[monti] Séta a múzeumban

Day 3,396, 06:03 • Published in Hungary Hungary • by montaigne

Séta a múzeumban

Lisszabon, 2001


Ha az ember elmegy egy idegen ország izgalmas nagyvárosába, akkor gondoskodjon arról, hogy ne legyenek üres járatok és hogy azt kapja a kirándulástól, amit elvárt!

A tavalyi madridi utamból sokat tanultam. Nincs félúton levő vesekövem, nincs kezeletlen fogam, a vérnyomásom és a vércukrom is rendben van. Mobil telefonból kettőt is vittem magammal. A magyar nagykövetség címét és telefonszámát elmentettem, de biztos, ami biztos még a nagykövet nevét is memorizáltam.
Továbbá vásároltam egy vadi új Bedekkert is, hogy semmiről se maradjunk le.
Mindössze egy apró, szinte lényegtelen dolgot felejtettem el: a feleségemmel egyeztetni a programot, így a helyszínen derült ki, hogy Lisszabon nem azonos Portóval.

Tényleg nem nagy ügy. És mit lehet tenni, ha Mrs Monti kijelenti, hogy márpedig másnap Portóba kell menni? Merthogy ott tartják a kongresszust, a szállodai szobánkat is ott foglaltuk, stb…

Mit tehet ilyenkor egy évek hosszú során át szisztematikusan háziasított férj? Előveszi a bakancslistát és elkezdi kihúzogatni a fájóbbnál fájóbb tételeket.
Ég veled 28-as villamos, ég veled Cabo da Roca, ég veled Praça da Torre de São Vicente de Belém, Sintra meg Obidos. Holnap hajnalban indulunk Portóba (na, azért ott megnézem a csempe múzeumot, meg egy-két portói borászatot), de mit lehet esetleg még megnézni itt, Lisszabonban a nap hátralevő részében?

További tételeket húzogatok ki: a Szent Jeromos kolostort, a nagy tengerész felfedezők emlékművét, az Óceánáriumot, a Vasco da Gama hidat. A sírás kerülget.
Még mindig bőven sok minden néznivalót kellene egyesével kihúzni, közben meg repül az idő. Egyet lehet tenni: egy, azaz egy néznivalót kiemelni, minden más megy a kukába.

-Drágám, ugye szeretnél megnézni egy szép kiállítást a korai szecessziós művészetről? René Lalique műveiről van egy átfogó tárlat és azt írja a honlap, hogy mérsékelt áron meg lehet vásárolni kiállítási tárgyakat is.
-Szecessziós? Wow! Hát persze! Lalique? Nagyszerű! Milyen áron lehet csecsebecsét vásárolni?
-Tíz-tizenötezer Escudoért már lehet kapni ezt-azt.
-Az mennyi Forintban?
-Plus-mínusz, kábé azonos szinten vannak. Fülbevalók, sálak, nyakékek, kölnivíztartó üvegcsék, meg hasonló apróságokat lehet vásárolni és mind az eredeti Lalique mesterművek hitelesített másolatai, amelyek limitált példányszámban készültek…ilyesmi.
-Ó, hogy te milyen figyelmes vagy…imádlak!
-Ha sietünk, akkor még zárás előtt odaérünk. Rendelhetem a taxit?
-Jaj, melyik ruhámat is vegyem fel?
-A legszebbet, mert utána kinéztem egy hangulatos éttermet, ahol megvacsorázhatunk.
-És én még azt hittem, hogy számodra érdektelen a művészet, meg az, hogy én igazán mit szeretnék. Bocsáss meg!
-Drágám, érted bármit…

A Lalique múzeum méretei és gazdagsága egyszerűen lenyűgöztek. A mester zsenialitásával talán csak Beethoven, Bach, vagy Mozart mérhető össze (ha elvonatkoztatunk, hogy az ötvösművészet, vagy a textilfestészet nem azonos a zenével). Viszont a rengeteg szín, meg forma meglehetősen elfárasztott.

-Drágám, zokon vennéd, ha egy kicsit magadra hagynálak? Van itt az épületben egy másik tárlat is, bekukkantok, telefonon keressük egymást.
-Semmi gond, órákig el tudok itt lenni.

Na végre!
Merthogy amit eddig nem említettem, a Lalique múzeum teljesen véletlenül egyazon épületben van a világhírű Gulbenkian múzeummal. Gulbenkian, aki nem tudná száz évvel ezelőtt a világ leggazdagabb embere volt, habár lehet, hogy Rotschildok ezt vitatták volna, de kit érdekel? Különben is, engem az örmény szál miatt vonzott. Milyen történelmi nyomot hagyott maga mögött a világ leghíresebb örmény üzletembere és mecénása? Milyen műemlékeket tudott összevásárolni akkor, amikor semmilyen törvény nem gátolta ezen tárgyak adás-vételét?
Hatezer éves agyagtábla van előttem, az emberi civilizáció egyik első írott emléke. Itt állok szemtől szemben az egyiptomi piramisok építését megelőző idők egy darabkájával, a sumér civilizáció egyik ékkövével és nem bírok tovább lépni. Érzem, ahogy a könnyeimet nyelem. Olyan pillanat ez, amely talán soha nem tér vissza. Mintha hozzám szólna, mintha lelke lenne az agyagdarabkának.
Tudom, hogy nem szabad megérinteni. De talán semmi nem tiltja, hogy a tenyeremmel megközelítsem. Mondjuk arasznyira. Ha becsukom a szemem, szinte érzem a hatezer éves üzenet minden betűjét.
Felrezzentem, amikor egy nehéz kéz a vállamra nehezedett.

-Mister. do you speak English?
Hát persze, hogy a teremőr közbelépett.
-Yes, I do.
-Ez egy haterzer éves lelet. A legrégebbi írásos emlékek egyike.
-Tudom uram. Nem állt szándékomban megérinteni, csak megközelíteni akartam a tenyeremmel.
-Nem ön az egyetlen, aki így érez. Meg tudom érteni.
-Akkor nem követtem el szabálysértést?
-Nem. Sőt, tudja mit? Meg akarja érinteni?
-Viccel? Bármit megadnék, ha megérinthetném pár másodpercre.
-Nem kell bármi. Elég lesz 1000 Escudo is.
-1000 Escudo?
-Jó, legyen 800, de ez az utolsó ajánlatom.
-Nézze, 500 Escudónál több most nincs nálam.
-Megegyeztünk. Kap egy percet a tapogatózásra.
-100, 200, 300, 400, 450, 500.
-Részemről a szerencse. Egyébként ez csak egy másolat, az eredetit lent tároljuk klimatizált viszonyok között.
-Spanyolok fattya, rohadt álomgyilkos gazember…


Este 21.45 Radisson szálló


-Drágám, azt hiszem, hogy kihagyjuk a belvárosi vacsorát. Inkább rendelj valamit a konyháról!
-Én is elég fáradt vagyok. Jó ötlet.
-Nagyon drága volt minden a múzeumban. Nem lett volna okos dolog most erre költeni a pénzt.
-Persze, hogy nem lett volna túl okos dolog. De ne foglalkozzunk mindig csak a racionalitással! Láttam, hogy mennyi ideig bűvölted azt a nyakláncot. Meglepi, megvásároltam neked! Viseld egészséggel!
-Ó…..de akkor nekem is van egy kis meglepetésem.
-Remélem, hogy nem vettél valami szecessziós inggombot nekem.
-Még találgathatsz kettőt.
-Lemondtad a portói utat?
-Na még egyet?
-Passz…
-Kisbabánk lesz.