[ICS] Harci útmutatás a következő napokra
Istencsaszar
Üdvözlöm a kedves olvasókat!
Meg is érkezett hazánk ellen a várt, háromfrontos EDEN támadás. A románok Máramarost, a horvátok STD-t, a bolgárok pedig Podóliát ütötték be. Emellett kaptunk három RW-t is Zágrábban, Kőrösvidéken és Dniproban.
Az egyetlen esélyünk a túlélésre, ha valahogy egyesével levágjuk a frontokat, mielőtt túl késő lenne. Egyenlőre a legjobb esély a bolgár háború lezárása van. Ehhez "mindössze" nyerni kéne Podóliában a 10 % bónusszal küzdő Bulgária ellen, valamint minél több embert kiutaztatva visszajuttatni az ukránoknak Bassarabia régiót. Ennek érdekében azonban sajnos fel kell áldozni gyakorlatilag minden mást. Így kérek mindenkit, hogy Máramarosba, STD-be és az RW-kbe ne üssön! Nagyobb veszteség nem fog minket érni, csak elveszítjük a szarvasunkat, azaz lecsökken a kajagyártási bónusz 20%-al, de azt hiszem ez elhanyagolható veszteség az ország eltörléséhez képest. Ha esetleg nem jönne össze a bolgár háború lezárása, tovább kell próbálkoznunk. Két dobásunk van még a jövőben. Egy Bukovinában, egy pedig Kárpátalján. Azért írom ezt le előre, mert elképzelhető, hogy Kárpátalja RW-t kell indítani, ahol piros lesz a parancs. Kérek mindenkit, hogy ne csináljon ebből most elvi kérdést vagy direkt zöldet ütünk, mert ősi magyar föld címszóval lázadást, mert az országunk megmaradása függ tőle. Ha már csak annyit érünk el, hogy a három helyett kettő ország szállja meg az eredeti területeinket, már megérte a dolog, mert jóval könnyebb lesz ez esetben az RW-ket megcsinálni, mintha szét lennénk szabdalva többfelé. A Bassarabiai RW-nél segítségünkre lehet az, hogy a törökök onnan remélik megszerezni a halbónuszt, így elég keményen ütöttek több körben is a felkelő oldalon.
Amennyiben sikeresen lezártuk az egyik háborút, meg kell próbálnunk a következőt. Ez logikusan a horvát lesz, mivel ellenük van jelenleg NE bónuszunk. Az már egy másik kérdés, hogy hogy tudjuk lezárni a horvát háborút, de már az is eredmény, ha egyszer megállítjuk őket és vissza tudjuk foglalni az esetlegesen elvesztett eredeti területeket. A harmadik front tartásához mindenképpen szükségünk lesz majd egy külső segítségre. Ez vagy Szerbia, vagy Lengyelország lehet. Szerbia most éledezik a kiütésből, viszonylag gyorsan, míg Lengyelországot újfent kiverték Olaszország közeléből, így most akár meg is indulhatnának Ukrajnán keresztül a románok ellen.
Érezhető egyfajta feléledés a ONE-on belül, mintha kicsit aktivizálódna a vezetőség, illetve a tagállamok hadseregei, lakossága. Talán Szerbia eltörlése és a mi vészes helyzetünk ráébresztette őket, hogy csak együtt lehetünk sikeresek, külön-külön elvesztünk.
Sötét és kemény napok jönnek, amikor mindenkinek oda kell tennie magát! Először is a legfontosabb, hogy nyerjük Podóliát, illetve üssük pirosba Bassarabia RW-t. Ha nem sikerül, akkor pedig Bukovinában és/vagy Kárpátalján kell RW-t indítani és pirosba ütni.
Végezetül mondhatják az emberek azt, hogy azért kerültünk ebbe a helyzetbe, mert beadtuk a horvát NE-t, amiben végülis igazuk is van, csakhogy, ha nem tettük volna, akkor cserben hagytuk volna a legjobb szövetségesünknek számító Szerbiát. Más kérdés, hogy sajnos megmenteni így sem tudtuk őket. Viszont a szerbek után ígyis-úgyis mi következtünk volna, tehát szerintem jobb volt ez így, hogy tettünk egy próbát a megelőző csapásra, ami végül nem sikerült, ez van. A szerbek értékelték azt, amit tettünk értük. Láthatjuk is ezt, hiszen rengeteg szerb költözött hozzánk, hogy segítsenek az RW-k megvédésében. Ezenkívül ütnek MPP-n át és Bassarabiába is jelentős mennyiségű embert vittek ki.
Maradok tisztelettel:
ICS
Comments
1
bakter te 80
ez van
trololo
no para
"Egyenlőre a legjobb esély a bolgár háború lezárása van."
Ez annyira tipikus hiba, hogy mindig ugrik rá valaki. Most én.
tl, dr
VOTE!
Most lehet vírtuskodni hogy ki a kemény a gáton-max🙂🙂 meg összefogni,haza jönni és akkor a szövikkel együtt hozzuk törlés nélkül!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Amilyen hangosan gyaláztátok Cimbalárt és a "hülye kongákat" most olyan halkan suttogjátok: igen elkúrtuk, mi okosok, a krém krémje, psszt!
NE elcseszve, Toszkána elcseszve, Korzika elbukva, RW indítások nem segítve. Ki a felelős? Hát gondolom a kétkattosok, sohsem zseniális "stratégáink".
Mocskos csaló szőröstalpú szemétládák. Ekkora változások nem történnek napról-napra ütőerőben, aktivitásban stb.... Tuti belenyúlnak. Lassan mindenki itthagyja ezt a kócerájt, azt érik el vele.
Horvát- Lengyel háttéralku? Ide a rozsdás bökőt, hogy van valami.
Ha nem hangzik túl nagyképűen, Besszarábia nekem is köszönhetően kezd jól állni. Írtam egy cikket és lehozattam egy 3000 előfizetővel rendelkező szerbbel:
http://www.erepublik.com/en/article/pismo-esrbiji-od-ma-arskog-kongresmena-1856096/1/20
Muhaha, nekem az jut eszembe, hogy megy a nő és sikoltozik, mert 100 méterről jön egy szatír, aki orális szexre akarja kényszerítni. Az nem zavarja, hogy két másik szatír gyömi őt elölről hátulról. Megint sikerül kiválasztani a legkevésbé fontos frontot. Az meg külön bónusz, hogy eszetekbe sem jutott, hogy a horvátok eredeti területet fognak beütni, ezért nem figyeltetek szlavóniára.
Karlista: ki beszélt elkúrt NE-ről? Most be KELLETT adni az NE-t, mert volt esély, hogy ezzel megmentjük a szerbeket. Nem sikerült, de végülis mindegy, mert utánuk úgyis mi jöttünk volna. Cimbalarék idejében véletlenül sem kellett volna horvát NE-t adni.
Borembukkk: Szlavóniának mi köze van hozzá, hogy eredetit ütöttek? NWC-ből is tudtak volna eredetit ütni, szóval lényegtelen, hogy nyerték-e Szlavot. És van egy különbség a két szatír és a harmadik között. Az első kettőt max ideig-óráig tudod megállítani, hogy aztán előről kezdje, míg a harmadikat fejbe tudod lőni még idejében.
ICS, szlavóniát szerezték vissza először, utána jött NWC.
valahogy ereztem jol fogok a szorakozni a reszben elitbol allo HM-eken 🙂
Borembukkk: nem jól tudod, előbb volt nwc. Szlavo után egyből jött zágráb.