[KARD] A román NE-ről és a kongresszusi szavazásról

Day 2,682, 22:51 Published in Hungary Hungary by KARD alapitvany

Sziasztok!

Gondolom, sokakat nem lep meg, de a történeti hűség miatt le is kell írjam: a KARD kongresszusi képviselői a román NE ellen szavaztak. A számok szerint (a szavazás állása a cikk megírásának pillanatában 22-8 az igen javára) nagyjából mi vagyunk ezzel egyedül így.

Azért döntöttünk így, mert a románok megtámadása akkor, amikor az összes fontos szövetségesünk közös (és abból is egyedül a szerb számít) és akik ezzel ebben a konfliktusban biztosan de talán tartósan elvesznek, amikor az összes szomszéd ország vagy soha nem volt a szövetségesünk, vagy kifejezetten ellenünk van, vagy most tesszük ellenséggé, gyakorlatilag 1-2 héten belüli eltöröltetést jelenti, ha pedig ebbe a politikába be is ragadunk, csatlakozhatunk a chileiekhez és újdonsült makedón barátainkhoz a tartósan eltöröltek klubjában. Just for fun. Mindehhez csak hab a tortán, hogy a szervezett felkészülésnek sem diplomáciai sem hadügyi értelemben nem látjuk a jeleit.

És akkor most néhány más pártról. A Hamasztól és a Makkásztól, bár az "ész nélkül fejjel a falnak" mentalitást nem vártuk, de nem teljesen érthetetlen és nem is előzmény nélküli, ha a román NE mellé állnak. Az MHP ebben a dologban nem nyilvánított véleményt, de a számok szerint mintha nem lennének a dolog ellen ők sem, pedig korábban nem így álltak. A "Civilek" eljárása viszont teljesen érthetetlen: egy hete még impícset adtak volna az elnökre, most pedig ők adják be az NE-javaslatot, hogy aztán egy prominensük még büszkélkedjen is az IGEN szavazatával. Szóval: a csalódott civileket szeretettel várja a KARD párt, mi még "civilebbek" is vagyunk, hisz nincs pártszázadunk sem 🙂

Szóval ne legyen igazam, de ez az NE-döntés ritka nagy baromság. Játéktechnikusként viszont elismerően csettintenem kell a megszervezését és a beadás időzítését illetően. Csak fele ennyi munka jutott volna annak a megszervezésére is, mi lesz az NE megszavazás után, nem lennék ennyire csalódott.

Nalaja
A KARD alelnöke vagy mi