94 éve alakult a MOVE!
Dia 1,826, 07:26
•
por
Baksa Mark
Üdvözletem!
Kedves olvasóim ezúton szeretném tájékoztatni róla, hogy egyletünk és pártunk IRL névadójának, a Magyar Országos Véderő Egyletnek a múlt héten alapításának immáron 94. évfordulóját ünnepelhettük. Ennek kapcsán rövid történelmi összefoglalót közlök a Horthy-rendszer meghatározó egyletéről és fontos ingame párhuzamokat vonok, melyekből kitűnik, hogy játékbeli egyletünk névadójának szellemiségében, Magyarország ügyeinek előmozdításáért tevékenykedik.
Az első világháború hivatalos lezárása után néhány nappal, november 15-én alakult meg a Magyar Országos Véderő Egylet, rövidebb nevén a MOVE. Tagjai olyan katonatisztek voltak, akik hazájukat szeretve próbáltak ellenállni a politikai baloldal előretörésének, valamint, akik vissza akarták szerezni az utódállamok által elrabolt magyar területeket. Röviden összefoglalva deklarált céljuk a „magyar katonai szellem erősítése” volt.
A MOVE legkiemelkedőbb alakja Gömbös Gyula későbbi miniszterelnök, aki nagyon gyorsan a szervezet élére került, hiszen kitűnő szónoklataival és pontos programjával könnyedén meggyőzte a katonatiszteket. Azonban a Tanácsköztársaság kommunista népbiztosai – jogosan – komoly veszélyforrást láttak egy képzett katonatisztekből álló szervezetben, ezért jogilag feloszlatták. A MOVE vezető tagjai ezért Bécsbe kerültek, majd Szegeden vettek részt az ellenforradalmi szervezkedésekben, és részt vettek a Dormándy Géza által tervezett nemzeti felkelésben. Mások magánlakásokban tartották gyűléseiket, hogy tovább működhessenek a vörös hatalom ellenőrző szemei nélkül. 1919. július 5-én Horthy Miklós akkori hadügyminisztert a MOVE díszelnökévé választották Szegeden. Nem csoda, hiszen a Nemzeti Hadsereg jelentős része egyben a MOVE tagjává is vált.
Horthy Miklós ideje alatt a szervezet elsősorban olyan feladatokat látott el, mint sportegyesületek összefogása, lövészoktatás szervezése a fiatalok számára, tehát a Gömbös Gyula által mindig is fontosnak tartott testi képzés alapjait fektette le a honvédelmi harcra való felkészítés mellett. A szervezet székházát nem a mai korban szokásos pályázati vagy vásárlási módon szerezték meg, hanem egyszerűen egy erőteljes rohammal foglalták el Budapesten, a Podmaniczky utca 45. szám alatt. Addig az ideig az épületben a Magyarországi Symbolikus Nagypáholy – a hazai szabadkőműves mozgalom ernyőszervezete – működött. Az épület a mai napig fennáll, és homlokzatát különböző szabadkőműves jelképek díszítik. Gömbös Gyula 1928-ban kilépett az egyesületből és államtitkári, miniszteri, később pedig miniszterelnöki tisztséget vállalt. Gömbös Gyula utána a MOVE tovább folytatta nemzetépítő munkáját, ám korántsem olyan nagy energiával. A szervezet elsősorban a fiataloknak adta át azt a tudást és felkészületséget ami a mai napokban is hiányzik belőlük: a sport szeretete, a hadi tudományok alapjai és nem utolsó sorban a hazaszeretet.
Mint láthatjátok a MOVE ingame céljai és szellemisége nagyban hasonlatos névadójának történelmi tevékenységéhez:
- A baloldal és legfőképp a kommunizmus elleni harc
- A nemzeti hadsereg erősítése tisztek képzése és fiatal újoncok támogatása, kiképzése által
- Komoly, az ország sorsát helyes irányban befolyásolni képes politikai erő létrehozása
Amennyiben örömmel tartoznál egy dinamikusan fejlődő, jobboldali szellemiségű, a haza sorsa iránt elkötelezett társasághoz csatlakozz a Magyar Országos Véderő Egylethez te is!
Üdvözlettel:
Baksa Márk
a MOVE alelnöke
Forrás: barikad.hu

Comentários
O que é isso?
Este é um artigo escrito por um cidadão do eRepublik, um imersivo jogo de estratégia baseado nos países do mundo real. Crie um personagem e ajude seu país rumo à glória. Torne-se um herói de guerra, um editor renomado ou um guru das finanças.
Hajrá M.O.V.E.
Hajrá MOVE! Előre magyarok!
Mandarinos Osztriga Velővel Erjesztve
Arab házipatkány angol nyúl belét issza ki amott
Bicskás AKó Szeljen Alád Masnis ÁRonnal Körülötted
Hajrá Move!
Hajrá MOVE, a hajdani!
Sajnos az ingame MOVE csak a nevében hajaz az igazihoz.
Hajrá M.O.V.E !
Előre MOVE!
Tarsoly, tévedsz! :]
Anya Hányt A NYalka Bugris Iskolázatlan Kopaszodó Arcomtól!
Előre MOVE!
Jó cikk! Hajrá MOVE! Előre mindenki aki MAGYAR! S ne feledjétek: A cickány mindig cickány marad küzdj ellenük védd meg magad! : D
Hogy halt meg Gömbös Gyula?
Nem abban amiben te fogsz tutira, mert neked az mnem volt, vagy mára elsorvadt, ami neki elrákosodott...
A színesfémtolvajok találjanak rád jetik csicskája, bérükön vett cenzor, magyarok bannolója droid!
Ez jó Éhesló :]