[ICS] Véleményem a jelenlegi helyzetről

Day 2,882, 05:38 Published in Hungary Slovakia by Istencsaszar

Üdvözlöm a kedves olvasókat!

Ma úgy döntöttem, hogy közel 90 nap "hallgatás" után újra billentyűzetet ragadok és megírom a véleményem a kialakult helyzetről. Ebben a döntésemben több dolog is motivált, kezdve azzal, hogy a napokban megjelent egy szellemes és egy kevésbé szellemes átirata a korábbi cikkeimnek. A második ok, hogy újabban több ember hobbija lett, hogy az én véleményemet és gondolataimat vélik tudni és ezt tényként beállítva közlik is a nyilvánosság előtt. A harmadik ok pedig az volt, hogy az elmúlt napokban drasztikusan megváltozott Magyarország geopolitikai helyzete és ez nyilván ebből kifolyólag korrekcióra szorul az eddig követett külpolitika is.

Először pár szóban a belpolitikai zűrzavarról: Igen, az elmúlt egy-két napban az elnök valóban inaktív volt és nem tudta megszolgálni azt a bizalmat, amit a választópolgárok megelőlegeztek neki október 5-én. Ezt az sem befolyásolja, hogy a kormány néhány tagja időt és munkát nem sajnálva megpróbálta helyettesíteni. Mivel szerencsétlenségünkre pont ebben a helyzetben ütött be egy válsághelyzet a külső támadások miatt, nyilvánvalóan szükség lett volna az elnök jelenlétére és aktív irányítására már csak a szimbolikus jelentősége miatt is. Így természetesen kétség sem férhet hozzá, hogy az impícs jogos. Mivel az állás egyértelmű, ezúton is sok sikert és kitartást kívánok imbuszkulcsnak, aki igen nehéz külső körülmények közepette kényszerül majd átvenni a stafétabotot.

Mondjuk nekem személy szerint furcsa, hogy az MHP-nak kell leváltania a saját elnökjelöltjét és nem a kvázi ellenzéki erő, a HMSZ, akinek a jelöltje második helyezett lett, nyújtja be a bizalmatlansági indítványt. De ez csak zárójeles megjegyzés.

De mik is ezek a nehéz külső körülmények?

A görög-horvát duó által megszervezett, velünk ellenséges erők kihasználva, hogy a német és az ukrán régióinkban is ebben a hónapban lett volna esedékes a hűtés, felszabadították az említett régiókat. Ebben segítségükre volt, főleg a német területek esetében, a magasra felkúszott determination bónusz. Ez a kajabónuszainkat adó régiók, például Hesse vagy Bavaria esetében megközelítették az 1.5-öt. Ez azt jelentette, hogy nekünk másfélszer annyit kellett (volna) sebezni, mint nekik, hogy tartani tudjuk a csatát. Mivel a rendkívül szervezett és egymás között pontosan kiosztott ütéseken kívül még tekintélyes mennyiségű CO-t is bevetettek, kvázi lehetetlenné tették a régió megvédését. Illetve lehetséges lett volna, de csak irdatlan mennyiségű CO pénz elköltésével.

Nyilván önmagában az, hogy felszabadítják a területeket, nem jelentett volna semmit, mert hosszú hónapok óta szerződések rendszere biztosítja azt, hogy ilyen esetekben mind a német, mind az osztrák területeket vissza tudjuk foglalni viszonylag könnyen és gyorsan. Ezt tudták ellenségeink is, így most megtoldották az RW hullámot egy görög AS-el is, amely közvetlenül Bavariát érte.

A landolásuk után így néz ki most ez a zóna:



Ahogy az látható, a hellének egyszerűen elzártak minket a német területek visszafoglalásának lehetőségétől. Az még kérdéses, hogy a horvátoknak mi a biznisz ebben, illetve hogy mit fognak lépni a görögök mindezek után. Egyelőre beadtak egy német NE-t, aminek semmi értelme nem volt hadászati szempontból, mivel az AS-el már megnyitották a háborút, ami nyitva is marad és nem hiszem, hogy a +10%-ra lenne szükségük a germánok ellen, mert ahogy az több, tegnapi shoutból is kiderült, a német diktátor is benne van a dologban. Ez utóbbit nem is nagyon lehetett vitatni, miután az AS csata alatt egész végig a dán csatájukon volt a CoD-juk és kínosan ügyeltek arra, hogy még véletlenül se üssenek a görögök ellen semmilyen módon.

Az valószínűsíthető, hogy minket nem fognak megtámadni, mert akkor kiütnék a közös MPP-ket és megszűnne az a fajta "védelem", ami alatt most érzik magukat. Ha valaki NE-t adna be ránk, az maximum a horvátok és/vagy az ukránok lehetnének. Persze az sem kizárt, hogy valamelyik betolakodó a lengyelek ellen is fellép majd, hiszen nekik is vannak érdekeltségeik a német régióban.

És itt jön a képbe az az új geopolitikai helyzet, amiről a bevezetőben szóltam. A görögök már hosszú ideje igyekeznek olyan "szövetségi rendszert" ( a fogalom nem takarja a valóságot, mert nyilván nem jön létre hivatalosan szövetségi rendszer, de ha létrejönne se lenne túl jelentős szerepe, sokkal inkább az országok közötti szoros kommunikáció a helyes megfogalmazás) és MPP-szettet felépíteni, ami egyértelműen a régi EDEN-re emlékeztet.

Ha rápillantunk a görög MPP-k listájára, érdekes dologra bukkanhatunk:



Ahogy láthatjuk, Thaiföldet kivéve csupa olyan ország szerepel a listán, aki régen valamilyen módon (vagy tagként, vagy támogatóként) feltűnt az EDEEN nevű formációban.

Ez pedig átformálhatja a teljes nemzetközi politika sodorvonalát. Az egyértelmű, hogy az Asteria megszűnt működni, mint ahogy korábban minden más szövetségi rendszer is jobblétre szenderült, így ezek az új viszonyok alakíthatják a főbb eseményeket.

Magyarország szempontjából ez annyiban jelent változást, hogy mindezidáig az Asteria MPP-szett és a kvázi proAsteria státusz, kiegészítve néhány, az ellenoldalon található országgal való jó viszonnyal, biztosította az ország jólétét, bónuszainak biztonságát és területi integritását.

Az utóbbi idők fejleményei (román puccskísérlet, mostani görög akció) azonban egyértelműen arra utalnak, hogy e koncepció felett eljárt az idő és új, a biztonságunkat és a sikereinket jobban garantálni tudó doktrína után kell nézni.

Véleményem szerint mindenképpen meg kell tartani az MPP-t és törekedni kell a jó kapcsolatokra azokkal az Asteria országokkal, akikkel a görögöknek és a mellettük álló exEDEN erőknek nincsen szoros viszonya. Gondolok itt természetesen a szerbekre elsősorban, de említhetjük a szlovéneket is, akik továbbra is stratégiai partnereink a horvátok sakkban tartásában, illetve a közép-európai status quo fenntartásában. Bár néhány vezetőjük álomvilágban él, majd előbb-utóbb ráeszmélnek, hogy mi a valóság, ugyanis a görögök vezette koalíció őket is ugyanúgy ki nem állhatja, mint minket, és előbb utóbb nekik is keresztbe fognak tenni. Ez részben megtörtént, amikor a horvátok a hagyományosan szlovén érdekszférának tekinthető Svájcot foglalták el és alkudtak ki egy, a szlovéneknek hátrányos megállapodást.

Nyilvánvalóan szükségünk van a lengyelekre is, akik szintén stratégiai partnereink és szintén nem a horvát-görög tengely kedvencei. Valamint meg kell környékeznünk azokat az országokat is a proAsteria csoportból, akikkel hagyományosan jó viszonyt ápolunk/ápoltunk, mint például Peru, Kanada és Brazília.

Természetesen fenn kell tartani a macedón kapcsolatot is, hiszen ők a görögök ellen mindig kaphatóak egy kis harcra és az utóbbi időben rendkívül segítőkésznek bizonyultak a bajban. A következő ország, ami adja magát, Bulgária. Ők is egyértelmű, hogy a görög tábor ellen foglalnak állást, annál is inkább, mert sem a horvátokkal, sem a törökökkel, sőt a románokkal sem túl rózsás a viszonyuk.

Nagyon érdekes kérdés Chile és Argentína helyzete. Az ember azt gondolná, hogy egyértelmű, hogy Chile a macedón-bolgár párossal tartana mindenképpen, Argentína pedig az exEDEN tömb felé húz, de korántsem ilyen világos a dolog. Chile ugyanis nagyon jó kapcsolatokat épített ki mind a törökökkel, mind pedig a horvátokkal, valamint a görög terroristák is rengeteg csatát hoztak le nekik az Asteria idejében hatalmas tankolásaikkal. Pedig az alsóbb dives szervezettségük és ütőerejük miatt Chilére mindenképpen szükségünk lenne véleményem szerint.

Argentína szimpátia alapján kétségtelen, hogy az EDEN tömbhöz húz, de a reálpolitika áthúzhatja ezt. Ha ugyanis úgy alakulna, hogy Dél-Amerikában többségbe kerülnének a görög-ellenes (az egyszerűség kedvéért hívjuk így) országok, akkor az argentinok nagyon rossz geopolitikai helyzetbe kerülnének és kb. annyira sakkban lennének tartva, mint Chile volt az utóbbi években. Ezt nyilván nem szeretnék. Éppen ezért előfordulhat, hogy Chile és Argentína közös platformra helyezkedik és/vagy az országok nem arra az oldalra állnak, ahova a szimpátia és a múlt alapján gondolnánk őket.

Nagyon érdekes még a spanyolok helyzete az esetlegesen létrejövő új világrendben, mert ők hagyományosan ugye EDEN-ellenesek lennének és számos exEDEN ország támadta/támadja őket jelenleg is, továbbá emlékszünk még a régi Spoland elnevezésre is, de nem egyértelmű a helyzet. A horvátok ugyanis itt is jó munkát végeztek és szoros kapcsolatokat alakítottak ki az ibériaiakkal, rájátszva a lengyelekkel kapcsolatos csalódottságra.

Lehetne még sorolni az egyes országok körüli érdekességeket, de a lényeg az, hogy a különböző államok vezetőinek, így a mindenkori magyar kormánynak is észre kell vennie, hogy az eddigi doktrína érvényessége lejárt és új megközelítésre van szükség. Az is egyértelmű, hogy egy ilyen átalakuláshoz rengeteg munka és rengeteg háttértárgyalás szükségeltetik, mert vannak ellentétek a potenciálisan azonos tömbbe tartozó országok között, de ezek kezelhetőek véleményem szerint.

Természetesen ez átmenetileg a biztonságunk csökkenésével járhat együtt, de hosszabb távon kifizetődőbb lehet. Sajnos ez az, ami miatt sok külföldi állam vezetője is késlekedni szokott ilyen esetekben. Egyszerűen konformisták és megfelel nekik a régi Asteria keretek közötti gondolkodás. Ez minden szövetségi felállás-változásnál megfigyelhető volt azoknál az országoknál, akik esetleg átmenetileg bukhatnak a paradigmaváltással.

Végezetül annyit leírnék még, mivel erre vonatkozóan is sokan kitalálni vélték a gondolataimat, hogy én a magam részéről megfelelő előkészítés után támogatnék egy görög NE-t, amennyiben tárgyalásos úton, szép szóval nem lehet távozásra bírni őket. A halogatás csak ugyanazt fogja eredményezni, ami Franciaországban is történt. Folyamatosan érkeztek az újabb és újabb betolakodók és mára teljesen elveszett a régió a potenciális szövetségeseink számára és onnan kiindulva további gondokat okozhatnak az oda érkezők.

Maradok tisztelettel:
ICS