[monti] A Presevó völgy, a polkorrektség Bermuda háromszöge

Day 3,420, 03:05 • Published in Hungary Hungary • by montaigne
A Presevó völgy, a polkorrektség Bermuda háromszöge

2005 Dél-Szerbia

Hosszú az út Budapesttől Szkopjéig és ez fokozottan így van akkor, ha az ember egymaga vezet nyolcszázötven kilométeren át. Ugyanis én a saját kocsim kormánykerekét többé nem adom eszelősök kezébe.

Ivan a szerb értékesítőnk. Ö egy született kommunikátor, vibráló személyiség, tipikus férfiszépség és ezzel messzemenően tisztában van, gátlástalanul használja azt, amit a Jóistentől ajándékba kapott. Ja, és időnként kábszerezik. Nem tudom, hogy puhát szed, vagy keményet, de ha elvonási tünetei vannak, akkor furcsán viselkedik. Például tavaly ilyenkor, amikor ugyanerre a workshopra utaztunk, látszólag annyira rendben volt, hogy megengedtem neki, hogy vezesse a kocsit. Hiba volt.

-Mi lenne, ha feldobnánk egy kicsit a hangulatot?
-Ivan, ha énekelni mersz, (és ebbe beleértem a szerb rapet is), akkor kiraklak a kocsiból.
-Á, dehogy, más ötletem van, ezt figyeld! Látod azt az alagutat?
-Sőt, ismerem is. Ez a harmadik, a leghosszabb, egyben utolsó alagút. Szűk, kivilágítatlan, forgalmas, tele hatalmas kátyúkkal.
-Az bizony. 140-nel fogunk bemenni. És lekapcsolom a kocsi világítását és a fényszórókat.
-Meg ne próbáld!
Katt! A Teremtést megelőző sötétségnél is sötétebb lett. Magam sem tudom, hogy hogyan éltük túl.
-Eszelős barom!
-Mondtam, hogy úgy ismerem ezt az alagutat, mint a tenyeremet.
-És ha szembejön egy kocsi?
-Akkor láttuk volna a fényszóróját!
-És ha neki sincs felkapcsolva?
-Monti, te mondtad, hogy nincs még egy akkora barom állat egész Szerbiában, mint én. Senki más nem jöhet szembe kivilágítatlanul, lekapcsolt fényszórókkal.

A tavalyi esetből okulva az idén a három dél-szerbiai alagutat inkább személyesen abszolváltam.

Hallom, ahogy Tamás a hátsó ülésen megkönnyebbülten mocorog. A HR vezetőnk pszichés problémák miatt nem vezethet kocsit. Sőt jogosítványa sincs, de minden utazást végig tud rettegni és útközben ellát nélkülözhetetlen tanácsaival.

-Vigyázz, ott egy fűszál!

Sírnom kell. Ő az, aki eldönti a cégnél, hogy kit rúgunk ki, kit veszünk fel, ki mire alkalmas, ki kap előléptetést, és ki az, akit akarata ellenére tovább kell képezni. Emberek jönnek, emberek mennek, ez az élet rendje. De Katit nem lett volna szabad kipenderítenie. Katit nem feledjük. Katit megbosszuljuk (ha erre alkalom kínálkozik). Szerintem Tamás érzi, hogy eddig sem szerették, de mostantól egyenesen utálják (én meg az átlagnál is jobban), ezért a szorongását úgy csillapítja, hogy az otthonról hozott kispárnáját ölelgeti, babusgatja.

Szabadka és Alekszinac között körülbelül tucatszor szóltam neki, hogy “Tamás, egy dologra figyelj, Nis után tankolnunk kell, figyelmeztess, mert vezetés közben van úgy, hogy elalszom!”
Naná, hogy Tamás fejében csak az elalvás maradt meg és simán túlmentünk Nisen és Leskovacon, ami nem lett volna nagy baj, de túlmentünk Vranje-n is, a legdélebbi szerb nagyvároson (ezen belül az utolsó ÖMV kúton) és persze, hogy elfelejtettem tankolni. Mindegy, takarékosan vezetek, valahogy elvergődünk a macedón határig, és ott meg majd megoldjuk. A Presevó völgyben, közvetlenül az út mentén nincs benzinkút és bevallom, hogy nem is nagyon akaródzik letérni a főútról, pláné nem ilyenkor, sötétedés után. Iszonyúan pipa vagyok Tamásra. Nem bírom ki, meg kell forgatnom benne azt a képzeletbeli kést.

-Ivan, ugye errefelé szoktak lövöldözni az albán szeparatisták?

Tamás csendben elsírta magát és az arcát a kispárnájába temette. Többször eldicsekedett azzal, hogy spirituális szinten ki tud lépni a testéből és olyankor az ötödik dimenzióból szemléli önmagát és környezetét. Gondolom, most épp azt látja lelki szemeivel, ahogy a szeretett párja, Ottó vigasztalhatatlanul siratja őt. Szegény, szegény Ottó.

A Presevó völgy felé közelítettünk. A jobb kéz felől levő falvakban, ahogy dél fele haladunk ritkulnak a templomok, és egyre gyakrabban lehet mecsetet látni. A völgyben levő falvak mögötti hegyormon túl, az már a rettegett Koszovó. Ott állítólag nyersen eszik az emberhúst és a gyanútlan, foglyul ejtett kispárnákból kitépett csibetollakat rituálisan elégetik, a többi szörnyűségről meg talán jobb nem is beszélni. Volt már olyan, hogy egy kispárnáért a tulajdonosa nem tudta kifizetni a váltságdíjat…kutyák szaggatták szét.

Ahogy változott a táj képe, úgy kezdett átalakulni Ivan is. Az esti szürkületben érezte azt, hogy ideje felvenni a napszemüveget, és kihangsúlyozandó a fehér sasos „Kosove je Srbija” pólóját, a nyakába akasztott egy ezüst láncon lógó tepsi méretű aranyozott keresztet.
-Ivan, nyughass, ne emberkedj itt nekem, mert kiraklak az első albán faluban és ezek elevenen fognak megenni!
-Ezek? A seregben deszantos voltam. Száz ilyen mocskos siptárral is elbírok.

Furcsa, hogy ki hogyan nevez egy népet. Az albánok az országukat Shqiptaria-nak nevezik. Mindenki más albánnak nevezi őket. Hivatalosan és polkorrekt módon a szerbek is Albániának nevezik az országot, illetve albánoknak a lakóit. Viszont ha gyalázkodni akarnak, akkor siptároknak nevezik őket (vagyis pont úgy, ahogy az albánok önmagukat nevezik). Hej, ha ezt a paradoxont el kellene egyszer magyaráznom egy marslakónak...Persze Ivan csak a szerb nagyátlagot hozza, A szerbek és az albánok nem igazán szeretik egymást. A szerbek ezen kívül nem kedvelik a horvátokat, a bosnyákokat, a szlovénokat, magyarokat és a bolgárokat. Ezen felül mély érzelmekkel viseltetnek az amerikaiak iránt, akik ugye – lebombázták őket Tulajdonképpen a szerbeknek csak a román szomszédjaikkal, meg a Csendes-óceáni szigetvilággal nincsenek komoly vitáik és előítéleteik.

Állítólag az első világháború idején, illetve az azt megelőző balkáni háborúkban, amikor már mindenki mindenki ellen harcolt, akkor alakult ki az az össznépi szerb bölcsesség, hogy ha Szerbia megint háborúba keveredne, de fogalmad sincs, hogy per pillanat ki ellen kell harcolni, akkor üsd a bolgárokat, azzal biztos, hogy nem hibázhatsz!
További bölcsesség ezúttal Churchilltől: “A Balkán több történelmet termel, mint amennyit el tud fogyasztani”. Jókat tudott mondani ez a Churchill, de azért szerintem túlzás volt irodalmi(!) Nobel díjjal kitüntetni őt. Na persze, ha „meg van mondva”, hogy adni kell egy Nobel díjat (fizika, kémia, orvostudomány ugye esélytelen) és az egyetlen alternatíva a béke Nobel díj lenne, akkor a Jaltai gyalázatra való tekintettel talán mégis inkább legyen az irodalmi Nobel díj. Írni bárki tud, a bizottság meg hoz egy szubjektív döntést. Nem először, nem is utoljára.

Vissza a jelenbe: az albán alvilág üzleti elit állítólag elég komoly pénzekkel támogatta az amerikai demokrata párt választási kampányát és cserébe Clinton elnök hálásnak és gálánsnak bizonyult. A szerbeket széles körben egyoldalúan démonizálta a világsajtó, az országukat feldarabolták, városaikat, hídjaikat lebombázták, gazdaságukat visszavetették a középkorba, satöbbi. Pedig a horvátok, vagy az albánok sem voltak ma született báránykák. Ettől függetlenül Ivan folyamatos kardcsörtetése nem volt szimpatikus.

-Ezek a siptárok nem is emberek. Éjjel-nappal egyebet sem csinálnak, csak szaporodnak. De mi majd megritkítjuk őket. A háborúnak még nincs vége. Csak kivárjuk az alkalmas időpontot. Eljön még a mi időnk!
-Ivan, figyu, ha magyar lennél, akkor azt mondanám, hogy poszt-trianoni traumád van. Próbáld feldolgozni. hogy Jugoszlávia nincs többé! Szlovénia, Horvátország, Bosznia, Macedónia, Koszovó mind odalett. Nem jön vissza, mint ahogy a fogkrémet sem tudod visszagyömöszölni a tubusba. És ha nem csináltok valami okosat, akkor elcseszitek dél-Szerbiát is.
-Azt soha!
-De bizony, és senki sem fog megsiratni titeket. Komolyan mondom. Tulajdonképpen meg is érdemlitek.
-Mi van?
-Az oroszok száz éve ki akartak valahogy jutni a Földközi tengerre és ezért felhecceltek titeket, szerbeket, hogy provokáljatok ki egy háborút, amiből aztán, mint tudjuk az első világháború lett. A túlterjeszkedő Monarchia elbukott, Szerbia meg ezt követően túlnyerte magát és ugyanolyan (csak rosszabb) birodalmat épített, mint amely ellen küzdött. Aztán az ebül szerzett birodalom ebül is veszett oda. Senki sem fogja megsiratni, legkevésbé azok, akik megszabadultak tőle. Hozzátenném, hogy részemről a háborút kierőszakoló Romanov családért sem fogok könnyeket hullatni. Esélyetek sincs visszaszerezni a Jugoszláv birodalmat, mint ahogy száz éve a magyarokért sem hullatott senki könnyeket és a magyaroknak sincs esélyünk visszaszerezni akárcsak egy tenyérnyi földet a korábbi birodalomból. Minél jobban vergődtök, minél hangosabban rázzátok az ökleitek, annál szánalmasabbak lesztek. Tudod...vae victis, jaj a veszteseknek!
-Presevót akkor sem adjuk fel. És Koszovót sem! Soha! És nincs semmiféle alapod arra, hogy száz évvel ezelőtti Monarchiát összehasonlítsd a pár évvel ezelőtti Jugoszláviával.
-Ebben egyetértünk. Tegnap este Zimonyban, a Duna Korzón egy szerb étterem szerb nemzetiségű tulajdonosa büszkén mutogatta a Monarchia idejéből származó, még a dédapja nevére kiállított iparengedélyét. Aranyozott keretben, golyóálló üveg mögött tartotta. Büszke volt rá. Ugyanakkor száz év múlva nem sokan fognak jugoszláv iparengedélyeket aranyozott keretben kitenni a falra. Különösen nem valamelyik nem-szerb utódállamban, mondjuk Horvátországban.
-Bármit is mondasz, ez akkor is egy nagyszerű ország volt.
-Aha, mindössze az állampolgárok túlnyomó többsége valahogy mégsem tudta megszeretni. Nem volt rá büszke, nem azonosult vele. Sőt, az eddigieken túlmenően még Montenegrót is elbukjátok, mert hiába azonos a nyelvetek, meg a vallásotok, mégsem azonosulnak veletek. A montenegróiak áttértek a latin betűs írásra, csak azért, hogy minél kevésbé hasonlítsanak a szerbekre. Mindössze a mi csökkenő létszámú, megfélemlített vajdasági magyarjaink maradnak nektek. Továbbá, mivel nem tanultatok a hibáitokból, a mostani presevói albánok leszármazottai kevesebb, mint száz év elteltével ismét ellepnek titeket.
-Lehet, hogy lúzerek vagyunk, de nem akkorák, mint a magyarok. Amúgy a Vajdasághoz nincs sok közötök.
-Tényleg?
-Amikor itt török uralom volt, akkor megindult a népmozgás észak felé. Így jutottak el a magyarok a Tátráig, a szerbek Szentendréig, a bolgárok meg Csepelig és Pomázig. Miután az osztrákok lengyel segítséggel kipucolták a törököket, ahogy szépen, lassan tolódott dél felé a határ, úgy szivárogtak vissza a szerbek egyre északabbra, a magyarok meg egyre délebbre, a gyakorlatilag felégetett, lakatlan területre. Ha ez nem lett volna kvázi lakatlan pusztaság, akkor a Habsburg uralkodók miért telepítettek volna ide szlovákokat és németeket?
-Ivan, azt mondd meg, hogy a Nándorfehérvári csatáról miért nem tesz említést a szerb történelemírás?
-Gondolom ugyanolyan oknál fogva, mint amiért a magyar történetírás sem dicsekszik a zentai csatával, ahol Thököly Imre kurucai a török oldalon, a keresztények ellen harcoltak. Nándorfehérvárnál mi is a rossz oldalon, a törökök mellett harcoltunk, ráadásul még csúfos vereség is lett belőle. Nem tudunk büszkélkedni vele. Viszont a Vajdaság mindhárom részében (Bácska, Bánát, Szerémség) a szerb nemzetiség volt a meghatározó. Bácska még csak-csak értelmezhető magyar szempontból, na de a másik kettő? Ugyan már!
-És Szabadka? A háború előtt a Monarchia magyar felének ez volt a második harmadik legnagyobb városa.
-Ez a tudatos magyar betelepítés következménye, egyszerű demográfiai hídfő kialakítás volt. Az 1800-as évek elején Szabadka még semmi sem volt, csak egy porfészek. A sok kis porfészek egyikét a Monarchia felfuttatta. Ennyi. És akkor beszélnünk kellene az újvidéki vérengzésről is.
-…
-…
-Most miért álltunk meg?
-Upsz...elfogyott a benzin. Köszönd meg Tamásnak! Ez az egy feladata volt mára, elszúrta. Egyébként úgy számoltam, hogy még bírja vagy tíz kilométert.
-Akkor most mi lesz?
-Hátradöntöm az ülést, és pihenek egy kicsit Talán még aludni is tudnék. Jó éjszakát!
-De így hogyan jutunk el Szkopjéba?
-Nem tudom. Szerezzetek valahonnan benzint! Tamás, te kiállsz egy kannával stoppolni, Ivan, te meg 20 Eurot, vagy kétezer Dinárt lobogtatva átmész azon a kis fahídon, begyalogolhatsz a faluba és koldulsz egy kis 95-ös benzint. Fog ez menni?
-Nem
-Nem
-Nahát! Tamás, mi nem megy? A kanna himbálása? Ivan, csak-csak találsz egy szerbül, vagy angolul beszélő fickót, aki ki tudna segíteni!? Egyetlen liter benzin is elég lenne, azzal eljutnánk a gerincre, onnan már lefele gurulnánk. Akár be is tudnánk tolni a kocsit a macedón határig. Na?
-Nem megy. Ha meglátják a pólómat, akkor megölnek.
-Az előbb azt mondtad, hogy szerb Rambóként száz albánt is legyűrsz.
-Csakhogy ők száznál jóval többen vannak. Az aksival mennyit bírnál még menni?
-Az aksival a hibrid hajtásnak köszönhetően kb két kilométert tudnánk megtenni, Ezt az emelkedőt viszont nem bírja kinyomni. Nem erre tervezték. Szerintem az aksi inkább arra fog kelleni, hogy fűtsünk, mert éjszaka cefetül hideg lesz. Mondjuk ti ketten összebújhattok. Nekem meg itt van hálózsákom.
-Én bevállalom Ivant!
-Én viszont nem akarok Tamással összebújni! Inkább megfagyok.
-Szálloda van a közelben?
-Tamás! Ez itt a Presevó völgy. Mondhatni ez Európa végbélnyílása. Itt nincs szálloda, sőt, itt nincs semmi. Itt még a török kamionsofőrök is padlógázzal hajtanak keresztül, amennyiben pont errefele eszi őket a fene. De ha illedelmesen beszélsz a bennszülöttekkel, akkor esetleg valamelyik kecskepásztor éjszakára befogad a szerény hajlékába.
-Monti, szerintem az lenne a legjobb, ha te mennél benzint szerezni.
-Nem jó, nem beszélek szerbül.
-A szerb nyelvnek itt amúgy sem vennéd hasznát. Albánul meg egyikünk sem beszél.
-Én most inkább aludni szeretnék.
-Nem fogunk hagyni aludni. De a kispárnámat kölcsönbe megkaphatod.
-Köszi, de nem kérek a fétisedből. Hozzá sem akarok nyúlni!
-…
-…
-Nos, Tamás, Ivan, mire jutottatok?
-Semmire.
-Hát jó, akkor elmegyek benzint szerezni. Legyetek jók!
-Öööö, én veled jövök
-Én is.
-Valakinek vigyáznia kell a kocsira. Tamás, te rutinosan ki tudnál emelkedni az ötödik dimenzióba és onnan őrködhetnél.
-És ha jön valaki?
-Akkor felveszed vele a harcot, megvéded a kocsit, akár életed árán is.
-Az nem lesz jó. Inkább veled jövök.
-Ivan?
-Jövök én is veled, hátha kell valamit segíteni. A pólómat azért leveszem, de csak azért, hogy téged ne sodorjalak bajba.
-Van más pólód?
-Ezen kívül csak két vasalt fehér inget hoztam magammal. Az meg kell a következő két napra a workshopra..
-Akkor adok neked egy másik pólót, így félmeztelenül nem lenne túl szerencsés muszlim nők előtt parádézni.
-Köszi.

Vigyorogva figyelem Tamás egyre szomorúbb pillantását, ahogy Ivan izmos felsőtestét jótékonyan elfedi a tőlem kapott póló.
-Monti, ez meg milyen kicseszett póló, amit rám adtál?
-Nagy-Magyarországos, magyar címeres, rovásírásos. De ne aggódj! Ez az albán jóemberek nemzeti érzelmeit a legcsekélyebb mértékben sem fogja sérteni. Várj, készítek veled egy szelfit! Így ni! És akkor most hátragyalogolunk a csomagtartóig, ugyanis most jutott eszembe, hogy van ott még két liternyi tartalék benzinem. Pont elég is lesz a macedón határig.

Azoknak szólok, akiket érdekelnek a történeteim: egy hete elindítottam egy levelezőlistát, további történetekkel, amelyek itt, az erepen nem fognak megjelenni (ellepnék a médiát, amit nem szeretnék).

Tehát aki még nem tagja a levelező listának, az küldjön PM-et!