A bárány bekopog az eRepublik társadalom kapuján

Day 1,998, 01:12 • Published in Hungary Hungary • by Kataca
Sziasztok!


Minden bevezető nélkül, vágjunk is bele kedves Olvasó!

Az újság címe: igen, az vagyok. Nem én találtam ki, eleinte nem is tetszett, hogy ezt mondják rólam, de rájöttem, így van.
A téma: a cikkek első részében a seregem és pártom hírei, tervei lesznek olvashatóak. A második részt pedig az itteni és az erepen kívüli dolgokról kialakult véleményem teszik majd ki.
Miért pont újság: írogatok egyébként is, hol a fióknak, hol másoknak, hol megrendelésre. Sokan szeretik a stílusomat, sokan nem (de az az ő bajuk 😛). Fekete a humorom, én szóltam előre...

Egy hónapja még azt sem tudtam, hogy létezik az eRepublik. Egy linken keresztül kerültem ide, először kicsit összetettnek tűnt az egész, de kértem és kaptam egy nagyon jó mentort - ezúton is szeretnék neki köszönetet mondani -, belépéskor már tagja voltam a M.O.V.E. századnak, ahol kedvesen és segítőkészen fogadtak, így adtam egy kis időt ennek és magamnak. Jól tettem. Báránykodhatok kedvemre: üthetem a nekem nem tetsző népeket, kérdéseket tehetek fel és az azokra adott válaszokból ilyen rövid idő alatt is tudom, hogy egy-két dolgon változtatni kellene.

A fekete bárányságom abból adódik, hogy folyamatosan "támadom a rendszert". Mindet. Nálam ez abban merül ki, hogy ha valami nem jó vagy nem tetszik, akkor annak hangot is adok, de úgy, hogy helyette már előállok egy cselekvési tervvel. A munkámban például, hogy mit és hogyan lehetne másképp, jobban, hatékonyabban tenni. Egyszóval nem tartom magam általánosságban rendszerellenesnek, de igazán zavar, ha porszem kerül a gépezetbe vagy ha éppen igazságtalansággal találkozom. Határozottan nem tetszik az, amit jelenleg körülöttünk tapasztalok. Az emberek nagy többsége (tisztelet a kivételnek) fásult, begyöpösödött, "úgysem sikerülne megváltoztatni" szemléletű. Én mindig, mindenhol vállalom a véleményem, talán azért is tetszett meg ez a közösség, mert itt mindenki olyan lehet, amilyen az életben valójában, csak nem meri, nem tudja vagy nincs lehetősége kiállni saját magáért, családjáért és a hazánkért. Igen, a hazánk, ahol mondjuk ki, most szinte lehetetlen boldogulni. Vigyázni kell a gyerekekre, az idősekre, meg kell(ene) élni, élményeket szerezni. De jelenleg mintha csak rossz tapasztalatok jutnának sokaknak. Nem tetszik, hogy a hatéves fiam tudja egyáltalán, hogy mi az a kisebbség, hogy a játszótér kiürül, ha egy "kiccsalád" odatéved. Aki szélsőségesnek tart, hát tartson, nem vagyok az. Mert nem az a szélsőség, hogy a saját hazánkban, büszkén vállalva magyarságunkat nyugalomban szeretnénk élni. Hanem az, hogy ezt nem hagyják.

Szeretném megköszönni azoknak, akik elolvasták, de az ilyen jellegű írások hidegen hagyják őket. Ha nemtetszésedet fejezed ki, én annak is örülök, mert még ha névtelenül is, de kiállsz magadért és minden változás így kezdődik.
Akiket pedig érdekel, hogy milyennek látom az életet nőként 2013-ban Magyarországon két gyerekkel és hazafias szemlélettel 🙂, azoknak jelzem, hogy a következő cikkben egy hatévessel folytatott igen kemény beszélgetést fogok leírni, ahol néha könnyeztem a nevetéstől, néha fuldokoltam a dühtől, de mindent összevetve rém büszke vagyok, mert hihetetlenül jól látja a mai Magyarországot, gyermeki logikával összetéve azt, amit itthon, az oviban és máshol hall, lát és tapasztal.

Üdvözlettel:
Kati