Este gyűlés - Neked mik a terveid?

Day 1,500, 02:50 Published in Hungary Hungary by Borembukkk

Jaja, a "kormányunk" felismerte, hogy a jelen helyzetet nem képes kezelni, ezért össznépi, helyett MU vezetői gyűlést hirdetett este 7 órára. Sajnos nekem igen rosszak az ilyen csetes hablatyolással kapcsolatos tapasztalataim, ezért inkább nyílt vitát tartanék ildomosnak. Persze, az idő ugyanolyan gyorsan fogy, mint az országunk, de a dolgok sorrendjét attól még be kell tartani.

Jelenleg az alábbi problémáink vannak:

1. Unalom. Igaz, hogy éppen kapjuk a radírt, de ettől még ugyanolyan gagyi a játék. Tehát, ha nem próbáljuk meg magunkat szórakoztatni, akkor annyi.
Megoldás: Valamit ki kell találni, hogy a közösséget visszacsalogassuk. Pl. minden órában csetes gyülekezőt kell hirdetni és egy random csatába bele kell ütni. Naponta 2-3 alkalommal 2 percre én is hajlandó vagyok felmenni, legalább számolgatjuk, mennyien vagyunk, lehet spanolni egymást, hogy "gyere, te se maradj ki a buliból". Nem fogjuk ezzel rögtön megnyerni a háborút, de legalább elkezdünk visszaépítkezni.

2. Ellátási problémák. Ahogy fogy az ország, veszítjük a bónuszokat és a termelésünket is. Sokaknak lassan már a napi kajára sem fogja futni.
Megoldás: Új ellátóhálózat kialakítása. Nincs mese, egyes nagy cégezőknek ki kell menni külföldre minden MU-ból és a csapaton belül megoldani az áruk terítését. A fő gond, hogy ha nulla területünk lesz, a külföldi ÁP-sok nem tudják megvenni a magyar nyersit és akkor bedől az egész gazdaságunk, ha a nyersi ipar itthon marad, a termelés meg kiköltözik. Tehát, mindegy melyik régiót, de egyet vissza kell szerezni..
Szerencsére még a kecseg lengyelek is átérzik a dolgok súlyát, tehát elvileg lehet szerezni külföldi ÁP-kat. Most nem érdemes nagymagyarkodni, mert tényleg qrva nagy gáz lesz napokon belül.. Feladat: Meg kell oldani az ÁP igénylések gyors lebonyolítását és az ÁP váltással kapcsolatos kérdések megválaszolását. Pl. Hogy licencet kell venni 20 goldért, vagy ha van feldolgozó ipari terméked is, akkor adhatod idehaza is, de akkor qrva gyorsan le kell vinni a vámokat, mert amúgy csak a bot veszi meg, stb. Nem kis feladat, ebben ha kell tanácsadással besegíthetek, van már némi tapasztalatom, ős antimagyarpolákburzsujként. Természetesen mindenki nem futhat el, de nem is kell, ha meglesz az MU-knál az ellátóbázis.

3. Tervek hiánya Jelenleg a tervezésnél azt veszitek figyelembe, hogy mit szeretnétek, nem azt, hogy mire vagyunk képesek. Szerintem alaposabban fel kellene mérni a lehetőségeinket, és csak óvatos terveket kell készíteni. Amíg a botokkal és az elszállt tankolással nem tudunk mit kezdeni, addig örüljünk, ha egy régiót vissza szerzünk, mellette pedig keserítsük meg az ellenfeleink életét. Én azt mondom, nem a horvátokat, hanem a bolgárokat kellene bántanunk elsősorban. De persze, mehet továbbra is a fele ide, fele oda üt stílus. Az is látszik sajnos, hogy a bolgár/horvát páros nagyon jól összedolgozik, mennek segíteni egymás RW-ibe, mi bezzeg le vagyunk szarva.

4. Külpolitikai szarság. Nem tisztem a felelősök keresése, de egyértelmű, hogy külpolitikailag mélyponton vagyunk, emiatt nem kellünk senkinek. Kezdődött a Koszovói szavazással, aztán a török kapcsolat erősítésével, a jelenlét hiányával az ONE HQ-ban, folytatódott azzal, hogy nem voltunk képesek az asztalra csapni amikor leszarták a fejünket.
Nem vagyok diplomata, én max. az asztalra tudok csapni. Az NG pártjának egyelőre én vagyok a hivatalos elnök jelöltje, be fogom jelölni célként a szerb régiókat és elkezdek kampányolni azzal, hogy ha megválasztanak, hadat üzenek a szerbeknek. Ha másra nem is jó, a tárgyalásoknál fel lehet mutatni, hogy jobb, ha összekapják magukat, mert ez a barom esetleg nyer és akkor nekik is elég szar dolguk lesz. Esetleg összeránthatunk egy nagyobb csapatot, akik figyelmeztető lövést adnak le valamelyik szerb csatában, jelezve, ha nem kapják össze magukat, akkor nem csak ijesztgetni fogunk.
Mert ugye ott van a kényelmes szerb álláspont, hogy unják a horvát háborút, a bolgárokkal meg NAP-juk van. Na erre mondom én azt, hogy LESZAROM! Oldják meg, vagy megyünk és lesz albán, francia, olasz meg tököm tudja még milyen zászlóm, aki pedig akar, az velem tart. Ha nem segítenek ki minket, akkor pusztuljanak ők is.
Na, ennyit a diplomáciai képességeimről, én ennyit tudok. Mindenesetre ha tárgyal velük valaki, akkor ezzel is lehet érvelni.

Ennyi mára belőlem, ha kapok hivatalos felkérést, megírok egy cikket az ÁP váltásról.