Az elnöki szobában. ( kitalált történet)

Day 2,890, 04:04 • Published in Hungary Hungary • by Choleraaa

Sziasztok. Írtam egy kis történetet ha már szakad az eső. Természetesen lehet, hogy mostanra már aktualitását vesztette, de jelenleg valamiért ez a téma ragadott magával. Osztani ér 🙂 Kommentelni is szabad hátha most jön össze a 25 🙂


Beléptem az elnöki lakosztályba. Az elnök az asztalánál ült. A tábornok és a pénzügyminiszter mellette állt. A szobában erős cigarettaszag volt. Nem csodálom hisz majdnem mindenki pöfékelt. Végig mentem a szoba bársony szőnyegén. Középen jobbra, balra egy-egy kanapé helyezkedett el. A fal mellett polcok sorakoztak melyeket a világ minden tájáról összegyűjtött könyv ritkaságok töltöttek be. Az elnök asztala az ablak előtt helyezkedett el. Nagy robusztus asztal volt. Diófából faragták ezelőtt 140 évvel még az akkori székelyek. Ezzel köszönték meg, hogy a magyarok mindig velük voltak. Mára az asztal ezen értéke elkopott. Nyilván a sok cserbenhagyás miatt. Mostanra ez az asztal csak egy asztal volt a sok közül. Kevesen emlékeznek már rá miért is kaptuk.

Rám néztek. Az elnök is felemelte a fejét. Jobb kezében pipa füstölgött. Intett vele.

-Jöjjön közelebb fiam. Elővett egy zsebkendőt a jobb oldali zsebéből és izzadságát a homlokáról letörölte vele.
Láttam az aggodalmat az arcán. Biztosan nagy baj lehet ha már engem is behívattak. Oda léptem a többiek mellé. Az elnökre néztem.
-Fiam magának nincs más dolga, mint leírni mindent amit itt lát és hall. Magának kell majd a nép felé tájékoztatást adnia arról, hogy jelen helyzetben mi is történik, hogy alakul/alakulhat Magyarország sorsa. Kérem foglaljon helyet a kék fotelbe és kezdje meg a munkáját.
-Értettem elnök úr! Leültem a fotelba. Táskámból elővettem a jegyzettömbömet és tollam. Nekiláttam annak amiért hívtak.
-Akkor kezdjük is el. Szólt az elnök és maga elé húzta a papírjait.

-Nézzük milyen hírek vannak jelenleg a frontokon. Tábornok?
A tábornok egy elég magas szikár ember volt. Egyenruhája makulátlanul nézett ki. Ha szobrot állíthatnék egyszer egy dicső harcosról akkor róla mintáznám. Közelebb lépett az asztalhoz és a térképen serényen mutogatni kezdett.
-Elnök Úr. Sajnos nem tudok jó hírekkel szolgálni. Itt, itt és itt sorra veszítjük el a csatáinkat. Az a maréknyi ember aki még harcol sajnos visszavonulásra kényszerül az óriási túlerővel szemben. Jelen esetben nem tudom mit tehetnénk. Kiadtam a parancsot, hogy harcoljanak az utolsó vérükig de túl sok az áldozat.

- Tudom fiam, tudom..... sóhajtott az elnök. Aggodalommal telt el az arca miközben a térképet nézegette.
-Sajnos mi sem készültünk fel erre. Most a legfontosabb, hogy próbáljuk menteni a menthetőt.
-Uraim. Most, hogy a horvátok, görögök, ukránok, románok és a németek összefogva ellenünk indultak nincs mit tenni. Kizárólag a legfontosabb vonalainkra kell összpontosítani. Nem veszthetünk el egy katonát sem olyan területekért melyeket megvédeni úgy sem tudnánk és haszontalan az ország jövőjének szempontjából. Fel kell készíteni a népet a legrosszabbra is. Jelen esetben a főváros elvesztésére.
-Tábornok. Hívjon vissza minden katonát! Szállítsanak haza minden sebesültet és halottat. Készítse fel a sereget a főváros védelmére. Ürítsenek ki hazafelé minden fegyver és étel raktárat. Kezdjék el feltölteni az AS alapot. Most a legfontosabb, hogy felkészülve várjuk a támadást. Ha kell az utolsó csepp vérünkig harcolunk.
A tábornok egyenesbe vágta magát. Tisztelgett az elnök felé és azonnal elindult a szobából kifele. Az ajtót maga mögött becsukta.

-Lássuk az anyagi helyzetünket.Miből gazdálkodhatunk. Pénzügyminiszter Úr. Kérem vázolja fel miből élünk.
A pénzügyminiszter egy olyan szokásos aktakukac figura volt. Szemüveg, kezében tengernyi papír. Amit folyamatosan pásztázott szemével. Olykor-olykor a szája is járt csak úgy magában. Gondolom még akkor is számolgatott, hogy számadást tudjon adni.
-Elnök Úr. Nekem sincs jó hírem. Az előző kormány még mindig nem számolt el a kiadásokkal. Igazából annyit tudunk, hogy a vagyoni helyzetük az előző ciklus óta körülbelül a felére csökkent. A román puccs utáni egyenleg és az angliai hadjárat költsége sem tisztázott. Kértük már többször is az elszámolást de jelenleg senki sem hajlandó megmondani a konkrét kiadás összegét. Tehát csak annyit tudok mondani, hogy a jelenleg nem túl rózsás a helyzet. Az állam kaszában pedig ennyi van.
Azzal egy lapot nyújtott át az elnöknek. Az összeget nem sikerült megtudnom. Abból ítélve ahogy az elnök arca eltorzult nem sok jóra számíthatunk az anyagiak terén.
-Köszönöm miniszter úr. Menjen vissza a minisztériumba. Azonnal leállítani minden felesleges kiadást ami az államkasszát terhelheti. Legfontosabb dolgunk most a takarékosság! Ha csak egy peták is elmegy feleslegesen azt az ország bánja.
-Értettem Elnök Úr. Azzal fejet hajtva a pénzügyminiszter is távozott.

Felkelt az elnök a székéből. Odasétált az ablakhoz. Beleszippantott egy erőset a pipájába. elmerengett és egyszer csak megszólalt.

-Tudja fiam a baj ott kezdődött, hogy túl sokat akartunk.Nekünk soha semmi sem volt elég evilágban. Ha jól ment loptunk, ha el kellett valakit adni akkor eladtuk, ha elkellet valakit némítani azt is megtettük. Azt hittük mi vagyunk az atyaúristen. S lám.... most itt vagyunk megtörve. A túlélésért küzdünk és azért, hogy a román kutyák ne rajtunk röhögjenek....
-Pedig fiam megannyi előjele volt ennek a baljós végzetnek. Mi viszont nem foglalkoztunk vele. Nem is fogtuk fel, hogy egyszer újra eljön az az idő mikor a létünk a tét. Arra kérném fiam tegyen meg mindent azért, hogy a nép is megtudja az igazat. Most ön a nép füle és szeme, magán múlik az, hogy miképp fogadják a rossz híreket.

-Értettem elnök úr. Felálltam a fotelből. Az elnök még mindig az ablakon merengett kifelé.
-Elnök úr mit tehetünk mi még? Mit javasol? Kérdeztem az utolsó szó jogán.

-Mit tehetünk fiam....mit tehetünk.... sóhajtott egy mélyet.
-Mi már semmit sem tehetünk. Az úr majd eldönti milyen sorost szán a magyarnak. Imádkozzon fiam imádkozzon. Azzal intett a kezével, hogy távozhatok.

Még egyszer az ajtóból vissza néztem rá. Komor tekintete semmit sem változott. Bámult csak bámult kifelé az ablakon.....


üdv: Zoli