[Scat] A külpolitikai felmérés eredményei

Day 2,525, 09:46 Published in Hungary Hungary by Scat

A kérdőívet 234 játékos töltötte ki. Az ország aktív lakossága kb 2-3 ezerre tehető, tehát egy 10%-os részvételi arányt sikerült összehozni.
Mielőtt gmail fiók nélkül is kitölthetővé tettem a kérdőívet, lementettem az adatokat, tehát ha kiugróan megváltoztak volna az arányok, akkor értelemszerűen a mentett eredményeket használtam volna fel. Ám nem így lett, ugyanakkor ezzel a lépéssel, kb még 70 ember töltötte ki.

Fontos megjegyeznem, hogy kiértékelés az abszolút a magánvéleményem, tehát nem néztem utána minden egyes általam említett eseménynek, dolognak, pusztán korábban olvasott cikkek és emlékek alapján dolgoztam.

Először a diagramot fogjátok látni, majd alatta következik annak a kifejtése.


Cikkeket, témákat, amiket érdemes lenne lefordítani vagy összefoglalni, továbbra is ajánlhattok. Barátnak is nyugodtan lehet jelölni, hogy a shoutomnak hála ne maradj le a legújabb lapszámról.

Megjegyzés: a cikkben található dőlt betűs sorok, mondatok, az én megjegyzéseim a dologhoz, vagyis az eredetiben nem szerepel(nek). Csak a félreértések elkerülése végett jegyzem ezt meg. Egyébként ez az összes cikkemre vonatkozik. Ha nem fordításról van szó, akkor pedig amolyan "kitérő magyarázatnak" számítanak.

==========================================================================================



Csöppet sem meglepő módon, a túlnyomó többség (82😵 a szerbeket tartja a legjobb szöviknek. Számítottam rá, de arra nem, hogy ilyen nagy arányban. A második helyezett lengyelek, csupán 8%-ot kaptak.
Minek is köszönhető ez? Egyrészt a tapasztalatok alapján valóban sokszor harcolnak értünk, viszont én furcsállom, hogy az argentinok csupán az ötödikek voltak, holott az az éjszakai sebzés, amit biztosítottak számunkra, jó néhányszor nélkülözhetetlen volt. De egyrészt a SerHun folyamatosan propagálva van mind belföldön, mind külföldön, másrészt az argentinok hírnevét beárnyékolja az a tény, hogy az oláhokkal nagyon jó viszonyban vannak.
Érdekes, hogy bár a szerbek is jóban lettek már manapság a jetikkel, és nem hajlandóak felbontani velük az MPP-t, még ennek ellenére is toronymagasan végeztek az első helyen. Úgy látszik a nekünk nyújtott segítség fontosabb, mint az, hogy kivel barátkoznak rajtunk kívül, pedig utóbbira sokszor panaszkodnak.
Lehet, hogy kettő válaszlehetőséget kellett volna adnom.


Bevallom, ez volt a kedvenc kérdésem. Kaptam pár panaszt, észrevételt azzal kapcsolatban, hogy a görögökre miért nem lehetett szavazni? Nos azért, mert ők formálisan a szövetségeseink, tehát nem tartoztak a fenti kérdés témakörébe. Nekik a „rossz szövetséges” kérdésnél szántam a szerepet. Helyettük, ehhez beraktam eCiprust.

Mint látható, közel sem olyan egyértelmű már, hogy az oláhok után ki a második legnagyobb ellenség. Az első napon eUkrajna még magabiztosan vezetett, aztán szépen megérkeztek rájuk a törökök és a horvátok. Az ukránok első helyezése nem igazán meglepő, hasonlóan az oláhokhoz, sokszor keresztbe tettek már eMagyarországnak, szövetségen belül és kívül egyaránt.
A törökök és horvátok helyezése már más, meg is lepett. eTörökország gyakran segíti az ukránokat, akár felkelésről van szó, akár arról, hogy a Fekete-tengeren át, egy NE segítségével ránk támadjon – már ha megszállva tartjuk az ukrán régiókat.
Míg eHorvátország a szerb-magyar-horvát NAP óta nem sok vizet zavar szerintem. Igaz, legutóbb, mikor eUkrajna rátámadt eMagyarországra, tevékenyen részt vettek CH ostromában, de ennyi. Évekkel ezelőtt viszont nagy ellensége volt az országnak, ha valaki emlékszik még itt Cromániára, az érti, mire gondolok.


Természetesen itt is a szerbek vannak az élen, ám a lengyelek nem maradtak le most olyan nagymértékben – mivel több ország is választható volt a felsorolásból.
Meglepő látni, hogy eSzlovéniát és eIndonéziát a többség szívesebb látná egy szövetségben eMagyarországgal, mint eArgentínát. Úgy tűnik, hogy a CH ostromában való részvételük, erősen megtépázta a hírnevüket. Az is tisztán látszik, hogy sokan szimpátia alapján választottak, nem a várható segítség és sebzés tekintetében.
Ugyanakkor eHorvátországot is szívesen látná pár tucat kitöltő, ami annak tükrében érdekes, hogy az egyik legnagyobb ellensége az országnak, a fenti grafikon alapján.


Csöppet sem meglepő módon eGörögországot választotta a többség. Elvégre a „terroristák” tőlük indultak, ráadásul amint kirobban egy macedón felkelés, teljes mértékben használhatatlanokká válnak.
A második a passzív eKína lett, aki amellett, hogy nem nagyon vesz részt semmiféle harcban, pár hónapja még szövetségi feltételnek szabta meg, hogy eMagyarország kössön MPP-t eRomániával. Valószínűleg ez is közrejátszott az őket választóknál.
A harmadik pedig az az eLengyelország lett, akivel a szerbek után a legszívesebben lennének a kitöltők egy szövetségben. Felvetül a kérdés, hogyha a lengyelek a harmadik legrosszabb szövetségesek, akkor miért akarnak velük sokak egy szövetségben lenni?
Érdekes az is, hogy az argentinokat rosszabb szövetségesnek tartják a válaszadók, a braziloknál. Pedig előbbi sok éjszaka segítette országunkat, míg utóbbi…nos őszintén szólva semmit sem tudok róluk. Számomra inaktív országnak tűnik.


Ez volt az egyetlen kérdés, amire nem volt kötelező válaszolni, mivel ez csak azért tettem bele, hogy ha ilyen helyzet adódna egyszer, akkor az aktuális kormány ne azzal szöszöljön, hogy hova lehetne menni.

Egy szavazat híján döntetlen lett eSzingapúr és eDél-Afrika között, így viszont az előbbi nyert. Ne legyenek illúzióink, ebben erősen közrejátszhatott Hupák januári próbálkozása felett érzett nosztalgia.
Igazából az első négy helyezetett, alapesetben – hivatalosan – szövetséges országok veszik körül. Jelenleg eFülöp-szigetekről ki kellene űzni a horvátokat, de vélhetően ez sokak számára biztosítana szórakozást.


Nos, ha ebből bárki is a saját véleményének megerősítését várta volna, az csalódni fog. Hiszen kvázi fele-fele az arány. Ami azt illeti, az ország jelenlegi se veled, se nélküled szövetségi helyzete nagyon jól tükrözi a lakosság véleményét, hiszen itt sem billent el a mérleg nyelve egyik irányba sem.
Akárhova is lépne be az ország kormánya, a lakosság fele elégedett lenne, míg a másik nem.


A többség nem elégedett, viszont a fenti diagram alapján, dönteni meg nem lehet. Pedig igazából ez a hivatalosan szövetség nélküli helyzet annyira nem is rossz, mint sokan hiszik. Gondoljunk csak bele, mikor volt olyan helyzet, amikor nagyon kelletek volna szövetségesek, de nem voltak? CH ostromát leszámítva – amit az ármányos oláh diplomáciának és a lengyel MPP-nknek köszönhetünk – nekem nem rémlik, ilyen helyezet.

Ám mint látható, a lakosság egyértelműen szeretne már valahova tartozni, viszont ha nem egy új szövetség létrehozásáról lenne szó, akkor a jelenlegiek között nincs olyan, amire azt rámondhatnánk, hogy a többség azt akarná.


Valljuk be, egy ilyen csapat nagyon jól jött volna, a lengyel MPP elmagyarázásánál a külföldi országoknak, mert enélkül a túlnyomó többség csak a törvényjavaslatot látta, mást nem. Tehát elképzelésük sem volt, hogy az most micsoda és miért.

Az egyértelmű eredmény bizonyítja, hogy szükséges volna ennek létrehozása. Bár manapság már a töredéke a játékos létszám az évekkel ezelőttinek, és csupán maga a lakosság nem elég egy csatához, de ha egy ország közvéleménye mellénk állna, az már egy kiaknázható diplomáciai lehetőség volna.
Egyébként egy példa, javaslom szavazzatok rá, had találhassák meg könnyebben a külföldiek.




Ha érdemesnek tartod a terjesztésre

Shout sablon:

[Scat] A külpolitikai felmérés eredményei
erepublik.com/hu/article/2458612









Érdekesség:


A fülek és az orr, sosem áll meg a növekedésben.

==========================================================================================