Az ún. "népszavazás", az Azure-akták és az Assteria

Day 2,713, 04:53 Published in Hungary Latvia by Tarsolytestver

Üdvözletem!

Talán kevesen tudják, de a mai kongresszusi választás egyben "népszavazásnak" is minősül a kormány szerint, pontosabban a Külügyi Közlönyben megjelent bejelentés alapján.

Hangzatos szlogen a címben: "Az ország dönt!" Valóban így van?

Kezdjük szépen sorban. A kormány véleménye szerint tehát a kongaválasztás=népszavazás, a nép pedig ezen a módon dönt egy rendkívül súlyos kérdésről, mely nem más mint hogy visszalépünk-e az Asteria nevű szövetségbe, avagy maradunk elvileg független állam, mely ugyan nem tagja egyik szövetségi rendszernek sem, de az Asteria-környékén evezgetünk ahogyan eddig tettük.

A fentebb említett és linkelt KK cikk szerint ez egy hosszú távú döntés lenne, mely "nem a következő hónapra, nem a következő másfél hétre, hanem mondjuk egy évre" elkötelezné eMagyarországot az az Asteria mellett ahonnan több mint 1 évvel ezelőtt sértődötten és nagy port kavarva (ugyanakkor teljesen jogosan!) kiléptünk, az az Asteria mellett ahol egy szövetségben lennénk legnagyobb ellenségünkkel - a románokkal, az az Asteria mellett ahol a múlt hónapban még román volt a főparancsnok!

A tagsággal-nem tagsággal kapcsolatos múltbeli történéseket cikkem másik felében részletesebben is bemutatom, de most kanyarodjunk vissza a "népszavazásnak" titulált bohózatra.

Adott tehát a kormány nyílt szándéka: Itt a "kedvező" alkalom, lépjünk vissza az Asteriába! Tudják viszont hogy ehhez legitimációt, ha úgy tetszik felhatalmazást kell szerezniük eMagyarország játékosaitól, a néptől. A csatlakozásról játéktechnikailag a kongresszusi képviselők szavazhatnak, azt azonban még a kormánytagok is tudják hogy a konga nem mindig reprezentálja hivatalosan a nép, a közvélemény álláspontját.

Noha már maguk között lezsírozták hogy visszakuncsorgunk az Asteriába, mégis úgy döntenek hogy legalább a látszatra (a törvényesre, a demokratikusságra stb.) adnak és meghirdetnek egy "népszavazást" a saját szabályaik szerint.

Idézet a Külügyi Közlönyből:

"Mik tehát a teendők?

A mostani kongresszusi választás egyben népszavazas is lesz arról, hogy milyen irányvonalat képviseljunk."
Ez a látszat, a trükk, a szemfényvesztés, a porhintés.

És mik a szabályok?

"- A szavazók feladata, hogy az állaspontjukat hitelesen képviselő jelöltekre/pártokra szavazzanak.
- A pártok feladata, hogy felmérjék, mekkora a társadalmi igény a csatlakozásra, illetve hogy állást foglaljanak a kérdésben. Ebben segíthetnek különböző magánfelmérések is, ezek (amennyiben megfelelően reprezentatívak), sokat segíthetnek."
Ezek.

Ez pedig a szentesítés:

"- Végezetül, a kormány feladata, hogy a döntést tiszteletben tartsa és végigvigye (valamint ugyanez igaz a kongresszusra is miután a szavazás lezárult)."


Miért álszent, hazug és komédiába illő ez az egész?

Mert a kormány összemossa a kongaválasztást a sajátosan értelmezett "népszavazásukkal", holott a kettő nem ugyanaz. Egy szem árva állami cikk született egy ilyen fontos kérdésről/szavazásról. Az lenne a minimum hogy a legtöbb állami közlönyben felhívjuk a választópolgárok figyelmét arra, hogy: Szevasztok, van itt egy fontos kérdés ami minimum 1 évre elkötelezné az országot egy katonai szövetség mellett, légyszi tájékozódjatok, döntsétek el magatokban, majd a kormány által meghatározott "népszavazás" útján érvényesítsétek az akaratotokat. Aszerint hogy olyan pártra szavaztok ami támogatja avagy sem az Asteriához való csatlakozást. Köszi.

Ha már népszavazást szeretne a kormány, akkor gondoskodjon róla hogy a lehető legtöbb polgár tudjon egyáltalán a dologról! 1 db állami közlöny ehhez édeskevés. Ez így sunyiság.

A probléma egyik fele tehát, hogy egy tisztességtelen "népszavazást" szeretne lebonyolítani a vezetés.

A másik fele pedig hogy még a saját maguk által lefektetett szabályokhoz sem ragaszkodnak, idézek újra: "A pártok feladata, hogy felmérjék, mekkora a társadalmi igény a csatlakozásra, illetve hogy állást foglaljanak a kérdésben."

Nos a kongaválasztáson részt vevő top5 pártok közül 3 jelentetett meg írást a választásról: A HMSZ, az MHP és az MKSZ. Derék dolog, de a lényeg pont kimaradt a cikkekből.

Azaz egyikük sem foglalt állást a csatlakozás kérdéséről. Honnan tudja így a választópolgár hogy melyikük akar csatlakozni az Asteriához vagy ellenzi azt? Honnan tudja így a választópolgár hogy mely top5 párt képviseli a véleményét a kérdéssel kapcsolatban? És végül: kire szavazzon ahhoz hogy a döntését képviselje is valaki?

Milyen "népszavazásról" beszélünk akkor?

A cikkek alatti kérdéseimből kiderült hogy az MHP még megosztott a kérdésben, a HMSZ a választások után dönt, az MKSZ-nél szó sincs a kérdésről vagy bármiféle álláspontról. A másik 2 top5 pártról, a Civilekről és a KARD-ról semmi jel. Pedig elvileg, papíron nekik kellene képviselniük a választók akaratát ("népszavazás") a csatlakozás kérdésével kapcsolatban.

Megmondom mi ez az egész: a kormány már rég eldöntötte hogy csatlakozunk, de tudják hogy a többség valószínüleg ellenezné. Ezért kitalálnak egy nevetséges "népszavazást", amiről nem tájékoztatják megfelelően a népet, a saját szabályaikhoz sem ragaszkodnak (pártok foglaljanak állást és aszerint szavazzon rájuk a nép). Viszont vasárnap délutántól a kongatagok maguk közt (és a pártelnökök utasítására) eldöntik a kérdést. Így kb. a 40 képviselő dönt a "népszavazásról", arról amiről a nép nagy része nem is tudott egyáltalán, aki igen az viszont nem tudta hogy kire szavazzon a kérdéssel kapcsolatban, mert a pártok nem hozták nyilvánosságra a véleményüket. Arról hogy a képviselőik IGEN-el vagy NEM-el fognak majd szavazni és hogy egyáltalán mi a véleményük az Asteriáról. Népképviselet: nulla.

Magyarán egy teljesen megszokott, "hétköznapi", átlagos kongaválasztásról beszélhetünk, valódi népszavazásról nem. Noha a képviselőknek/pártoknak ezúttal nyilvánosan is állást kellene foglalniuk a csatlakozás kérdéséről, ezt nem tették meg.

Van még egy érdekes vetülete a dolognak.

A "népszavazást" Azurefalcon (korábban hekkat néven játszott) publikálta a Külügyi Közlönyben. Miért érdekes ez? Azért mert Azure saját állítása szerint is képes "g_enyóságokra, méltatlan lépésekre és a képviselők megvesztegetésére". Mindezt a "cél szentesíti az eszközt" nevében és az "ország jövőjének biztosítása" (azaz saját véleménye) érdekében. Itt lehet megtekinteni az írását : http://www.erepublik.com/en/article/-impeachment-tartom-a-h-tam--1899522/1/20

Ennek megfelelően nem csoda hogy most is ő végzi el a piszkos munkát. Bizonyított korábban azzal hogy egyszerre két karakterrel indult az elnöki választáson. Ami viszont még hiteltelenebbé teszi őt egy népszavazás kihirdetéséhez és lebonyolításához az az hogy nemrég még az "alkotmányos diktatúra hajnaláról" ábrándozott, ahol persze ő lett volna a diktátor. A legnagyobb gond nem is ez, hanem hogy az alkotmányosságot nála a katonai tisztikar jelentette. Ami mint tudjuk, nem egy nép által választott testület.
http://www.erepublik.com/en/article/-mk-az-alkotm-nyos-diktat-ra-hajnala-2500458/1/20

Idézet a cikkből:

"a Hungarian Supreme Command puccsot fog indítani."
"- A magyar tisztikarral már felvettem a kapcsolatot, jelenleg is folyik a párbeszéd, egyelőre senki nem ellenzi a dolgot."


Kész, ennyi. Tisztikar = alkotmányosság. A nép, a közvélemény álláspontja nem számít, durr bele a dolgokba, legyen diktatúra. A tisztikar támogat, a játékosok véleménye pedig nem számít.

Szerencsére a hatalmas közfelháborodás hatására nem lett a dologból semmi. Amit ezzel érzékeltetni szeretnék: először volt a kész bejelentés és csak azután mondhatták el véleményüket a játékosok. Ebből is látható hogy a nép véleménye nem mindig egyezik az elnök-tisztikar-konga álláspontjával. Továbbá nem valami hiteles hogy egy ilyen emberre bízzák a "népszavazást". Hirtelen úgy látszik fontos lett a demokratikusság, kár hogy bohózat és átverés az egész. 🙂 De hát mint tudjuk, "a cél szentesíti az eszközt"...



Végezetül idézzük fel hogy miért is hagytuk el egykor az Asteriát?

Néhány idézet a kilépést megmagyarázó hivatalos állami cikkből:

"- Románia felhozta, hogy nem követjük a szövetség érdekeit és hogy még mindig nincs közös MPP-nk.

A románok pedig mindenképp ragaszkodtak, hogy rajtunk keresztülvágva akarnak a lengyelekre menni.

A szövetség román vezetőségi tagja megvádolt, hogy szándékosan le akarjuk vezetni a lengyeleket a szövetségeseinkre. Követelte, hogy kérjünk elnézést a kihirdetett ultimátumunkért.

- Nem jutottunk egyezségre, nem tartottam elfogadhatónak sem ajánlatukat, sem a lekezelő stilusukat - végképp nem a vádaskodást.

A szövetségben való jelenlétünk gyenge és elégtelen, a szavunknak nincs súlya. A szövetség vezetői egyértelműen a román fél mellé álltak - tekintve, hogy egy részük román is. Az éjszaka során (noha még reggel is a prioritások között az ellenkezője szerepelt) a román SG egy magyarországi felkelésben BH-t ütött ellenünk. Ezt már egyértelműen szándékos agressziónak tekintjük. Eldöntötték, hogy azt a verziót hajtják végre, amit ők kigondoltak - majd csak visszariadunk.

Mivel nem vagyunk képesek a románokkal ilyen feltételek között együttműködni, Magyarország kilép az Asteria szövetségből. "


Üdvözlettel:
Laurh - eMagyarország elnöke
Ipath - eMagyarország alelnöke


Összegzem tehát a cikket:

A kormány egy "népszavazásnak" titulált kongresszusi választással akarja visszaléptetni eMagyarországot az Assteriába. Az önmaguk által kitalált "népszavazás" saját maguk által megalkotott szabályaikhoz sem ragaszkodnak, a nép nem lett megfelelő módon tájékoztatva arról hogy mi is zajlik egyáltalán ma. A top5 pártok nem foglaltak állást a kérdéssel kapcsolatban, így a szavazók nem is tudnak a véleményüket képviselő döntéshozók közül választani. A "népszavazás" kihirdetését egy olyan játékosra (Azurefalcon) bízták aki saját bevallása szerint is képes "g_nyó és méltatlan" cselekedetekre, csak hogy véleményét érvényre juttassa. Továbbá Azure bebizonyította hogy az alkotmányosságot nála a tisztikar jelenti, ergo eleve nem képviselhet hitelesen egy "népszavazást". A kormány ily módon akar visszatáncolni az Assteria kebelére, noha láthattuk hogy a románokkal való kölcsönös áskálódás miatt egy eleve széthúzó és nem egységes szövetségbe lépünk vissza. Ahol eMagyarország ismét alárendelt szerepet fog játszani, ugyanis a szövit jelenleg vezető szerbek számos alkalommal bizonyították hogy a RomSert választják a SerHun helyett. Annál oknál fogva hogy a románoknak nagyobb a sebzése.


Remélem tisztán látja már mindenki hogy miféle komédiát akar játszani velünk a kormány. Ne hagyjuk magunkat!



Tisztelettel,
Tarsolytestvér
Magyarország Vezérlő Fejedelme - 2015 Március,
exCP of eHungary



SHOUT
Az ún. "népszavazás", az Azure-akták és az Assteria
http://www.erepublik.com/en/article/2519159