Kormányhoz szólok most
rRonin
Addig -addig érett bennem a késztetés, hogy megírjam már ezt. És mindannyiszor elhessegettem, mondván, nem akarok szájkaratés negatív figura lenni, aki csak kritizál... De nem bírom ki és muszáj kiadnom magamból, mert:
Unalom van a köbön.
HK frissítve is a régi (közben már átírták)
Félresikerült tájékoztatás illetve ukrán tárgyalások
visznek rá a publikálásra.
Mivel a MU -verseny után leülni látszanak a csaták -alig van DO-nak betehető közvetlen háború, de még felkelésekből is csak elszórtan- itt az ideje, hogy előhúzzátok végre azt a bizonyos nyuszit a kalapból: Vagyis az emlegetett Hadjáratot.
Ha pedig úgy vélitek, mégsem jött el az ideje, adjatok értelmet a magyar hadsereg semmittevésben nyűglődő, lézengő tagjainak, és shoutoljatok és szervezzetek kiutazós küldetéseket új szövetségeseink (mpp) megsegítésére, mint Argentína és Görögország! Még ez is jobb a semminél! Sőt, ha tényleg akarunk velük kezdeni valamit a jövőben, úgy szép gesztus lenne.
Ha pedig nem akarunk, akkor meg a régi barátokhoz. Bár én kétlem, hogy tényleg akkora barátok lennének, mert akkor még mindig lenne velük mpp-nk, mert kiállnának értünk szövetségükön belül is.
Előre!
Ronin
Comments
Hétvége van.
Kemény 20 cikk van a sajtóban (tegnap volt 16 is).
Minden cikk top 20-as...
Alig van szavazat rajtuk.
ez nem mentség az impotenciára
olvasók is alig vannak, akik a cikkedet elolvasnák...
kevesen fognak itt helyeselni kommentben
ja igen, meg fűnyíró szezon volt, amíg nem esett az eső... ;)
[removed]
Ettől még, ha a HK -t kiadják, legalább ne egy az egyben a tegnapelőttit adják ki.
És beleírhatnának alternatívákat, hogy üss ide, vagy utazz oda és segítsd ezt -azt. Elhiszem, hogy az emberek többsége nem tölti most, ma gép előtt minden idejét, de ha feljön legalább, legyen irányított alternatívája ...
És nem azért, mert magamtól nem tudnék utazni, csak épp ez egy "közösség" ugye -mindig ezzel jövünk- és közösségben szebb az élet 😛
Szóval előre! 🙂
"adjatok értelmet a magyar hadsereg semmittevésben nyűglődő, lézengő tagjainak"
Menj el zászlózni, tessék!
Felesleges volt ez a cikk, és még csöcs sincs benne.
a zászlózás nem közösségteremtő
Ráadásul most, hogy az 5 arany kb. 1100 HUF, már nincs is igazán értelme, mivel minimum 5-600 HUF-ot elvisz a költözködés, úgyhogy nincs túl sok haszna.
GÁTmaxx
mi az a sereg?
Olyan emberek tömörülése -bármely alakulat legyen is "otthonuk"- akiknek számít, hogy értelme legyen ütésüknek.
vote
ment a vote ilyen unalomban tényleg lehetne valami politikailag megfizetődő kiutazást szervezni
hát inkább megyek Chilébe harcolni argentin ellen
ők meg majd ellenünk bárki ellen
"itt az ideje, hogy előhúzzátok végre azt a bizonyos nyuszit a kalapból: Vagyis az emlegetett Hadjáratot."
ha jól rémlik a hétre lett ígérve, és ha nem csal a naptár az most van, azaz ma van hétfő így kétlem hogy még ne férnénk bele az időben.
Sajnálatos módon a hadjárat tervezése nem éppen csettintésre működik, ahogy nem is sikerült ma este beadni a NE-t, bizonyos okok miatt, így ez eltolódik reggelre. Remélem ha beindul a dolog is olyan lelkesedéssel fogsz harcolni mint írni.
Amúgy a kritikával meg nincs probléma, csak nem vágom most pl mire kellett, de ez van.
Értem, hogy egy hadjáratot nem 1 nap megtervezni, azonban a szerintem többen is vannak úgy mint én, hogy tartalékolnak, mert be lett lógatva, hogy lesz hadjárat. És várjuk-várjuk, de csak nem jön, sőt nagyon infó sem. Hogy akkor lesz, csak később, ki ellen, mikor, vagy lefújva, és menjünk segíteni a szerbeknek. Szóval kommunikációban én is érzek némi zavart az erőben, bár ez szinte mindegyik kormánynál így van, úgyhogy nem Laurh specifikus : )
És íme Orosz NE
http://www.erepublik.com/hu/article/-magyar-k-ouml-zl-ouml-ny-orosz-ne-2267665/1/20
Én kedden indítanék mindenféle RW-t egyszerre is akár. Hogy az orosz csata egymaga álljék... max burgi rw-vel 😉