Join the new world

Örömmel láttam, hogy az újabb ismeretterjesztő cikkre már valamivel nagyobb volt az érdeklődés, mint az előzőre, talán majd jövő vasárnap is kirukkolok valamivel, csak addig még ki kell találnom, mi is legyen a téma. De persze nem kell aggódni, a novellasorozat folytatása már meg is érkezett, hatalmas sztárvendéggel! Jó szórakozást!

---

Avatárok készítését vállalom, kezdőknek is (nem fakeknek!) elérhető 250cc / 1 gold vagy régebbi játékosoknak sem gondot okozó 1000cc / 4 gold áron. Újságbannerek, újságdesignok készítése mindenkinek egységesen 1250cc / 5 gold áron! Kedvcsinálónak néhány régebbi munkám, a teljesség igénye nélkül:

Sok lenne mindet belinkelni, de kérdezzétek azokat, akik az én avatárjaimat hordják, mennyire vannak vele megelégedve, és sokallták e az árat? Érdeklődni kommentben, vagy PM-ben!

---

Zuhantunk.

Már azt hittem végünk, és a motor sem akart magához térni. De Hercegno a sokadik sikertelen indítás után egyszerűen átbillentett egy kapcsolót, és ugyan motorunk ettől sem kelt életre, a rotor mégis pörögni kezdett. Ettől aztán jelentősen lelassult az esésünk.

-- Nyugi fiúk! Autorotáció... Olyan puhán fogunk földet érni, mint egy kismacska! -- Közölte Hercegno, már csak az volt ezzel a problémám, hogy sehol nem volt föld a láthatáron.

A helikopter most már nem zuhant, csak tempósan ereszkedett. Végül csak egy kisebb rázkódás jelezte, hogy elértük a tengerszintet, és vízbe csobbantunk. Úgy látszott megmenekültünk a szörnyű haláltól, ami a becsapódással jár... Csakhogy itt sem álltunk meg, hanem lassan, bugyborékolva süllyedni kezdtünk.

-- Oké, na ki tud úszni? -- Kérdezte Anonymus22, némi pánikkal a hangjában, majd miután összehúzta magát az ülésén, nehogy vízbe érjen a lába, megtoldotta: -- Európáig...

Nem tudtam, tudok e egyáltalán úszni. Mióta emlékeim egy részét visszakaptam, még sosem próbáltam, bár nem tűnt félelmetesnek ez a sok víz. Abban viszont biztos voltam, hogy ha tudok is, azt nem átlőtt lábbal, és sajgó tarkóval az ideális. Ráadásul ahogy a sós víz betört az utastérbe, és a lábamat nyaldosva marni kezdett egy apró karcolást, amit eddig észre sem vettem, el bírtam képzelni, mi történik, ha eléri a nagy, nyílt, lőtt sebet... A vonyításomat talán még ázsiában is hallani lehetett volna. Szerencsére Hercegno továbbra is a helyzet magaslatán volt, és az egyik ülés alól előhalászott egy patronos, önfelfújós gumicsónakot.



-- Ne pánikoljatok, fiúkák, mondtam már. Nem kell úszni, elég evezni! -- Kinyitotta az ajtót, a kioldó madzagot a kezében tartva kilökte a csónakot, majd a zsinórt visszarántva elsütötte a patront, és már is készen állt egy kb tíz személyes lélekvesztő, exklúzíve a hármónk részére. -- Persze azt nem tudom, hogy enni, vagy inni mit fogunk, ha nem eveztek elég tempósan, de az már a ti gondotok! Én most úgyis fogyózom egy kicsit.

Bebugyoláltam a lábamat valami vízhatlan cuccal, amit a roncsban találtam, majd óvatosan nekiindultam, hogy átmásszak a csónakba. Hercegno már el is foglalta a helyét, és kivetkőzve a pilóta-overallból, az erősen tűző napfényben fürdette formás testét. Semmi szüksége nem lett volna fogyókúrára, bár ha sokáig itt rostokolunk, akarata nélkül is bizonyára rész lett volna benne. Anonymus segített átszállni nekem, de amikor szeme sarkából meglátta női utitársunkat, a szája tátva maradt, én pedig félúton lógtam a levegőben, szóval ha a jó lábammal nem rúgok bele, lehet, hogy a látványtól örökre úgy marad, én pedig szépen elsüllyedek...

Persze meg tudtam érteni, Hercegnonek nem kellett a szomszédba mennie egy kis bájért, de ez is volt a szerencséje, hiszen a szomszéd itt az óceán közepén valószínűleg többezer kilométerre lett volna tőlünk, és mire odaér, már biztosan elfogy a szépség a raktárról... Na neki így is volt bőven.

-- Evezni azt nem fogok! -- Vakkantotta, és elnyújtózott a csónakban, mint egy macska, mi pedig nem ellenkeztünk, mindketten evezőt ragadtunk, és nekiveselkedtünk a hullámoknak. Legalább GPS-ünk volt, hogy tudjuk, jó irányba haladunk, de a távolságot látva azért nem éreztük annyira szerencsésnek magunkat. Mindenesetre legalább nem kellett minden evezőcsapás után azt hallgatnunk, hogy újratervezés...

Felváltva figyeltük hát hol a GPS karcos kijelzőjét, hol Hercegno hibátlan alakját, és arra gondoltunk, milyen szerencse, hogy a standard női pilóta-egyenruha aláöltözékként terepmintás bikinit is magába foglal... Vagy talán jobban jártunk volna, ha nem? Ez a dilemma könnyedén elterelte a gondolataimat minden vészről, szóval csak húztam és húztam az evezőt, minden aggodalom nélkül.

Alig két perc múlva a helikopterünk bugyborékolva végleg elsüllyedt, és csak mi maradtunk a széles víztükrön. Rikító narancssárga mentőcsónakunk szerintem még az űrből is látszott, és nem voltam róla meggyőződve, hogy jó e nekünk, ha észrevesznek, de bíztam benne, ha így is lenne, az ellenség figyelő szemei is elakadnának napozó utitársunk tökéletes vonalain, és el is felejtené tőle, miért keresett éppen minket...

Sajnos igazam is lett, meg nem is. Ugyanis néhány gondtalan evezőcsapással később fénylő pontok jelentek meg az égen, és egyre nagyobbak és nagyobbak lettek, amint láthatóan felénk száguldottak. Hamarosan kétség sem fért hozzá, hogy vadászgépek, és abból ítélve, hogy kérdés nélkül tüzet nyitottak ránk már messziről, azt is megállapítottam, hogy románok. Ha legalább a Hercegnotol kapott román scârțâit nálam lett volna... De miután kiürült, a süllyedő roncsban hagytam, így teljesen fegyvertelenül néztünk szembe az ellenséggel, várva valami csodára...

És a csoda jött!

Hétköznapi csodák nyilván nincsenek. Egy csoda attól csoda, hogy nem hétköznapi. De ez aztán a lehető legkevésvé hétköznapibb formában, és éppen időben érkezett. Már kezdtem hozzászokni a beszélő, és veszedelmes macskákhoz, a hatalmas kék sólymokhoz, vagy az ultramodern, lebegő katonai bázisokhoz, de ilyesmit még nem láttam. Ugyanis a csoda egy hatalmas hal volt, ami kiugrott a vízből, és hátrabukfencelve olyan magasra csapott, hogy elérte az alacsonyan elhúzó, csapást mérő gépeket, az egyiket félbe harapta, a másikat farkával csapta le, így egyetlen támadással harcképtelenné tette a románokat!

Hihetetlen volt a látvány, de csak egy pillanatig tartott, majd a hal újra eltűnt a víz alatt, a két roncs pedig hangos csobbanással hullott le utána. Aztán, mintha mi sem történt volna, a hullámok lassan elültek.



Annyira megdöbbentő volt, hogy egy darabig fel sem fogtam, mi történt, csak azt vettem észre, hogy az egyik süllyedő roncs pilótafülkéje kinyílik, és a sérült pilóta a vízen át vonszolni kezdte magát a csónakunk felé. Fegyverünk még mindig nem volt, bár nem is tűnt túl veszélyesnek, mindenesetre méltóképpen akartam fogadni a csónakunknál, úgyhogy óvatosan álló helyzetbe tornásztam magam, és lendítésre készen tartva az evezőt, vártam.

-- Remélem azt ide akarod nyújtani, és nem agyoncsapni vele! -- Kiáltott nekem a vízből, mikor már egészen közel ért, én pedig meglepődtem, hiszen nyoma sem volt román akcentusnak a szavaiban.

-- Mégis ki a franc vagy?! -- Kérdeztem mérgelődve, és továbbra is ütésre készen tartottam az evezőt. Ám a fickó nem zavartatta magát, és közelebb úszott.

-- Sybillak vagyok basszus! Húzz már ki! -- Erre már odanyújtottam az evezőt, és óvatosan, nehogy belerántson a vízbe, kihúztam a frissen jövő hajótöröttet.

-- Miért van női neved? Nem tűnsz nőnek... és miért voltál egy román vadászgépben? Ki, vagy mi vagy te?! -- Faggattam továbbra is, ahogy végignéztem a csuromvizes, román egyenruhát viselő, nálam is fiatalabb fickón.

-- Mondtam már, Sybillak vagyok! És ez nem női név... Magyar külügyes vagyok...

-- Annyira kül-ügyes vagy, hogy már átálltál a románokhoz?! -- Csatlakozott be Anonymus22 is, és ő is megemelte az evezőjét. -- Milyen kurafi az, aki egy női névvel beáll románnak?

-- Hé! -- Méltatlankodott, és megpróbált feltápászkodni, de nem engedtük neki. -- Románia elvileg a szövetségesünk, nem? Szemtől szemben nem harcolunk... Ha meg szabotálni kell őket, nem az e a legjobb módszer, ha beállok közéjük? Csak le akartam ütni az egyiküket a BH-ról...

-- És ha közben megölsz minket?! -- Kérdeztem dühösen, mire csak megvonta a vállát.

-- Hát, az mondjuk benne van a pakliban... -- Engem továbbra sem győzött meg, és Anonymus sem lett vele barátságosabb, de a hátunk mögött megszólalt Hercegno, és elsimította a feszültséget.

-- Nyugi már, eltakarjátok a napot! Inkább üljön le szépen mindenki!

-- És én hová üljek? -- Kérdezte egy bugyborékoló, mély hang a hátunk mögül, amire tényleg nem számítottam, és kis híján fejest ugrottam a vízbe tőle. -- Szerintem én be sem férek. Szerintem.

-- Te csak maradj kinn! -- Könyökölt fel Hercegno, és egy cseppnyi meglepetés sem látszott rajta. -- Inkább fogj egy kötelet, és húzzál minket a vízen, HUpák! Mert ha ezek eveznek, sosem érünk Svájcba...

A hatalmas, kék hal körbeúszott minket a hátán fekve, majd megállt velem szemben, és mélyen a szemembe nézett. Várt valamire, de engem megbénított a látványa, csak bámultam bambán.

-- Mi van, nem láttál még halat fejjel lefelé úszni? -- Kérdezte méltatlankodva, miután hosszú ideig nem tudtam megszólalni. -- Na dobj egy kötelet, aztán menjünk! Vár minket az ingyen sör, és az örök élet!

Szót fogadtam, ő pedig a szájába vette a kötelet, és azonnal húzni kezdett. Jobban gyorsult, mint egy versenymotor, és hihetetlen sebességgel száguldott velünk a vizen. A habok csak úgy fröcsköltek szanaszét, nekünk pedig erősen kapaszkodni kellett, ahogy a csónak pattogott a hullámokon, mintha semmi súlya nem lenne.

Sybillag hamar tengeribeteg lett, bár akkor sem tudtam megsajnálni, amikor zöld arccal panaszkodott:

-- Nem lehetne kicsit lassabban?!

-- De nem ám! -- Torkollta le Hercegno. -- Ha lehet, még gyorsabban, HUpakolás! Oda kell érnünk svájcba a románok előtt! Nem szeretnék ebből a csetepatéból kimaradni...

Nem mintha fegyvereink, vagy bármilyen felszerelésünk lett volna, de már úgy megszoktam, hogy mindig lőnek rám, hogy egyet tudtam érteni vele, és vágytam egy újabb jó kis csatára. Persze közben ezernyi más dolog is foglalkoztatott. Mármint a tökéletes alakján kívül... Ott volt ez a női nevű román álRhualba bújt magyar... Ott volt az a durva légibázis. Ott volt a Fekete Futó, amihez még mindig nem jutottam közelebb... És szerettem volna tudni, mégis ki ez a HUpakolás. Vagyis miért úszik fejjel lefelé... mármint hogy miért hal... mármint hogy hogy került ide... vagyis... mégis ki a franc ő?! De a hihetetlen sebesség miatt egy másik kérdés valahogy sokkal sürgetőbbnek tűnt számomra:

-- Várjunk csak... hogyan jutunk el egy csónakkal Svájcba?!

---

[Folyt. Köv.]