[ICS] Ötlet a(z ukrán) bónuszok visszaszerzésére

Day 2,528, 10:40 Published in Hungary Slovakia by Istencsaszar

Üdvözlöm a kedves olvasókat!

Végső Update: az ötletem után a kormány beadta az AS javaslatot, ami heves vitákat váltott ki több fórumon is és számomra olyan kép rajzolódik ki, hogy az aktívabb emberek többsége nem tudja támogatni az AS-t, márpedig akkor sok értelme nincs, ha félgőzzel harcolnánk érte vagy a megtartásáért, mert akkor csak úgy járunk, mint a szingapúri AS esetében. Úgyhogy én a magam részéről mindenképpen azt javaslom, hogy vessük el és szavazzuk le. Egy AS igaz, hogy nem egy hímes tojás és taktikailag szerintem nagyon jól jönne, nem is beszélve a diplomáciai vetületéről a dolognak, de ahhoz azért elég drága, hogy csak úgy dobáljuk, hogy nincs mögötte támogatottság.

Eredeti cikk:
Miután a tegnapi napon, a kongresszusi ülésen úgy tűnt számomra, hogy szinte mindenki egyetért azzal, hogy a SerHun-t meg kell tartani és nem szabad megrizikózni az elszakítását az átállással, majd később a múltkori, átállást belebegtető MK-ról is kiderült, hogy mindössze egy manipulatív kísérlet volt a lakosság reakciójának kiderítésére, úgy gondolom, hogy ez a téma nem igényel több érvet vagy levezetést.

Ha az általános külpolitikai irányvonal meg lett határozva, akkor el lehet kezdeni a konkrét stratégiával és tervezéssel foglalkozni. Konkrétan arra gondolok, hogy el lehet gondolkozni azon, hogy az adott helyzetben miként lehetne a legsikeresebbnek lenni, azaz hogyan tudjuk a legtöbb bónuszt begyűjteni.

Jelenleg van egy búzánk Ukrajnából, illetve egy szarvasunk Ausztriából, tehát a kajabónusz tekintetében relatíve jól állunk az eredeti területen megtalálható kettővel (gyümölcs és marha) kiegészülve. A mai napon elindult egy olasz hadjárat is, ami minden bizonnyal a szerződéses állapot visszaállítását célozza, tudniillik az olaszokkal múlt hónap eleje óta egy bérleti megállapodásunk van érvényben, amely három hónapra szól és garantálja nekünk Marche régió és a hozzá vezető út birtoklását. Ez, amennyiben sikerül helyreállítani, ad nekünk egy további bónuszt (olaj).

A kérdésbe maximum a szlovének zavarhatnak be, akik szintén olasz hadjáratot vezetnek és nem mellesleg nekik is kellhet az út és/vagy az olaj. Én azonban úgy gondolom, hogy Szlovénia az elmúlt egy-két hét eseményeit nem számítva mindig is jó szövetségesünk volt és ha normális hangnemben szóltunk hozzájuk, akkor mindig meg tudtunk állapodni. Szerintem most is van olyan megoldás, ami járható lenne. Nekünk igazából csak az olaj és az út kell, a többi, számukra bónuszt adó területet akár át is engedhetjük nekik, abból kárunk nem származik.

Persze, ha meg akarjuk szegni a szerződést az olaszokkal és hódításra megyünk, akkor hozzá lehet még csapni egy halat is Liguriából a bónusz-szettünkhöz.

Update: Az olasz hadjárat nem a szerződéses állapot helyreállítására törekszik, hanem számunkra jóval kedvezőtlenebb opcióban egyeztünk meg a szlovénekkel, mert ugyan darabra ugyanannyi régiót hódítunk meg, de ők kettő fegyverbónuszt kapnak, míg mi egy kaját.

A másik érdekes lehetőség keleten nyílott meg, azáltal, hogy a bolgárok, több Aurora országgal közösen hadjáratba kezdtek a görögök ellen. Ahogyan az megjósolható volt, a küldetés ideje alatt, amikor a szövetségi koordináció még inkább visszaesik, a görögök (Asteria segítséggel) simán legyőzték a jóval gyengébb ellenfeleket. Segített nekik az a tény is, hogy több alkalommal "epic" lett a csatájuk, ami ezekben a napokban vonzza a küldetésben előrehaladni vágyókat.

Szóval a bolgárok bicskája beletört a görög támadásba, ami mellé még kaptak egy szerb NE-t is. A kettő együtt oda vezetett, hogy az eredeti területeik gyorsan fogyni kezdtek. Ekkor a kormányuk úgy döntött, hogy felszabadítja Tauridát, elvágva a két keleti ukrán régiójukat a támadóktól, akik közül az egyik előbb, vagy utóbb határos lesz a régióval, a Varna-Taurida vonalon.

Na most, ez nyitja meg nekünk az esélyt, hogy egyrészt kicsesszünk a görögökkel, másrészt visszatérjünk a salétrom (és majd a hal) régiónkba. Igaz, hogy egyelőre csak 10-10 %-ot adna, mivel összeköttetés hiányában nem tudjuk kiaknázni a maximális 20%-ot, de szépen fokozatosan kell haladni. Az utat majd valahogy lemeccseljük később a románokkal.

De ugye, mivel út nincs, ezért NE-t sem tudunk adni Ukrajnára. Viszont AS-t tudunk. Igaz, hogy ez veszélyes, hiszen ellenségeink nyilván kihasználják majd, hogy AS-ünk van és keményen ütni fognak ukrán oldalon, másrészt pedig ismét kifogyna az alap, amit utána sürgősen fel kéne tölteni. Viszont, véleményem szerint a megnövekedett aktivitás a küldetés alatt és az esetleges epic csata/csaták hozna néhány száz goldot az államkasszába, amiből adott esetben fel lehetne akár államilag is tölteni újra az alapot.

Kérem a gazdasági szakembereket, hogy ne támadjanak le, ha nem helyes a számításom, mert bevallom őszintén, nem számoltam ki fillérre pontosan, mennyi energia/pénz kell az AS-hez és mennyi jöhet be pluszba, de első ránézésre úgy gondolom, hogy a bónusz-növekménnyel és ezáltal a termelésben való előrelépéssel az államnak, illetve a közösségnek megérheti az AS is.

Ezzel miért cseszünk ki a görögökkel? Azért, mert nem tudják tovább üldözni a bolgárokat. Igaz ugyan, hogy a szerbek sem, de megfelelő kommunikációval ez elrendezhető. Főleg, ha ezzel párhuzamosan még meg is próbáljuk kitenni a bolgárokat Ukrajnából. Ezt megpróbálhatjuk akár közvetlen NE útján, kicsit később, ha az olasz helyzet elrendeződött, vagy megpróbálhatjuk RW és ukrán NE kombinációjával. Ez utóbbi biztosabbnak és olcsóbbnak tűnik. Ne feledjük, hogy a bolgárral is van elszámolni valónk bőven, hiszen ugyan mindenki a románokra emlékszik a bónusztalanításunk idejéről, mint elkövető, de azért tevékeny részt vállaltak mindkét alkalommal a bolgárok is. Arról nem is beszélve, hogy a legutóbbi alkalommal ők voltak az értelmi szerzői az eseménynek és az ellenünk irányuló román-bolgár NAP-nak.

Technikailag Taurida megtámadása/elfoglalása nem ütközne komolyabb gondba, hiszen ugyan van NE-nk, de az AS és az NE futhat egymás mellett, legalábbis a legutóbbi álláspont szerint. Azért fogalmazok így, mert ezekben a viszonylag ritkábban előforduló esetekben többször módosítottak már a szabályzaton és emiatt néha egymással szöges ellentétben álló precedenseket tapasztalhattunk. A török támadástól sem kellene félni egy ideig biztosan, hiszen éppen kínai NE-t adtak, ahol újabban, köszönhetően a küldetésnek, sorra szabadulnak fel a régiók az epic csaták során. Ráadásul nem hivatalos célja a támadó országoknak, hogy a sárgáknak ne legyen kongresszusa, így egy ideig nem hiszem, hogy kockázatosabb akciókba mennének bele.

Update2: amit nem is számítottam bele a dologba, hogy azáltal, hogy több, nagyobb népességű országgal ejtettük az MPP-nket, jelentősen lecsökkent az AS-hez szükséges energiamennyiség, így a következőre már több mint 58%-ról indulunk.

Attól sem kell tartani, hogy a románok lecsapnak a régióra hamarabb, mert nekik meg lett NE-jük van, ami még jópár napig élni is fog. Aki még bezavarhatott volna, az Oroszország, de ő épp a minap szerzett egy salétrom régiót Irántól, tehát nincs nagyon oka beállni a görögök, szerbek és a bolgárok közé, magára vonva legalább az egyik NE-t. Aki esetleg a görögöktől tart, NE-t ők sem tudnak ránk adni, mert relatíve sok közös MPP-nk van, ami a támadó dolgát eléggé megnehezítené és diplomáciai pozícióját is rontaná.

Az lehet még, hogy a bolgárok egyből visszaNE-zik Ukrajnát, de annak 1. nincs értelme, 2. ha mégis megelőznek, egyszerűen leszavazzuk az AS-t (ahol egyébként az NE-től eltérően egyszerű többség kell a kongában).

Végezetül: tudom, hogy kockázatos ez a megoldás, ugyanakkor szerintem kellően grandiózus és merész. Meg a küldetés alatt úgyis szükségünk van olyan csatákra, ami egyben TP és epic. Ja és nem mellesleg kihívásokra vártak sokan. Szerintem ez egy jó kihívás, ami jó tervezés és siker esetén minimum egy, de potenciálisan kettő bónusz üti a markunkat és keresztbe tehetünk a görögöknek és a bolgároknak egyaránt. Mindkét nép tett ellenünk gazdagon az utóbbi időkben.

Mindenesetre sok idő nincs eldönteni, mert holnap estére vagy a görög, vagy a szerb biztosan határos lesz Tauridával és akkor biztos, hogy adják az ukrán NE-t.

Persze utóiratként had jegyezzem meg, hogy abban az esetben, ha a kormány tárgyal a románokkal az ukrán régiók visszavételéről, akkor tárgytalan az egész, hiszen ha belátható időn belül másképp is lehetséges, akkor fölösleges a kockázatosabb utat választani. Viszont, ha nincs tárgyalás, vagy nem lehetséges a megegyezés, akkor ott van ez az út. Egyébként ez részben fricska is a románoknak, hiszen megpróbálhatnánk olyan helyre menni, ami talán kicsit nyugodtabb, de ezzel jelezhetünk is nekik, hogy nem mondtunk ám le Ukrajnáról és ne számítsanak rá, hogy csak ülünk nyugodtan csak mert egyszer kitankolták CH-t. Másrészt pedig nem is nagyon van olyan terület most a Földön, ahol nagyon békésen és nyugodtan lehetne salétromot és halat birtokolni egyszerre.

Update3: úgy látom, az elnök beadta az AS-t Ukrajnára. Két dologra kell figyelni ezek után:
1. Le legyen kommunikálva rendesen a szerbek és a nemzetközi közvélemény felé.
2. Az ukránok és/vagy a románok RW-t indítottak a velünk határos Polísiában. Ha a régió felszabadul, akkor kiszámíthatatlan dolgok történhetnek, mert elvileg szomszédos országra nem lehet AS-t adni és elképzelhető, hogy leesik az AS-ünk és rögtön elbukjuk a bedobott pénzt. Ezért mindenképpen szavazatot kell tartani, hogy amennyiben a románok ki akarnak szúrni velünk és felszabadítják a területet, akkor se dobjuk ki a pénzt. Ha nem úgy áll, vagy tudunk hamarabb támadni, minthogy felszabadulna, akkor el lehet fogadni, egyéb esetben le lehet szavazni.


Maradok tisztelettel:
ICS