne felejtsetek el szólni ha menni kell segíteni ütögetni 🙂


Egy kis tanulság az esetből. D2-3 nagyon “lukas”. Oda mindenképp kell számolni megfelelő nagyságú CO-val.

Ghost