[ICS] Éles hadjárat, kemény csaták

Day 2,647, 06:55 • Published in Hungary Slovakia • by Istencsaszar

Üdvözlöm a kedves olvasókat!

Bár régebben is folyamatosan vitatémaként jelent meg a sajtóban és a politikában is az a kérdés, hogy mi lenne a jobb az ország szempontjából: a bónusz-szerzés és megtartás, mellette könnyebb TP (és esetleg FF)-medált biztosító, kisebb hadjáratok vezetése, vagy komoly, nagy kihívást jelentő, éles konfliktusok kirobbantása? Mostanában újra felszínre kerültek ezek a hangok, ami szerintem annak tudható be, hogy a bónusz-háború során rendkívüli katonai és diplomáciai teljesítménnyel egyrészt elértük, hogy mára fullos nyersanyag-készlettel rendelkezhetünk, másrészt pedig a korábbinál jóval kevesebb idegen terület birtoklásával tudjuk biztosítani a bónuszainkat, amelyeket néhány gyarmati terület esetében még szerződés is garantál. Összegezve tehát a korábbinál jóval kevesebb katonai erőfeszítést igényel a teljes készlet fenntartása.

Ebből kifolyólag azonban felerősödtek azok a hangok, amelyek szerint egy - a kormányprogram szerves részét is képező - babyboomnak csak akkor van értelme, hogyha a játékosokat itt tudjuk tartani. Sokak szerint ez csak úgy lehetséges, hogy kemény és kihívást jelentő, izgalmas csatákkal kötjük le az újoncok figyelmét. Véleményem szerint ennek nincs köze az újoncmegtartáshoz, hiszen maga a játék nem elég ahhoz, hogy itt tartsa a kezdőket. Ez a folyamat jól megfigyelhető minden más országban is, hiszen egy-két kivételtől eltekintve, mindenhol gyorsabb ütemben fogy a lakosság, mint nálunk. De nem erről szeretnék most beszélni.

Nyilván mindkét fentebb említett álláspont jogos és alátámasztható érvekkel, ahogyan az is egyértelmű, hogy mindenki, aki követi az eseményeket gondol valamit és megvan a véleménye, ami rendben is van. Én nem a véleményemet szeretném megfogalmazni nektek, hanem arról szeretnék szót ejteni, hogy milyen dolgok kellenek egy igazi, kemény hadjárat sikeres lefolytatásához?

Igen, sikeres, mert azt gondolom, hogy mindig abból kell kiindulnunk, hogy amibe belefogunk az legyen sikeres. Semmihez sem lehet úgy hozzáállni, hogy csak csináljuk, aztán lesz valami, főleg nem akkor, ha egy ország, egy közösség vezetői vagyunk. Ilyenkor nem azt kell nézni, hogy nekünk mihez lenne kedvünk, hanem azt, hogy a játékosok többségének a játékfeltételeit minél jobban garantálni tudjuk. Az én felfogásom szerint egy játékot úgy kell mindig alakítani, úgy kell játszani, hogy nyerjünk, hiszen erről szól a játék.

Először is nyilván kell egy kemény ellenség, aki hozzánk hasonló erőt képvisel. Ilyenből van egy pár az erepublikon, tehát ez nem a nehéz része a dolognak. Az, hogy milyen motivációs tényező alapján választjuk ki az ellenséget, többféle utat kínál. Lehet RL érzelmek és ellentétek alapján megjelölni egy célországot (pl. románok), lehet stratégiai és játékbeli célok alapján támadni (pl Chile), adott esetben segíthetünk egy játékbeli barátunknak egy erős ország megtámadásával (pl horvátok), vagy akár szimplán csak just for fun alapon rábökhetünk egy pontra a térképen (pl Kitty visszavétele, USA meghódítása, stb). Ezek kombinációja is lehetséges természetesen. Gyakorlatilag mindre volt is példa az e-történelemben, úgyhogy nem részletezném túlságosan.

A második tényező, hogy kellenek szövetségesek. Ezt úgy gondolom, hogy kár vitatni, mert ha egy erős országot rakunk célkeresztbe, akkor ő valószínűleg azért is erős, mert vannak támogatói is a saját ütőereje mellett. Jelenleg nincs olyan ország erepen, aki erős lenne, de ne lenne legalább néhány külső támogatója. Szóval nekünk is mindenképpen szükségünk van ilyenekre. Amennyiben egyedül támadunk, nagy valószínűséggel el fogjuk veszteni a háborút (esetleg egy-két csatát nyerhetünk), mert ha tudunk is egy-két régiót haladni a célországban, egyre keményedni fog mind az ő ellenállásuk, mind a szövetségesi támogatás mögöttük. Ez így van minden esetben. Ha kicsit erősebbek vagyunk, mint a támadott ország, akkor egy ideig tudunk győzni, de utána a folyamatosan emelkedő szövetségesi segítség és a támadott állam saját sebzése végül felülemelkedik a mi sebzésünkön és egész egyszerűen veszteni fogunk.

De mi van, ha nincs szövetségesünk? Röviden mondva: baj és vereség. Bővebben mondva: sok stratégiai gyengeségünk lesz, amit nem fogunk tudni áthidalni. Az előző bekezdésben részletezett sebzés-hátrány csak az egyik pont. A második hátrány, hogy hiába rakunk ki CO-t, hiába költjük el az összes pénzünket, ha nincs elég MPP, nincs elég szövetséges, akkor a hajunkra kenhetjük. Jól látszódott ez tegnap a szerb-albán csatában Belgrádnál, ahol az albánok helyenként irtózatos CO-kat raktak ki, de nem mentek semmire, mert 4 MPP állt szemben 20+-al és egyszerűen a tömeg elnyomta őket. Főleg, mert a szerbek is raktak ki CO-t, ráadásul még epik is lett sok kör, ami pluszban vonzza a sebzést az MPP-s országokból. Az tehát egyértelmű, hogy a pénz és az epik státusz vonzza az embereket, de ha nincs elég MPP, akkor veszteni fogunk. Ez alól létezhetnek kivételek persze, de azokhoz mindig irreális és irracionális pénzköltések kapcsolódnak, amit mi nem tudunk megengedni magunknak, így ebbe ne is menjünk bele.

Ezt az elméletet szinte minden múltbéli csata igazolja, hiszen hiába van végtelen pénze Ciprusnak a mastercardból, és hiába nyerik meg az összes közvetlen csatát CO-val, RW-ben még egy közepesebb összefogás is simán megszorongatja őket, mert ott már jóval kevesebb a CO-ra utazó emberek száma.

Aztán ott van még stratégiai hátránynak az időtényező. Ez alatt azt értem, hogy itt Magyarországon nagyjából délután 5 és este 11 között vannak a legtöbben online. Ez a mi csúcsidőnk. De éjszaka és főleg délelőtt lemegy a béka feneke alá az aktivitás és csak néhányan lézengenek. Ez kemény hadjárat megnyeréséhez nem elég.

Tehát vagy meg kell szervezni országon belül, hogy ki, mikor fog ütni, amit jelen helyzetben elképzelhetetlennek tartok, vagy olyan szövetségesek kellenek, akik lefedik ezt az idősávot az aktivitásukkal. Amelyik oldal fölényben van egy napszakot tekintve, az a csatát is nagy biztonsággal meg tudja nyerni, hiszen mondjuk velünk szemben éjszaka learatja a könnyű pontokat, ami olyan előnyt biztosít, hogy mellette nappal csak egy-két kört kell kitankolnia, kiCO-zni és már meg is van a teljes győzelem. Erre egyébként a szövetségi rendszerek kialakításánál is figyelni kell! Sosem szabad úgy alakítani, hogy bár sebzésfölényünk van, de az egy időzónára korlátozódik, mert az is vereséghez vezethet.

A harmadik dolog, ami kell a hadjárat lefolytatásához, ha az ellenség és a szövetségesek megvannak, az az egység és a közös cél.

Ennek kettős dimenziója van, hiszen egyrészt kell az, hogy idehaza mindenki beálljon a cél mögé, másrészt pedig kell az, hogy az előbb említett szövetségesek nagy részét is érdekeltté tegyük.

A(z igazi) szövetségesek általában szívesen segítenek, ha védelmi harcokról van szó, hiszen végtére is, ez a szövetségek lényege, de támadó hadjáratokhoz csak akkor fognak teljes mellszéllességgel csatlakozni, ha érdekeltté tesszük őket, vagy alapból az ő érdekeiket is szolgálja a művelet. Minden erős országnak van egy-két olyan szövetségese, aki csak úgy simán, a kérésre hajlandó segíteni. Magyarországnak jelenleg szerintem egy ilyen barátja van, Szerbia, de másoknak sincs sokkal több. A többit érdekeltté kell tenni valahogy benne. Ez történhet úgy, hogy mi segítünk nekik korábban valamiben és ezt viszonozzák, vagy felvázoljuk nekik, hogy a célország gyengülése hogyan szolgálná az ő érdekeiket.

A negyedik dolog természetesen a pénz, de ez annyira egyértelmű a mai viszonyok között, hogy nem is szánnék rá több szót.

A sikeres hadjárat-vezetéshez kell diplomáciai és katonai előkészítés. Elsősorban azt értem ez alatt, hogy el kell kerülni a többfrontos háborút, vagy a szétaprózódó sebzés veszélyeit. Minél több RW felületünk van, annál nagyobb az esélye, hogy a fegyelmezetlen katonák inkább oda ütnek TP-ért, BH-ért, mint az éles csatába. Minél több ilyen van, annál nagyobb az esélye, hogy elvesztjük a háborút. A diplomáciai-stratégiai előkészítéssel ezt meg lehet előzni. Egyrészt úgy, hogy egyezményeket kötünk a többi, velünk határos országgal, vagy alapból jó viszonyt tartunk fenn velük, amivel biztosítjuk, hogy nem támadnak hátba, amikor éppen szorult helyzetben vagyunk. Továbbá úgy kell alakítani, hogy a potenciális érdekszféránkat, amit valószínűleg elvesztünk a kemény csaták alatt (hiszen senkinek sem sikerült még bónuszokat tartani és mellette kemény hadjáratot folytatni), ne tudja senki befoglalni és ne töltse ki senki az ott keletkező hatalmi vákuumot, mert akkor a játékélmény-növelőnek szánt hadjárat végeztével könnyen bónusz nélkül maradhatunk, bezártságra kárhoztatva. Ez már sajnos megtörtént egyszer-kétszer a múltban az országgal és ilyenkor általában több hónapos eredetin ücsörgés következett.

Azzal tisztában kell lenni, hogy velünk azonos erősségű államot tartósan megszállni nem lehet, így mindenképpen csak időleges célokat lehet velük kapcsolatban kitűzni.

Részben az is a stratégiai tervezéshez tartozik, hogy előre lefektetjük egy dokumentumban, hogy mikor melyik régiót kell támadni ahhoz, hogy a legnagyobb kárt okozhassuk az ellenségnek, mikor hol kell elterelő RW-t indítani, akár a célországban, akár a szövetségeseinél, hogy minél kisebb ellenállással kelljen számolnunk.

Végül, de nem utolsó sorban kell egy aktív kormány, aktív emberekkel, akik mindezt leszervezik, megteremtik, koordinálják. Ez súlyos órákat jelent a gép előtt, ami elsősorban áldozatkészséget követel meg, hiszen a szabadidejükből kell áldozni a cél és a siker érdekében.

Én tehát úgy gondolom, hogy ezek a dolgok mindenképpen kellenek ahhoz, hogy sikeres hadjáratot tudjunk vezetni, kemény ellenfelek ellen. Ha egy, vagy több tényező hiányzik, főleg, ha az első feléből a listának, akkor minden lesz itt, csak játékélmény és siker nem. Én legalábbis nem tartom játékélménynek azt, ha sorra veszítjük a csatákat, eltörölnek, kongresszust törölnek, vagy hasonlók. Persze ez megint egyéni szubjektív vélemény, lehetséges, hogy valakinek ezek is örömet okoznak. Viszont megmondom őszintén, hogy nem értem ezt az álláspontot, hiszen ha nem a siker a lényeg, csak, hogy üssünk valakit, akkor miért nem jó a szokásos TP-s RW vagy leszervezett edzőháború, ahol még nyerünk is?

De hangsúlyozom még egyszer, ez egyéni véleményem és mindenki saját vérmérséklete alapján döntse el, hogy mit gondol erről a témáról.

Maradok tisztelettel:
ICS

ui.:A véleményeket továbbra is szívesen várom kommentben!

ui2.: elnézést kérek, hogy ezúttal nincsenek képek, de a téma jellege nem teszi lehetővé képek beszúrását